|
1861. november 7-én Grant és alig több mint 3400 katonája gőzhajón átkelt a [[Mississippi (folyó)|Mississippin]], és megtámadták a [[Belmont (Missouri)|Belmontnál]] táborozó délieket.{{refhely|Brands, The Man Who Saved the Union|151. o|Flood|71. o}} A művelet céljáról Grant azt állította, hogy parancsot kapott [[Richard J. Oglesby]] ezredes Missouriban tevékenykedő egységének védelmére indulni. Erős azonban a gyanú, hogy Grant valódi szándékait eltitkolta, és később vezénylő tábornokként hamis dokumentumokat helyezett el az irattárban erre vonatkozólag, mert sem a parancsát nem lehet megtalálni, sem azt, hogy milyen konföderációs erők fenyegetésétől kellett volna megmenteni Oglesbyt, mert a Konföderáció nem küldött csapatokat Oglesby ellen, és [[Leonidas Polk]] vezérőrnagynak szándékában sem állt ilyesmi.{{refhely|Varney}} A [[Belmonti ütközet (1861)|belmonti ütközetben]] először az ellenfelet felülmúló taktikával és harciassággal bevették az ellenség táborát, de mivel az uniós katonák fegyelmezetlenül szétszéledtek, ezért a visszatérő és erősítést kapó konföderációsok ellentámadásba lendülhettek [[Gideon J. Pillow]] dandártábornok vezetésével. Az uniós hadsereg futásban kellett kierőszakolja a menekülést a Mississippi túlpartjáról, [[Columbus (Kentucky)|Columbusból]] bejövő déli nehéztüzérségi csapások közepette, visszaszállt hajóira és visszavonult Cairóba. A taktikai kudarc ellenére Grant és önkéntesei harci tapasztalatot és önbizalmat szereztek,{{refhely|McFeely 1981|92–94. o}} bár ugyanezt nyilvánvalóan a győzelmen fellelkesülő ellenségnek még nagyobb mértékben megszerezték.
Három hónappal később Grant engedélyt kért új parancsnokától, [[Henry W. Halleck]] vezérőrnagytól{{jegyzet*|Lincoln politikai jellegű manifesztuma és kaotikus, erőforrás pazarló és alacsony hatékonyságú vezetése miatt leváltotta Frémont-t a nyugati hadszíntér éléről, és helyette két, egymással vetélkedő tábornokot nevezett ki, Hallecket és [[Don Carlos Buell]]t}} az Észak-Tennessee-ben épült [[Fort Henry ostroma|Fort Henry megtámadására]], melytőlhogy aellenőrzése Tennesseealá folyóvonhassa ellenőrzéséneka elragadásátTennessee reméltefolyót. Halleck vetélytársa, [[Don Carlos Buell]] vezérőrnagy sikereitől tartva{{jegyzet*|Buell beosztottja, a tehetséges [[George Henry Thomas]] dandártábornokdandártábornoknak a [[Mill Springs-i ütközet]]ben aratott győzelme miatt Halleck attól tartott, hogy nem ő, hanem Buell lesz a nyugati hadszíntér parancsnoka, nem pedig jómaga}} a korábban visszautasított tervbe hirtelen beleegyezett,{{refhely|Shelby Foote}} azzal a feltétellel, hogy a támadást a flotta parancsnokával, [[Andrew H. Foote]] admirálissal közösen viszik véghez.{{refhely|Smith|138–142. o}} Grant csapatai Foote ágyúnaszádjainak fedezete alatt 1862. február 6-án sikeresen elfoglalták a kedvezőtlen helyen épült, gyenge [[Fort Henry]]-t, melybőlahonnan a déli védők kitörtek, és a közeli, erősebben védettvédettebb [[Fort Donelson]]ba menekültek.
A Lincoln által kibocsátott, minden uniós hadsereget előrenyomulásra felszólító felhívástól felbátorodva Grant Halleck engedélyének kikérése nélkül elrendelte a Cumberland folyót ellenőrző [[Fort Donelson ostroma|Fort Donelson megtámadását]], mely a Cumberland folyót ellenőrizte. 1862. február 14-én Grant és Foote egyesített ereje kemény ellenállásba ütközött Donelsonnál. Grant serege további {{szám|10000}} fős erősítést kapvafő immárerősítéssel {{szám|25000}} fősfőre sereg fölött diszponáltnőtt, ámde a Pillow, [[Simon B. Buckner]] vezérőrnagy és [[John B. Floyd]] vezérőrnagy által irányított konföderációsok is összegyűjtötték minden környékbeli erejüket és; {{szám|16000}} főt számláltak. Foote ágyúnaszádjainak támadását az erőd ágyúágyúi visszaverték, és a sérüléseket szenvedő hajók visszavonulni kényszerültek,. aMaga magasFoote is megsebesülő Foote-tal együttmegsebesült. Február 15-én a konföderációs erők megpróbáltak kitörni a bekerítésből. Grant rossz időzítéssel a Cumberland folyón lefelé visszavonult naszádokon Foote meglátogatására indult, mivel nem számított a déliek támadására, így csapataitól távol érte a próbálkozás. A teljes sikernek induló támadás rendezetlen menekülésbe taszította az északi csapatok jobbszárnyát.,{{refhely|Smith|141–164. o|Brands, The Man Who Saved the Union|164–165. o}} utat nyitottaknyitva a távozáshoz. A konföderációs támadáscsapatok azonban kommunikációs nehézségek, valamint Buckner és Pillow elképzeléseinek össze nem hangolásaösszehangolatlansága miatt leálltleálltak, így az összecsapásról nem is tudó Grant alárendeltjei megszilárdították állásaikat. Grant lóhalálbanlóhalálában tért vissza, és magabiztos, energikus fellépéssel elreteszelte az órákonórára át nyitva maradónyitvamaradt utat [[Nashville (Tennessee)|Nashville]] felé. Ezután ellentámadást indított Pillow állásainak balbalszárnya oldalával szembenellen, akiés a déli parancsnok visszarendelte katonáit az erődbe. A kitörés kudarca után Floyd átadta a parancsnokságot Pillownak, aki rögtön továbbadta azt Bucknernek, ésmajd mindketten (Floyd és Pillow) elmenekültek a folyón keresztülát. A fegyverletételt Buckner vállalta magára a fegyverletételt, mivel a háború előtt barátságban állt Granttel, pénzt kölcsönzött neki, és így lovagias elbánásbanbánásmódot reménykedhetettremélhetett. Másnap azonban Grant kizárólag „feltétel nélküli és azonnali megadást” fogadott el, mélyen lelombozva egykori barátját. Lincoln az önkéntes erők vezérőrnagyává léptette elő Grantet, az északi sajtó pedig hősként ünnepelte. Felvett nevének monogramjára utalva "Unconditional„Unconditional Surrender Grant"-ként kezdték emlegetniGrant” (feltételFeltétel nélküliNélküli megadásMegadás Grant) néven kezdték emlegetni.{{refhely|Brands, The Man Who Saved the Union||164–165. o|Smith|125–134. o}}
===A shiloh-i csatától a iukai ütközetig===
|
