„SV40” változatai közötti eltérés

Az '''SV40''' (az angol ''simian virus 40'' rövidítése, jelentése: majomvírus 40) kis méretű [[Polyomaviridae|poliómavírus]], amely egyaránt megtalálható emberekben és majmokban. A vírus azután került a figyelem középpontjába, amikorhogy kutatók rájöttek, hogyaz 1955 és 1963 között beadott [[járványos gyermekbénulás]] elleni vakcinák nagyjából egyharmada SV40 vírussal is meg volt fertőzvefertőződve. Így milliók kapták meg a nemzeti védőkampány által beadott oltás mellett aaz SV40 majomvírust is. Későbbi kutatások felvetették, hogy a vírus esetleg felelőssé tehető egyes -– főleg ritka -– rákbetegségekért, de ezeket a feltételezéseket egyelőre nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.

== Kutatásának története ==

A járványos gyermekbénulás az [[1900-as évek]] elején egyre aggasztóbb méreteket öltött, ami a– az amerikai elnök alapítványa folytán – kutatókat arra sarkalltasarkallott, hogy minél gyorsabb megtalálják a betegség ellenszerét. Az [[1950-es évek]] elején két tudós, [[Jonas Edward Salk]] és [[Albert Bruce Sabin]] versengve igyekeztek megtalálni a megfelelő vakcinát. Miután a kialakult betegség okozta károsodás már nem visszafordítható, így a hangsúly a megelőzésre került. A védettséget jelentő megfelelő immunválaszt lényegében mindkét tudós a betegséget kiváltó poliovírus segítségével próbálta elérni. Habár kutatásuk abban eltért, hogy amígmíg Salk elölt vírust használt, addig Sabin legyengítettet, de a vírus szaporítástvírusszaporítást mindketten ugyanúgy végezték. Az akkori módszereknek megfelelően az ázsiai [[RhesusmajomRézuszmajom|rhesusmajmokrézuszmajmok]] veseszövetében tenyésztettektenyésztették ki a poliovírust, amit aztán Salk [[formaldehid]]del elölt. Ez képezte a Salk-féle vakcina alapját. 1955. április 12-én [[Jonas Salk|Dr. Jonas Salk]]doktor bejelentette, hogy kifejlesztett egy vakcinát. MiutánMivel nagy volt a társadalmi nyomás (főként a gyerekekgyermekek érintettsége miatt), rendkívül gyorsan indult meg a lakosság beoltása.

Négy évvel a Salk-vakcina bevezetése után [[Bernice Eddy]], a ''National Institutes of Health'' kutatója vizsgálatai során a [[rhesusmajomrézuszmajom]] -vesesejtek pusztulására figyelt fel. Miután kivonatot készített a problémás sejtekből és azokat 23 rágcsálónak befecskendezte, 20 esetben 9 hónap alatt [[daganat|tumorok]] jelentek meg a kísérleti állatokban. Az aggódó tudós 1960. július 6-án eljuttatta eredményeit dr. [[Joseph Smadel]]hez, a HIN biológiai osztályának vezetőjéhez, azonban Smadel nem találta rosszindulatúnak a tumort. Egy év múlva dr. [[Maurice Hilleman]] és dr. [[Ben Sweet]] izolálták a problémát okozó vírust, amely az SV40 ''(simian virus 40)'' elnevezést kapta, mivel ez volt a negyvenedik olyan vírus, amit majmok veséjében találtak. Feltételezték, hogy Salk formaldehides kezelése nem pusztította el az SV40 vírust. Habár a ''US Public Health Service'' nem volt meggyőződve a vírus ártalmasságáról, de 1961-ben (a nyilvánosság értesítése nélkül) mégis a problémás vakcina kivonásáról döntött, és az új szállítmányok már olyan oltóanyagokból készültek, ahol a rhesusmajmokrézuszmajmok helyett a vírusmentes amerikai szürkemajmokat használták fel. Azonban addigra csak az USA-ban több mint 98 millió ember kapta meg az oltást. Az első publikus közlés az SV40-ről 1961. július 26.-án jelent meg a [[The New York Times]]-ban.

A következő évtizedekben vizsgálták a fertőzött vakcina hatását a beoltott gyermekeken. Időközben az is kiderült, hogy részben mind a Salk-vakcinák, mind a Sabin -cseppek fertőzöttek voltak SV40 majomvírussal. Dr. Robert Garcea és dr. John Bergsagel gyermekek agytumorjának vizsgálatakor SV40 vírus lenyomatát találták. Dr. [[Michele Carbone]] megállapította, hogy a rágcsálóknál közvetlenül befecskendezett vírus az esetek 60%-ában egy ritka rákfajtát, [[mesothelioma|mesotheliomátmezoteliómát]] okozott az injektálás helyén. A felfedezés nyomán új kutatások indultak, és 1996 végére több tudós is jelezte, hogy különböző tumorokban megtalálták az SV40 nyomát. Ezt azonban számos tudós inkább a laborokban akkor már kutatásra használt SV40 -szennyeződésnek tudta be.

Az [[1990-es évek]] közepére kimutatták az SV40-et olyan személyeknél is, akik nem kerültek kapcsolatba a fertőzött oltóanyagokkal, így bebizonyosodott, hogy a vírus emberről emberre is terjed. 1980 után egy új fajta vesebetegség vizsgálatánál mutatták ki az esetek több mint felénél a vírus jelenlétét.

A különböző kutatások viszont ellentmondásosak. Habár abban mindenki egyetért, hogy emberben is megtalálható a vírus, de jelenleg nem bizonyítható kétséget kizáróan, hogy valóban veszélyes-e az SV40 az emberre. Azonban az se kizárható, hogy részleges szerepe van a tumorok kialakulásában. További kutatások arra is kitérnek, hogy nem bizonyítható, hogy az SV40 nem volt már jelen az emberi szervezetben a poliopoliovakcina-vakcina oltások beadása előtt.

* Dr. [[Michele Carbone]], az illinois-i ''Loyola University Medical Center'' kutatója úgy véli, hogy az SV40 rákkeltő hatású.

* A ''National Cancer Insitute''(Nemzeti Rákkutató Intézet -– NCI) álláspontja szerint viszont nem bizonyítható az elvégzett tanulmányokban, hogy a vírus hatást gyakorolt volna a lakosságra. Azonban sokan megkérdőjelezik ezen tanulmányok alaposságát.

* Számos tudós úgy véli, hogy a kutatók által a tumorokban talált SV40 valójában a laborokban szennyeződött, mivel az SV40 mint rákkutatási eszköz gyakran használatos volt. Dr. [[Howard Strickle]] ötven kórházi mesotheliomamezotelióma mintát vizsgált meg, és egy se tartalmazott SV40-et. Más kutatók viszont kétlik, hogy a több helyről érkezett jelentések mindegyikmindegyike magyarázható lenne a szennyeződéssel.

* Miután az SV40 és a rák kapcsolata nem egyértelmű (nincs jelen minden mintában, és nem kapja meg minden beinjekciózott egyed) így feltételezik, hogy a rák kialakulása az SV40 mellett több rákkeltő tényező függvénye.

== Virológiája ==

Az SV40 a ''[[Polyomaviridae]]'' családba tartozik, lipidburka nincs, [[kapszid]]ja [[ikozaéder]] alakú, [[genom]]ja kettős szálú [[Dezoxiribonukleinsav|DNS]], amely kb. 5000 bázispárnyi hosszú. A fertőzés során a gazdasejt felszínén található [[fő hisztokompatibilitási komplex|MHC-I.]] fehérjekomplexhez kapcsolódik. Miután a vírus bejutott a citoplazmába, a kapszid szétesik, DNS-e pedig -– a hozzákötődő fehérjékkel együtt -– a sejtmagba vándorol. Az SV40 génjei két csoportra oszlanak, korai és későikései génekre. A korai gének szabályozó hatásúak, míg a kései gének a kapszid felépítéséhez szükséges struktúra-proteineketstruktúraproteineket kódolnak. A vírus daganatkeltő[[daganat]]keltő hatásáért a korai termékek közé tartozó ún. nagy T-antigén felelős, amely serkenti a sejtosztódást, és blokkolja az [[apoptózis]]t beindító [[p53]] tumorellenes sejtfehérjét.

== Források ==