„Perczel András” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta14)
36. sor:
1992-ben védte meg a kémiai tudomány kandidátusi, 1998-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottságának lett tagja. 2010-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] felvette levelező, 2016-ban rendes tagjai sorába. Akadémiai tisztségei mellett a [[Magyar Kémikusok Egyesülete]] biológiai kémiai szakcsoportja alapító elnöke, a [[Magyar Biokémiai Egyesület]] tagja, a Kajtár Márton Közhasznú Alapítvány kuratóriumi titkára és az Alapítvány a Magyar Peptid- és Fehérjekutatásért kurátora. Emellett nemzetközi szinten a European Peptide Symposium (EPS) tagja és a ''Journal of Molecular Structure'' című tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
 
Felesége, Perczel-Forintos Dóra, PhD tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, habilitált egyetemi docens.; Feleségefelesége édesapja, forintosházi [[Forintos György (szociológus)|Forintos György]] ([[1935]]-[[2005]]) szociológus, magyar szabadságharcos volt az 1956-os forradalomban.
 
== Munkássága ==