„Lengyelország három felosztása” változatai közötti eltérés

A felosztási egyezményt annak aláírói [[1772]]. [[szeptember 22.|szeptember 22-én]] ratifikálták. [[II. Frigyes porosz király|II. Frigyes]] megmámorosodott ettől a sikertől és gondosan ügyelt az új lengyel birtokának jólétére. Jelentős számban telepített katolikus tanítókat az országba, elsősorban [[Jézus Társasága|jezsuitákat]], akiket előzőleg igyekeztek elhallgattatni. A porosz koronahercegeknek kötelezővé tették, hogy megtanuljanak lengyelül. [[Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz|Kaunitz]] osztrák államminiszter rendkívül büszke volt a gazdag [[bochnia]]i és [[wieliczkai sóbányák]]ra, és [[II. Katalin orosz cárnő|II. Katalin]] is nagyon elégedett volt. Ennek a „diplomáciai dokumentumnak” révén Oroszország [[Livónia|Livóniának]] ahhoz a részéhez is hozzájutott, amely még lengyel kézen volt, és [[Fehéroroszország]]nak a [[Vicebszk|Vityebszk]], [[Polock]] és [[Msztyiszlavl]] környékén lévő részeihez. Poroszország megszerezte Ermlandot (Warmia) és a Királyi Poroszországot (Prusy Królewskie), mely később Nyugat-Poroszország néven új tartomány lett, és [[Pomeránia]] környékét, Danzig ([[Gdańsk]]) nélkül, Marienburg ([[Malbork]]) és Kulm ([[Chełmno]]) vajdaságokat Thorn ([[Toruń]]) nélkül, és egy kis részt [[Nagy-Lengyelország]]ból is. Ausztriához került Zator és Auschwitz ([[Oświęcim]]), [[Kis-Lengyelország]] egy része, [[Krakkó]] és [[Sandomierz]] környéke, és egész [[Galícia]] Krakkó nélkül. Ezzel a felosztással a lengyel–litván unió területének – ami akkor körülbelül {{szám|1230000|km²}} és négymillió lakost jelentett – mintegy 30%-át elvesztette. A földterület, lakosság és állami bevétel legnagyobb része Ausztriához került.

 

 

Abból a célból, hogy megakadályozza a szejm megszakítását és a megszállók céljainak kudarcát, elvállalta, hogy a szabályos szejmet a konföderáció szejmjévé alakítja át, ahol a többséget biztosítani tudta. [[Tadeusz Rejtan]], [[Samuel Korsak]] és [[Stanisław Bohuszewicz]] drámai erőfeszítései ellenére, hogy ezt megakadályozza, az aktust megtették [[Michał Radziwiłł]], valamint [[Andrzej Młodziejowski]] és [[Ignacy Jakub Massalski]] püspök, valamint [[Antoni Kazimierz Ostrowski]] lengyel prímás segítségével, akik magas tisztséget töltöttek be a lengyel szenátusban. Az úgynevezett felosztás-szejm egy harminctagú bizottságot választott, hogy a felmerült problémákat megoldja. [[1773]]. szeptember 18-án a bizottság formálisan aláírta a lemondási egyezményt, lemondva az unió részéről az összes elfoglalt területről. Másrészt a nagy szejm, mely folytatta tanácskozásait egészen 1775-ig néhány fontos reformot fogadott el, többek között az állandó tanács és a nemzeti oktatási bizottság létrehozását.