„Sopor Aeternus & The Ensemble Of Shadows” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0
19. sor:
Az énekesnőről keveset tudni, leginkább csak azt, amit elmondott magáról, és azt amit a dalaiban elénekelt. Február 8-án született, ám máig vita tárgya, melyik évben. Személyes profilja szerint 1972-ben, de sok évszám szóba került már ezzel kapcsolatban. Nehéz gyermekkora volt, nem csak szülei, de iskolatársai is bántották. Emiatt depressziós lett. Hat éves korában egy mandulaműtét alatt volt egy testen kívüli élménye, ez olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy több dalában is megemlítette. Édesanyjáról "mint a leggusztustalanabb dolog a világon" nyilatkozott egyik korai lemezén. Végül kibékültek, de a nő gyomorrákban meghalt 2010. június 22-én.
 
Személyisége önként elszigetelt és bonyolult. Karrierje elején elmondta, hogy csak magának készíti a zenéjét, és nem fog koncertezni emberek előtt. Vonzódik [[Edgar Allan Poe]] művei iránt, akinek több költeményét is megzenésítette.<ref name="music">{{CitWeb |url=https://www.weirdestbandintheworld.com/2014/07/30/sopor-aeternus-and-the-ensemble-of-shadows/ |cím=Sopor Aeternus and the Ensemble of Shadows |weblap=The Weirdest Band in the World |accd=2019-04-06 |aurl=https://web.archive.org/web/20190406184126/https://weirdestbandintheworld.com/2014/07/30/sopor-aeternus-and-the-ensemble-of-shadows/ |archd=2019-04-06 }}</ref> Támogatja az állati jogokat, az LGBTQ mozgalmakat és vegán, azaz nem fogyaszt állati származékot, és kerüli az azzal való érintkezést.<ref name="music"/> Spirituális ember. Összerakta a Szaturnusz és Jupiter asztrológiai szimbólumát, hogy megalkothassa a JuSa-t, amit minden albumán feltüntet. Ezt 2019-ben kiegészítette egy flamingóval.
 
Jó barátságban áll a pogány íróval Raven Digitalis-szel, valamint producerével, Alex Stormmal. Családi állapotáról sosem nyilatkozott, egy dalszövegében kitért arra, hogy biszexuális, viszont nem él házastársi vagy élettársi kapcsolatban senkivel.