„Poggio Bracciolini” változatai közötti eltérés

Poggio Bracciolini 1380. február 11-én született Terranuovában, mely ma a Terranuova Bracciolini nevet viseli. Tanulmányait Arezzóban kezdte, majd Firenzében folytatta. Már fiatalon, [[1404]]-ben pápai titkár lett, kezdetben Landolfo Maramori, Bari püspökének szolgálatában, majd különféle írnoki, diplomáciai és titkári feladatokat látott el. [[1414]]-ben elkísérte [[XXIII. János (ellenpápa)|XXIII. János ellenpápát]] a [[konstanzi zsinat]]ra. Innen Henry Beaufort bíbornok, winchesteri püspökkel néhány évre Angliába ment, ahonnan [[1423]]-ban visszatért Rómába. Ettől fogva ismét tizenegy éven át állt a [[római kúria]] szolgálatában. Ekkor elhagyva a pápai székhelyt és szülőhelyére költözött, ahol közel tizenkilenc évet töltött csendes tudományos munkássággal. [[1453]]-ban a Firenzei Köztársaság kancellárja lett, amely állásában halála napjáig meg is maradt. Bracciolini a klasszikus műveltség újjáéledésének tett jelentős szolgálatokat, különösen mint ókori írók kéziratainak felfedezője, ugyanis ő volt az, aki egyebek közt a [[Sankt Gallen (Svájc)|Sankt Gallen]]ben a kolostor egyik tornyában megtalálta [[Marcus Fabius Quintilianus|Quintilianus]] ''Institutio oratoriá''-jának (Szónoklattanának) hiánytalan másolatát, Valerius Flaccus ''Argonautica'' című eposzának több könyvét, ő akadt rá 1415-ben [[Cluny]]ban és [[Langres]]-ban [[Marcus Tullius Cicero|Cicero]] tíz beszédére, [[Silius Italicus]] ''Punica'' című művére, stb. 1417-ben egy több kolostori könyvtárra (Sankt Gallen, Einsiedeln, Reichenau, Fulda, Köln) kiterjedő expedíciónak köszönhetően került napvilágra többek közt Vegetius antik hadtudományi műve, Silius Italicus pún háborúkról irt eposza, Manilius csillagászattal foglalkozó eposza, Lucretius A természetről szóló didaktikus-bölcseleti eposza, Statius Erdők című verseskötete, valamint Ammianus Marcellinus és Tertulianus munkái. Nagy szorgalommal javította a klasszikusok szövegét és gyűjtött ókori műtárgyakat is. Vespasiano da Bisticci, Poggio egyik korai életrajzírója valóságos héroszként ünnepli a kéziratokat mániákusan kutató Poggiót, s ostorozva a szerzetesi felelőtlenséget, leír egy olyan epizódot is, mely szerint Cicero művei egy helyütt egyenesen a szemétből kerültek elő. 1417-ben Franciaországban többek közt újabb fontos Cicero-beszédeket talál, felfedez egy újabb ismeretlen Quintilianust, megleli Columella művét a mezőgazdaságról.