„A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941–1947” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő |
a elavult paraméterek törlése, replaced: képszél → képméret AWB |
||
6. sor:
| felelős szerkesztő = [[Krausz Tamás]]
| kép =
|
| képaláírás =
| szerző =
28. sor:
| mek =
}}
'''A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban''' című dokumentumgyűjtemény bevezető tanulmányában{{refhely|Krausz}} [[Krausz Tamás]] emlékeztet arra, hogy Magyarország [[1941]]. június 27-én támadta meg a [[Szovjetunió]]t, anélkül, hogy erre akkor [[Adolf Hitler|Hitler]] igényt tartott volna. Az első magyar megszálló csapatok az eredetileg frontbevetésre szánt Kárpát-csoport részeiből kerültek ki, majd a magyar politikai vezetés 5 dandárt ajánlott fel a megszálló tevékenységek ellátására. 1941. október 6-án [[Vinnicja|Vinnyicában]] alakult meg a Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság, amihez 1942 februárjára már 5 hadosztály és több más kisebb egység tartozott, mintegy 40 ezer fős élelmezési létszámmal. Ekkor a megszálló magyar csapatokat két részre, a Nyugati és a Keleti Megszálló Csoport Parancsnokságba osztották fel.
34 ⟶ 33 sor:
A nyugati csoport a [[Dnyeper]]től nyugatra viszonylag békés körülmények között tevékenykedett, a keleti viszont [[Csernyihiv|Csernyigov]], [[Brjanszk]], [[Kurszk (település)|Kurszk]] térségében a kezdetektől fogva harcérintkezésbe került nagyobb partizánalakulatokkal. Parancsnokai ismert katonai vezetők voltak, mint [[Bogányi Károly]], [[Bakay Szilárd]], [[László Dezső (katonatiszt)|László Dezső]], [[Álgya-Pap Zoltán]], [[Somlay Zoltán]] tábornokok, [[Zachár Sándor]] ezredes.
A magyar megszállás tehát nem csak [[Ukrajna]], hanem [[Oroszország]] és [[Fehéroroszország|Belorusszia]] jelentős részeire, Magyarország területének többszörösére, több mint félmillió négyzetkilométerre terjedt ki. A magyar megszálló erők létszáma meghaladta a {{szám|90000}} főt, és a német megszálló erők 20-25%-át tette ki. A németeken és a magyarokon kívül románok, olaszok, finnek, lettek, litvánok, ukránok vettek részt ebben a tevékenységben, ami a világtörténelem eddigi legkiterjedtebb, legtöbb áldozatot követelő népirtásába torkollott, és amelyben összesen mintegy 13,7 millió civil pusztult el. Csupán Ukrajna egyetlen közigazgatási területén, a [[Csernyihivi terület|Csernyigovi területen]] körülbelül 103 ezer polgári lakost és 24 ezer hadifoglyot öltek meg a német és a magyar büntetőosztagosok.
A könyv dokumentumanyaga nagyrészt az Álgya-Pap és társai, valamint a Somlay és társai ellen 1947-ben folytatott perek anyagából származik. E perek fő vádlottait 25 év munkatáborra ítélték. (Ezekben az években a Szovjetunióban nem létezett halálbüntetés.)
43 ⟶ 42 sor:
A testületet létrehozó rendelet előírta a részletes anyaggyűjtést és lehetőség szerint teljes kimutatás készítését az okozott károkról, a bűnösök név szerinti felderítését azzal a céllal, hogy bíróság elé állítsák őket. Az érdemi munka 1943 elején kezdődött és a felszabadított területek növekedésével egyre kiterjedtebbé vált. 1944 végére már 19 köztársasági és területi bizottság jött létre a párt- és állami szervek, valamint a társadalmi élet képviselőiből. A RÁB gyakorlati munkáját 1945 őszén fejezte be, bár hivatalos felszámolására csak 1951-ben került sor. Ekkor iratanyagát átadták az állami levéltárnak, ahol azt az 1990-es évek elejéig titkosan kezelték.
A RÁB tevékenységének évei alatt a gyilkosságok, kegyetlenkedések témakörében 54 ezer jegyzőkönyvet és a 250 ezer tanúvallomást vett fel, vizsgált meg, valamint még mintegy 4 millió jegyzőkönyvet az anyagi károkról. Ebből az iratanyagból a RÁB munkatársai lehetőség szerint kigyűjtötték a külföldi elkövetők neveit és ezekből különböző listákat készítettek. A magyar vonatkozású anyagokból 7 dossziéban több száz oldalnyi anyag maradt fenn az orosz állami levéltárban.
Az elsődleges dokumentumok egyszerű emberek, túlélők panaszai, a szenvedések hiteles leírásai. Hangvételük egyszerű, gyakran erősen szubjektív. A dokumentumok hitelességéhez nem férhet kétség, hiszen ilyen mennyiségű anyag hamisítása teljesen értelmetlen lett volna, de pontosságuk természetesen vita tárgyát képezheti.
| |||