„Erőltetett menet” változatai közötti eltérés

a
Évszakok és hónapok irreleváns linkjeinek eltávolítása (ld. Évszakok linktelenítése, Évszakok linktelenítése 2. és WP:HIV#mihez)
(→‎A vers szövege: elrendezés)
Címke: HTML-sortörés
a (Évszakok és hónapok irreleváns linkjeinek eltávolítása (ld. Évszakok linktelenítése, Évszakok linktelenítése 2. és WP:HIV#mihez))
# Az elsőben a józan, keserű bölcsesség, a kiábrándult [[pesszimizmus]] szólal meg: értelmetlen, „bolond” dolog tovább is ragaszkodni az élethez, az összeesés után újra vonszolni a vándorló fájdalmat. Ehhez a biztatást a hazaváró asszony és ''„egy bölcsebb, szép halál”'' hamis illúziója adja.
# A második szerkezeti egységben (mondatban) a végletes kétségbeesés szétrombolja a reménykedés érveit: a vers szétbombázott otthonokat láttat, mindent átszövő félelmet, védtelenséget, kiszolgáltatottságot érzékeltet: nincs már hová hazatérni.
# A harmadik mondat a vers érzelmi, hangulati fordulópontja: a nyers, durva valóságot az álmokat szövő ábrándozás váltja fel. Az egyes szám első személyében megszólaló énben felébred az irreális remény, a feltételes mellékmondatok tétova bizonytalanságában apró részképekből áll össze a béke, a vágyott otthon vonzó idillje. A hazatérés ábrándja [[Impresszionizmus|impresszionista]] képsort teremt, s a lelassult idő nyugalmában békésen szemlélődik a képzelet. Felidézi a nyárvégi, [[ősz]]iőszi kertet, a szilvalekvárfőzés családias hangulatát, a szerető hitves törékeny alakját, a pihentető csöndet. Az igék mozdulatlanságot (hűl, napozna, várna) vagy alig észlelhető mozgást (ringnának, írna) érzékeltetnek, s festői és zenei elemek (szinesztéziák, halk alliterációk, megszemélyesítések) teszik kifejezővé a szöveget. – Az ész persze tudja, hogy mindez nem létezik már, csupán az önámító fantázia vágyálmaiban született újjá. A harmadik mondat logikailag nem zárul le (vessző, gondolatjel): a mellékmondatok mellől hiányzik a befejező főmondat.
# A negyedik, záró egységben egy felkiáltásszerű kérdő mondat ''(„de hisz lehet talán még?”)'' jelzi a csüggedésen végül is diadalmaskodó elszántságot. A kétségbeesett, észszerűtlen remény most a telihold épségébe kapaszkodik: mindent mégsem rombolt szét a [[háború]], hiszen ''„a hold ma oly kerek!”'' – Az utolsó sor már a túlélés határozott szándékát sugározza, s a [[Pesszimizmus|pesszimista]] én azonosul a reménykedő „bolonddal”.
 
165 521

szerkesztés