„Apollo–14” változatai közötti eltérés

 

Ezzel a műszerkészlettel vizsgálták a Hold szerkezetét, az esetleges légkörét, a felszín tulajdonságait, valamint az égitest Földtől való távolságát. A két szeizmométernek (aktív és passzív) külön mérési célja volt. Az aktív szeizmométer egy sor robbanó töltetet fogadott magában, amelyeket a legénység hozott működésbe, amikor távolabb vonult a felállítási helyszíntől és a robbanások által keltett rezgések érzékelésével a talaj legfelső 100 méterének, a holdpornak és a kőzetágynak a viselkedését tanulmányozták. A passzív szeizmométer érzékeléséhez meg kellett váni egy-egy [[meteorit]] holdi becsapódását és az ezek által keltett lökéshullámok révén az egész égitest szerkezetét vizsgálhatták a tudósok. A lézertükörrel, a Földről ráirányított lézernyalábok visszaverődését vizsgálva centiméteres pontossággal meghatározható volt a Föld-Hold távolság. Mivel az Apollo–11 is hagyott hátra ilyen eszközt, a több mérési pont révén a mérések hibahatára pontosabb lett. A különböző [[ion]]- és részecske detektorok a Hold felszíne felett lebegő részecskéket, illetve a [[napszél]]ből eredő ionokat keresték és a Hold nagyon kicsi, illékony és instabil légkörét vizsgálták. Az egész műszeregyüttes energiaellátását egy, az Apollo–12-n már kitűnően vizsgázott [[plutónium]] meghajtású generátor a [[SNAP–27]] szolgáltatta.

 

Az ALSEP-en kívül még további műszereket is kihelyeztek az űrhajósok további vizsgálatok céljából: