„Jászok” változatai közötti eltérés

A kereszténység jelentősen megváltoztatta a szkíták korábbi szokásait, de a [[animizmus|természethívő]] hagyományok is tovább éltek körükben. A jászsági régészeti ásatások folyamán például szkíta varázsszerek kerültek napvilágra. A jászok többsége a keleti (bizánci) kereszténység szertartásai szerint gyakorolta hitét. Erre utalnak temetkezési szokásaik, halottaiknak áll alatt összekulcsolt keze, illetve a bizánci kereszt ábrázolása gyűrűkön.

 

 

A jászok megőrizték népi azonosságukat egészen [[I. Mátyás magyar király|Mátyás]] koráig, amikor is, az [[1474]]. évben, a [[ferences rend|ferencesek]] kaptak jogot megtérítésükre, illetve templomok és [[kolostor|rendházak]] építésére [[Jászberény]]ben. Mátyás királyunk kora után a jászok összekovácsolódtak a magyar lakossággal, és – a tudomány hazai képviselőinek többsége szerint – elvesztették eredeti anyanyelvüket.{{jegyzet*|[[Otrokocsi Fóris Ferenc]], ''Originum Hungaricarum'' című történelmi munkájában, magyarhonban hét különböző nyelvet írt össze, és megjegyzi, hogy a jászokat vagy kunokat külön nem számlálja, mert ezek is magyar nyelven beszélnek: „''A jászok nyelve megtekintéséből is kitűnik, hogy ők, mint ezt maguk is elismerik a legeredetibb származékai azon szkíták elődeinek, kiktől ama nemzet, mely most saját nevén magyarnak mondatik származott. Mert nyelvük általában ugyanaz a többi magyarokéval, ami különbség néhány kevés szóban első tekintetre látszik, az nem annyi, hogy megérdemelje, hogy a beszédnek különbözővé tétele érdeke végett itt elősoroltassék. Azt sem lehet mondani, hogy ezek hosszú idő alatt a többi magyaroktól nyelvöket megtanulhatták. Ugyanis mivel külön laknak, valóban csak úgy nem tanulhatták volna azok a mi nyelvünket az együttlakás alatt Magyarországon belül, mint a tótok és a németek, akik kevés kivétellel még azt eddig megtanulni nem tudták.''” (Sebestyén László fordítása.)<p>S van ennél korábbi nyelvemléke is a jászoknak. [[II. Constantius római császár|II.&nbsp;Constantius]], római császár, a 359. évben, Acuminacum (Szalánkemen, [[Zalánkemén]]) mellett, beszédet készült intézni az ott összegyűlt jászok képviselőihez. A tömegből azonban valaki, ismeretlen atyánkfia, lemarházta a császárt. [[Ammianus Marcellinus]] (''Historiae'', Liber XIX: 10–12.), a ''marha'' szót betű szerint idézve, ekképp írja le az eseményt: „''Amikor a császár megjelent az emelvényen, és barátságos hangon éppen megszólalni készült, s úgy akart hozzájuk beszélni, mint a jövőben engedelmes alattvalóihoz, egyikük éktelen haragra lobbanva az emelvény felé hajította csizmáját, és ezt kiáltotta: »marha, marha«, ami náluk csatakiáltásként hangzik. Erre az egész gomolygó tömeg arrafelé tódult, és hirtelen magasba emelve a barbár zászlót, vad üvöltéssel egyenesen a császár felé rohant, aki a magasból letekintve mindenfelé ide-oda futkosó tömeget látott feléje közeledni dárdákkal, kivont kardokkal, kopjákkal. Már vesztét érezte közeledni, de úgy belevegyült az ellenséges szándékú emberektől és a sajátjaitól kavargó tömegbe, hogy senki sem tudta róla, vezér-e vagy közkatona. Nem volt idő a habozásra, fölpattant egy gyors lóra, és elvágtatott. Testőrei megpróbálták visszavetni a tűzvészként terjedő barbár áradatot, de sebektől borítva elhullottak, vagy a rohamozóktól eltiporva földre hanyatlottak. Az aranyos kárpittal díszített császári szék a támadók könnyű zsákmánya lett.''” (''Róma története''. [[Szepesy Gyula]] fordítása.)}}