„Magyar népi építészet” változatai közötti eltérés

 
== Történet ==
Magyarországon a [[honfoglalás]]t követő századokban a ház padlója 60–80 &nbsp;cm-re volt a talajfelszín alatt; a gyakran csak 3x4 méteres alapterületet kiásták, e fölé került a két irányban lejtő ún. ágasfás-[[szelemen]]es tető, a bejárat közelében levő sarokba pedig a tüzelő vagy kemence. Ez volt az ún. Árpád-kori süllyesztett vagy [[veremház]].{{refhely|Minervaː Képes diáklexikon → népi építészet; 1989.}} Az egyosztatú [[veremház]]akveremházak a 13. századig általánosak voltak Magyarország agyag, lösz vagy homok borította területein, legjellemzőbben az Alföldön. Máshol a felszíni építésű faházak, boronaházak is a népi építészet szerves részét képezték.{{refhely|Petkes Zsolt – Sudár Balázs (szerk): Hétköznapok a honfoglalás korában. Budapest: Helikon. 2017|126. o.}} A parasztházakban az emberek többnyire a földön, illetve a földre terített szalmán, szalmazsákon vagy gyékényszőnyegen aludtak.<ref>K. Csilléry Kláraː A magyar lakáskultúra kialakulásának kezdetei, 210–226. o.</ref> Mivel a parasztoknál a házban általában kevesebb fekvőhely volt, mint a család létszáma, így gyakori volt, hogy egyes családtagok az istállóban aludtak.
 
A középkor végi Magyarországon az építkezés fő anyaga a fa volt városon és falun egyaránt, emiatt gyakoriak voltak a tűzvészek, különösen a zsúfoltabb városokban.{{refhely|E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában|122. o.}} [[Buda (történelmi település)|Budán]] és a többi városban azonban fokozatosan terjedtek a kőből épült házak is. Üveg még csak a leggazdagabbaknál jutott az ablakra, általában fatáblát, illetve nappal szárított marhabendőt használtak. A fűtés továbbra is nagy gond volt, a kőházakban a gazdagok sem tudták kifűteni az egész lakást, ezért télen általában kis helyre, a tűzhely közelébe húzódtak vissza.{{refhely|E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában|115. o.}}
 
Magyarországon a több helyiséges házak a 14-16. századok között kezdtek elterjedni.<ref>[http://mek.niif.hu/02100/02152/html/04/173.html#176 A MAGYAR NÉPI ÉPÍTÉSZET TÖRTÉNETÉNEK KORSZAKAI]</ref> A főzés-sütés kiszorult a lakóhelyiségből a konyhába, és a kemence most már csak a konyhát füstölte. Az otthon kényelmét már néhány bútor is szolgálta. A falak mentén a lóca húzódott, mely rendszerint földbe vert cölöpökre fektetett palló. Éjjel a lócán alszanak, de a földre is vetnek ágyat, többnyire szalmát.{{refhely|A kultúra világa → A magyar nép etnográfiája; 1965.}}
 
[[File:Szalafő, Hungary - panoramio - Kaszás Tibor (1).jpg|thumb|Földből épült ház a [[Népi műemlékegyüttes (Szalafő-Pityerszer)|szalafői múzeumfaluban]]]]
 
Magyarországon a 15-16. század folyamán a kemence nyílásához egy, a lakáshelyiség tetőjét áttörő kürtőt építettek, amelyen át a füst a padlástérbe távozott, majd onnan a szalma- vagy zsindelytető hasadékain át a szabadba illant el.{{refhely|A kultúra világa → A magyar nép etnográfiája; 1965.}} [[File:Zóka_Lidi_néni_tájháza_Szennán.jpg|thumb|Tornácos ház faragott oszlopokkal]]
A 17. századtól a [[szabadkémény]] kezdett általánossá válni. A 17-18. század folyamán a házakhoz a [[Cserépkályha|cserépkályha]] kezdetleges formáival fűtött szobákat kezdtek építeni, ezzel a korábbi szobákból konyha lett. A ház már többnyire háromosztatúː konyha-szoba-kamra.<ref>Sabján Tiborː [http://www.sze.hu/~koti/Szakirodalom/magyar%20n%E9pi%20%E9p%EDt%E9szet_.pdf Magyar népi építészet]</ref>Éjjelre a kamra is is alvóhely volt, ajtaja pedig egyes helyeken az udvarra nyílt, toldaléképület voltát jelezve.{{refhely|A kultúra világa → A magyar nép etnográfiája; 1965.}}