„Maurice Ravel” változatai közötti eltérés

a
korr, form
a (korr, form)
A gyermek Ravel kényes, kifinomult irodalmi és zenei műveire is rányomta bélyegét. Kedvenc költői között ott volt [[Stéphane Mallarmé|Mallarmé]], [[Edgar Allan Poe|Poe]] és [[Charles Baudelaire|Baudelaire]], a zenében pedig [[Robert Schumann|Schumann]], [[Liszt Ferenc|Liszt]], [[Frédéric Chopin|Chopin]] és [[Carl Maria von Weber|Weber]] stílusát kedvelte — később [[Wolfgang Amadeus Mozart|Mozart]] vált példaképévé. Beszámolók szerint nem különösebben szorgalmasan tanult zongorázni, anyja még jutalmakkal sem mindig tudta elérni, hogy az ifjú Maurice megtanulja a zeneleckét. Később sem vált különösebben jó előadóvá, még zongoradarabjait sem maga adta elő, hanem egy-egy hivatásos virtuóz. Karmesterként is ritkán lépett fel, és olyankor is csak saját műveit vezényelte; a siker mindig a zeneszerzőnek és nem a karmesternek szólt.
 
Fiatalon társaságkedvelő, gyakran bohém művész volt, afféle ''dandy''. [[1901]]-től próbálkozott a fiatal francia zeneszerzők nagy álma, a ''Római díj'' elnyerésével, de azt a bizottság minden alkalommal másnak ítélte annak ellenére, hogy ebben az időszakban Ravel már ismert és elismert zeneszerző volt, aki [[1902]]-ben bemutatott ''F-dúr vonósnégyes''ével még Debussy bámulatát is kivívta. [[1905]]-ben eltiltották a további jelentkezéstől, mert elérte a harmincéves korhatárt. Ez olyan közösségi botrányhoz vezetett, hogy a konzervatórium igazgatójának le kellett mondania. Ravel súlyos csalódásában sértett büszkeségében magányossá és visszahúzódóvá vált, hiába állt mellette közönségének szeretete és elismerése. [[Pándi Marianne]] szerint talán ennek tudható be, hogy később visszautasította a megkésett elismerésnek tekintett [[Francia Becsületrend]]et is.
 
== Az első nagy alkotói korszak ==
 
[[1908]]-ban [[Szergej Pavlovics Gyagilev|Szergej Gyagilev]] társulata bemutatta [[Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij|Muszorgszkij]] ''[[Borisz Godunov (opera)|Borisz Godunov]]'' című zenedrámáját. Ez több szempontból is jelentős hatással bírt Ravelre. Először is maga Muszorgszkij hatott rá, melynek következtében [[1913]]-ban [[Igor Stravinsky|Stravinsky]]-jal együtt hozzáfogott az orosz mester másik, torzóban maradt operájának, a ''Hovanscsiná''nak áthangszereléséhez, valamint [[1922]]-ben elkészítette Muszorgszkij zongoraművének, az [[Egy kiállítás képei]]nek zenekari átiratát. Másrészről ekkor találkozott a Borisz cárt alakító Saljapinnal, aki az életmű záródarabjának, a ''Don Quijoté''nak lett inspirátora. Végül, de nem utolsósorban a Gyagilevvel való találkozás bizonyult a leggyümölcsözőbbnek: a két művész együttműködésének a modern zene több kiemelkedő alkotása köszönheti létét (''Daphnisz és Chloé'', ''[[Lúdanyó meséi (Ravel)|Lúdanyó meséi]]''). Ravel zenekritikusi tevékenységének kibontakozása is erre az időszakra tehető.
 
== A világháború idején ==
== A háború utáni korszak ==
[[Kép:Maurice Ravel 1925.jpg|jobbra|bélyegkép|260x|Maurice Ravel (1925)]]
 
A háború után külön költözött bátyjától; bár nagyon szerette testvérét, az együttlakás egy idő után konfliktusokhoz vezetett. Ekkor telepedett le a Párizs közelében lévő csendes kisvárosban, Monfort l'Amauryban. A zene mellett egzotikus kertjének művelésével és macskák tenyésztésével foglalkozott. Továbbra sem nősült meg; ha nem barátaival töltötte az időt vagy nem koncertezett, otthonának magányában élte mindennapjait. Stílusának végső beérése, letisztulása is erre az időszakra tehető. Debussy [[1918]]-ban bekövetkezett halála után a francia zenei élet vezérének címe akaratlanul is az őrá szállt. [[1920]]-ban mutatták be ''La Valse'' című zenekari darabját. A mű eredetileg balettnek készült ugyan, de Gyagilevnek nem tetszett, ezen annyira összevesztek, hogy emberi és szakmai kapcsolatukat egyaránt megszakították.
 
A húszas évek Párizsának szellemi pezsgése Ravelre is hatott. Az éjjeli lokálokban játszott [[dzsessz]]el is ekkor került kapcsolatba. Egyben ekkor kezdődtek Ravel nagy külföldi utazásai, turnéi: először [[Bécs]]be (1920), utoljára [[Közép-Európa|Közép-Európába]] (1931). [[1935]]-ben tett még ugyan egy nagyobb körutat [[Spanyolország]]ban és [[Észak-Afrika|Észak-Afrikában]], ez azonban már nem művészetét, hanem súlyos betegségének enyhítését szolgálta. Ezen utazások közül az egyik legfontosabb amerikai látogatása [[1928]]-ban. Ekkor, a [[texas]]i [[Houston]]ban került sor „Korunk zenéje” című előadására, amely érett zeneesztétikájának legteljesebb összefoglalása. Megemlíti a [[blues]] jelentőségét, valamint ismét méltányolja Bartók és Kodály gyűjtőmunkáját. (Ravel és Bartók személyesen is megismerkedtek, és kölcsönösen kifejezték egymás iránti csodálatukat.) Ugyancsak 1928-ban keletkezett a ''[[Boléro (zenemű)|Boléro]]'', és ebben az évben történt a komponista díszdoktorrá avatása [[Oxford]]ban.
 
{{rquote|50%|right|Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása.|Ravel}}
 
A '''Boléro''' [[1928]]-ban keletkezett. Elmondható, hogy a merő véletlennek és szerencsének köszönheti létét. A szerző ugyanis egy [[Isaac Albéniz|Albéniz]]-zongoraművet szeretett volna eredetileg meghangszerelni [[Ida Lvovna Rubinstein|Ida Rubinstejn]] számára, de a művet egy másik zeneszerző már jogilag lefoglalta magának. Ekkor született meg Ravel új terve: egy olyan mű koncepciója, amelyben ugyanaz a téma ismétlődik egyre nagyobb hangerővel, s mindig más és más hangszereléssel, a ritmus megrögzött állandóságát pedig a pergődob ütései alkotják. A mű először 1928 novemberében hangzott föl, s éppen lenyűgözően eredeti gondolatai miatt ellentétes reakciókat váltott ki: egy nő például egyenesen kijelentette, hogy a szerző bolond. A művet később [[Arturo Toscanini|Toscanini]] vitte a világsikerig, bár Ravel mindig is ellenezte az olasz dirigens túlságosan gyors tempójú felfogását.
 
Ravel '''Daphnisz és Chloé''' című balettjén (amelyet koreografált szimfóniának is szokás nevezni) [[1909]] és [[1912]] között dolgozott [[Szergej Pavlovics Gyagilev|Szergej Gyagilev]] megbízásából, aki a művet az Orosz Balett számára rendelte meg. A Daphnisz egyike Ravel azon kevés számú alkotásainak, amelyet a szerző kifejezetten zenekarra komponált. Ez azért meglepő, mert Ravelt egyértelműen a modern hangszerelés egyik legnagyobb mesterének tartjuk. A kompozíció három költői képben dolgozza fel a [[Longosz]]nak tulajdonított azonos című ókori pásztorregényt. A zenekar összeállításának különlegessége, hogy egy kórust is magába foglal. Maga a balett, minden kvalitása ellenére, nem aratott különösebb sikert, máig az egyes számokból összeállított két szvit az igazán népszerű, különös tekintettel a másodikra, amely a híres napkelte-jelenetet is tartalmazza.
 
A '''Ma Mère l'Oye''', magyar változatban ''[[Lúdanyó meséi (Ravel)|Lúdanyó meséi]]'', azon Ravel-kompozíciók közé tartozik, amelyek eredetileg zongoradarabok voltak, s szerzőjük később döntött úgy, hogy átdolgozza őket szimfonikus zenekarra is. Ravel az első világháború előtti években gyakran látogatott el a Godebski-szalonba. Itt megkedvelte a szalon tulajdonosának gyermekeit, akiknek gyakran mesélt Perrault-meséket és maga által kitalált történeteket is. Az [[1908]]-ban keletkezett ''Lúdanyó meséi'' című zongoradarabnak is Perrault [[17. század]]i mesegyűjteménye képezte az irodalmi alapját. A szerző szándéka az volt, hogy a Godebski gyermekek mutatják majd be a művet, de az egyik testvér megrémült a feladattól, s ezért a terv kudarcba fulladt. A művet eredeti változatában végül [[1910]]-ben mutatták be, s azonnal sikert aratott. Ravel ekkor határozta el, hogy készít egy zenekari átiratot is, amelyet mint balettet mutattak be 1912-ben. Az egyik főszerepet az Orosz Balett csillaga, [[Vaclav Fomics Nyizsinszkij|Vaclav Nyizsinszkij]] táncolta, aki később is egyik legkedvesebb alakításaként emlékezett vissza Ravel balettjére. A zene a francia komponistától megszokott hangszerelési bravúrokkal és gyönyörű dallamokkal festi meg a gyermeki képzeletvilágot, amelyet Roland-Manuel, Ravel művészetének avatott ismerője szerint „gyermekek, istenek, tündérek, gyengéd állatok, fantomok, lelketlen óriások és örökké járó órák népesítenek be”.
 
== Jegyzetek ==
 
== Forrás ==
* [[Pándi Marianne]]: ''Maurice Ravel''. Budapest, 1978.
 
== További információk ==