„Sívó Mária” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Peadar (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
a blinkjav., kis korr.
19. sor:
==Életrajza==
 
Pályafutását [[Debrecen]]ben kezdte, 1936-ban, [[Horváth Árpád (színházigazgató)|Horváth Árpád]] társulatában, ahol 1938-ig játszott. Ezután 1938–39-ben a Magyar<ref>Néhány évig a Nemzeti Színház kamaraszínháza volt</ref> és az Andrássy Színház művészeként lépett fel. 1939-ben átigazolt Bánky Róbert, majd 1940-ben Putnik Bálint társultához, 1941-től Kolozsvárott játszott. 1943 és 1949 között a budapest [[Vígszínház]]ban valamint a Pesti Színháznal, 1946-ban pedig a [[ÚjMűvész Színház (Budapest, 1945–1949)|Művész Színházban]] lépett fel. 1949-ben került a [[NemzetiPesti Magyar Színház|Nemzeti Színházhoz]]hoz, melynekonnan haláláigvonult voltnyugdíjba a1979-ben, tagjade még ezután is leszerződött szerepekre, egészen haláláig. Neve a [[Körszínház (Budapest)]] és a [[Szegedi Szabadtéri Játékok]] színlapjain is szerepelt. Pályafutása elején naiva-, majd később jellemszerepeket játszott.
 
==Fontosabb szerepei==