„Heinrich Müller (Gestapo)” változatai közötti eltérés

a
kis
a (kis)
[[Adolf Eichmann]] hivatali főnöke. [[Reinhard Heydrich]] majd [[Ernst Kaltenbrunner]] közvetlen beosztottja.
 
Utolsó, legmagasabb rendfokozata SS-Gruppenführer (SS altábornagy) volt. Az általa vezetett Gestapo a náci párthoz és az SS-hez hasonlóan kiemelten [[emberiesség elleni bűntett|emberiség ellenes]] és [[háborús bűncselekmény|háborús bűnös]] szervezetnek minősül.
 
{{Tartalomjegyzék}}
 
Az általa vezetett Gestapo a náci párthoz és az SS-hez hasonlóan kiemelten [[emberiesség elleni bűntett|emberiség ellenes]] és [[háborús bűncselekmény|háborús bűnös]] szervezetnek minősül.
 
A Gestapo és személyesen Heinrich Müller a náci rendszer csaknem valamennyi háborús és emberiség elleni bűntettében részt vett. Beleértve a II. világháború kirobbantásának előkészületeit, a zsidók tömeges megfélemlítését és meggyilkolását, az egyéb alsóbbrendű fajnak minősített népesség irtását, a nácikkal szembenálló csoportok megsemmisítését, és a lakosság terrorizálását Németországban és szerte a nácik által megszállt Európában.
Bár a legkeresettebb háborús bűnösök egyike volt, elkerülte a felelősségre vonást. Halálának körülményei nem tisztázottak. Legvalószínűbb, hogy Berlin ostroma alatt menekülés közben sebesült meg halálosan, esetleg öngyilkos lett. Ezt követően holttestét azonosítás nélkül tömegsírba temették.
 
== Élete ==
=== Származása, családja ===
 
Katolikus családban született és nevelkedett. Apja, Alois Müller (1875–1962) rendőr volt és a bajorországi [[Neuburg an der Donau]]-ból származott. Felesége, Anna Schrandl (1874–1947), egy molnár lánya a bajorországi [[Zwiesel]]ből. Házasságkötésük után, 1899-ben költöztek Münchenbe egy kis lakásba, ahol Heinrich Müller is született 1900-ban.
Felesége Sophie Dischner ([[Pasing]], 1900. február 12. – München, 1990 március 3.) - a ''Der Würmtalbote'' nyomda és kiadó tulajdonosának, Otto Dischnernek a lánya. 1924. június 17-én kötöttek házasságot. Gyermekeik: Reinhard (1927. január 4.), Elisabeth (1936. szeptember 30.)
 
=== Ifjúkora, tanulmányai ===
== Élete ==
 
Alapfokú iskoláit [[Ingolstadt]]ban, [[Schrobenhausen]]ben és [[Krumbach]]ban végezte. A világháború kitörésétől repülőgépszerelőnek tanult a müncheni repülőgépgyárban, és tanulmányai végeztével a világháború alatt, 1917-ben önkéntesként csatlakozott a bajor hadsereghez.
(Más források szerint a nácik ellen is eredményes volt, s ennek tudható be, hogy magas rangú SS tiszt létére és kulcspozíciója ellenére csak 1939-ben vették fel a [[Nemzetiszocialista Német Munkáspárt|náci pártba]].)
 
=== Tevékenysége a nácik hatalomra jutása után ===
 
Németországban a náci hatalomátvételt követően több lépcsőben megkezdődött a különféle rendőri szervezetek egységesítése, integrálása, és az SS fennhatósága alá gyűrése. Ennek egyik első fontos állomása volt a politikai és a bűnügyi rendőrség (Gestapo és Kripo) összevonása a ''Biztonsági Rendőrség Főhivatala'' (Hauptamt Sicherheitspolizei) keretében. Végső formája pedig 1939-től a valamennyi rendőri, biztonsági és elhárítási szervezet összevonása a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) égisze alatt, amelynek a Gestapo egyik hivatala (IV.) lett.
Alig néhány héttel a náci hatalomátvétel után, 1933 tavaszán [[Heinrich Himmler]] és [[Reinhard Heydrich]] átvette az irányítást a bajor rendőrség felett, Müller lett az újonnan alapított Bajor Politikai Rendőrség (BPP) egyik vezetője, amelynek új feladata a nácik bajorországi ellenfeleinek megfélemlítése, üldözése, megsemmisítése lett.
 
Röviddel ezt követően Heydrichet kinevezték a ''Titkos Államrendőrség Hivatala'' (Geheime Staatspolizeiamt - Gestapa) vezetőjének Berlinbe, s egyúttal a porosz politikai rendőrség feje is lett. Mint messze a legnagyobb ilyen szervezet vezetője 1934. áprilisában a Bajor Politikai Rendőrség több munkatársát, köztük Heinrich Müllert is Berlinbe helyeztette át.<ref>Ez volt az un. „bajor brigád” ( „Bajuwarenbrigade”): Werner Best, Reinhard Flesch, Franz Josef Huber, Anton Dunckern és Josef Meisinger.</ref> A döntés hátterében az húzódott, hogy megerősítse pozícióját a ''Titkos Államrendőrség Hivatalá''ban általa ismert, hűséges alkalmazottak bevonásával a vezetésbe.
 
=== Előmenetele az SS-ben és a rendőrségnél ===
 
Müllert 1934 tavaszán vették fel az SS-be.<ref>SS-Nr. 107 043</ref> Előmenetele: 1934. április 20. - Untersturmführer; 1934. július 4. - Obersturmführer; 1935. január 30. - Hauptsturmführer; 1936. április 20. - Sturmbannführer; 1936. november 9. - Obersturmbahnführer; 1937. január 30. - Standartenführer; 1939. április 20. - Oberführer;
1938-ban nevezték ki a Zsidó Kivándorlás Birodalmi Központjának vezetőjévé is.
 
1939-ben teljesült régi vágya és: felvették a [[Nemzetiszocialista Német Munkáspárt|nácipártba]].
 
Még ebben az évben egyik szervezője a II.második világháború kirobbantásának közvetlen ürügyéül szolgáló náci provokációnak, a gleiwitz-igleiwitzi német rádióállomás elleni színlelt támadásnak. Ezzel azt hitették el, hogy lengyel katonák támadták meg a német állomást, s amely Hitlernek ürügyül szolgált Lengyelország megtámadására, s ezzel a világháború kirobbantására.
 
1939. október 1-vel kinevezték a [[Reichssicherheitshauptamt|Birodalmi Biztonsági Főhivatal]], az RSHA (Reichssicherheitshauptamt) IV. hivatala ([[Gestapo]]) vezetőjévé.
 
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 183-R98680, Besprechung Himmler mit Müller, Heydrich, Nebe, Huber.jpg|balra|bélyegkép|320px|Értekezleten az Elser ügy nyomozása során. [[Georg Elsner]] német ellenálló a müncheni Bürgerbräukellerben kísérelt meg merényletet Hitler ellen 1939. november 8-án. Balról jobbra: Franz Josef Huber, Arthur Nebe, [[Heinrich Himmler]], [[Reinhard Heydrich]] és Heinrich Müller.]]
 
1939 szeptember elejétől az ő utasítására „különleges bánásmód”-ban (meggyilkolás) kell részesíteni a politikai ellenfeleket. Ennek megfelelően például 1945 április 5-én az ő utasítására gyilkolták meg a dachaui koncentrációs táborban a Hitler elleni sikertelen merényletet végrehajtó német ellenállót, Georg Elsert.
Legmagasabb rendfokozata 1941 novemberétől SS-Gruppenführer (SS altábornagy) és rendőr altábornagy.
 
=== Tevékenysége a háború idején ===
 
Mint a Gestapo vezetője részt vett az alárendeltségébe tartozó, Adolf Eichmann vezette „Zsidóügyi csoport” („Judenreferat”), a IV B 4 csoport felállításában, tevékenysége tervezésében, irányításában, a végrehajtásban a zsidók ellen irányuló népirtásban a megszállt Európában és a különösen a Szovjetunióban.
Reinhard Heydrich parancsára Müller utasításokat fogalmazott a megszállt keleti területeken tevékenykedő SS kivégző alakulatoknak (SS-[[Einsatzgruppe]]n), és hozzá futottak be ezektől az alakulatoktól a jelentések a tevékenységükről.
 
A Gestapo a koncentrációs táborokban, haláltáborokban - így az auschwitz-ibenauschwitziben is - állandó képviselettel volt jelen.
 
Müller beosztottjával, Adolf Eichmannal vett részt a zsidók kiirtásának részleteit egyeztető és megtárgyaló [[wannseei konferencia|wannseei konferencián]]. A konferenciát Reinhard Heydrich, Müller közvetlen hivatali felettese hívta össze.
 
===Hollétéről a háború után===
Müller volt az egyik legfontosabb „íróasztali gyilkos” („Schreibtischtäter”) a náci birodalomban.
 
Müller volt az egyik legfontosabb „íróasztali gyilkos” („Schreibtischtäter”) a náci birodalomban. A háború után Müllert emberiség elleni és háborús bűnösként körözték, mivel 1945. májusában nyoma veszett. A nyugat-német rendőrség 1961-ben hat tanút hallgatott ki az ügyben. Vallomásuk szerint Müllert utoljára 1945. május 1-jén és 2-án, Hitler öngyilkossága után a kancellárián látták. A tanúvallomások alapján valószínűsíthető lett, hogy Müller meghalt Berlin ostroma során 1945. május elején.
==Hollétéről a háború után==
 
Egyes beszámolók szerint azonban Müller 1945 április végén repülővel Svájcba menekült, és később Dél-Amerikában az amerikai hírszerző ügynökségeknek dolgozott. Ezek az állítások azon a könyvön alapultak, amelyet 1996-ban a szélsőjobboldali Druffel Verlag jelentetett meg. Azonban {{forrás|a könyvben szereplő források hamisnak bizonyultak, és számos ellentmondást is tartalmaz. Továbbá a könyv „tele a náci megsemmisítő politika szépítgetésével és ugyanakkor a náci rezsim áldozatainak rágalmazásával”.}}
A háború után Müllert emberiség elleni és háborús bűnösként körözték, mivel 1945. májusában nyoma veszett. A nyugat-német rendőrség 1961-ben hat tanút hallgatott ki az ügyben. Vallomásuk szerint Müllert utoljára 1945. május 1-jén és 2-án, Hitler öngyilkossága után a kancellárián látták. A tanúvallomások alapján valószínűsíthető lett, hogy Müller meghalt Berlin ostroma során 1945. május elején.
 
Egyes beszámolók szerint azonban Müller 1945 április végén repülővel Svájcba menekült, és később Dél-Amerikában az amerikai hírszerző ügynökségeknek dolgozott. Ezek az állítások azon a könyvön alapultak, amelyet 1996-ban a szélsőjobboldali Druffel Verlag jelentetett meg. Azonban a könyvben szereplő források hamisnak bizonyultak, és számos ellentmondást is tartalmaz. Továbbá a könyv „tele a náci megsemmisítő politika szépítgetésével és ugyanakkor a náci rezsim áldozatainak rágalmazásával”.
 
[[Walter Schellenberg]]et, az SD, a Külföldi Hírszerző Szolgálat fejét tartják a szerzőjének azoknak a pletykáknak, miszerint Müller 1945 előtt a Szovjetuniónak dolgozott, és rádiókapcsolatot is fenntartott a szovjet hírszerző szolgálatokkal. Schellenberg, aki kölcsönösen és hevesen rivalizált Müllerrel, ezeket a vélelmeit kifejtette az amerikai hírszerző szolgálat, az OSS képviselőinek is 1945-ös kihallgatásai alkalmával. Schellenberg állításait azonban mind közös főnökük, [[Ernst Kaltenbrunner]], Müller közvetlen felettese, mind beosztottja, Heinz Pannwitz is cáfolták. Heinz Pannwitz, aki több évet töltött szovjet börtönben, ezzel szemben 1959-ben a CIA képviselőinek kijelentette, többszöri kihallgatások során a Szovjetunióban arról győződött meg, hogy Müller halott.
Miután Argentínában az izraeli titkosszolgálat 1960 májusában elfogta és titokban Izraelbe szállította Eichmannt, vallomásai újra a közérdeklődés középpontjába állította Müller hollétének a kérdését. Ehhez kapcsolódóan Müller egykori titkárnőjét és szeretőjét is megfigyelés alatt tartották és ki is hallgatták. A házkutatások során azonban nem találtak semmilyen adatot, bizonyítékot arra, hogy Müller - a nyugatnémet rendőrség gyanújának megfelelően - külföldön él és kapcsolatot tart a családjával. 1963 szeptemberében a rendőrség a berlini Lilienthal utcai temetőben rábukkant egy sírra amely állítólag Müller holttestét rejtette. A vizsgálat azonban feltárta, hogy a maradványok nem lehetnek Mülleréi. Azoknak a híreknek, amelyek szerint Müllert egy tömegsírba temették egy berlini zsidó temetőben, nem lehetett utána járni, mivel az Kelet-Berlin területén volt. Körülbelül ugyanebben az időben a CIA felújította a vizsgálatot Müller holléte ügyében: szocialista országokból érkezett disszidensektől kaptak olyan információkat, hogy Müllert a szovjetek tartóztatták le a háború után, és a Szovjetunióba szállították. Szintén az 1960-as években jelentek meg különböző újságcikkek arról, hogy egyes hírek szerint Müller Romániában, Albániában, Dél-Afrikában vagy Dél-Amerikában él. 1971 decemberében CIA-jelentésben felmerült, hogy mindez egy hidegháborús félretájékoztatási kampány a keleti oldal részéről. Meggyőző bizonyíték azonban nincs arra, hogy Müller együttműködött a szovjetekkel. A CIA-jelentés szerint hasonlóképpen nincs meggyőző bizonyíték arra sem, hogy Müller meghalt Berlinben 1945-ben.
 
Johannes Tuchel, a Német Ellenállás Emlékközpontjának vezetője szerint Müller meghalt nem sokkal a háború vége előtt. Elemzését a kortárs dokumentumok megerősítik, nevezetesen hogy Müller holttestét 1945 augusztusában az egykori birodalmi légügyi minisztérium közelében egy rögtönzött sírban találták meg. Innen a maradványait az 1943-ban felszámolt Grosse Hamburger utcai zsidó temetőbe helyezték át tömegsírba. A zsidó vallási szabályok azonban nem teszik lehetővé a halottak exhumálását, ezért Müller eltemetésének helye örökretovábbra titoksem maradismert.<ref>[http://www.hetek.hu/kulfold/201311/zsido_temetoben_nyugszik_a_gestapo_parancsnoka Zsidó temetőben nyugszik a Gestapo parancsnoka], hetek.hu</ref>
 
== Emlékezete ==
 
== Források ==
* Jacques Delarue: A gestapoGestapo története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965, Black & White Kiadó, Nyíregyháza, 2001, {{ISBN|963-9330-41-8}}
* Walter Schellenberg emlékiratai, Téka Könyvkiadó-Zrínyi Kiadó, Budapest, 1989, {{ISBN|963-7357-87-4}}
* Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben, Európa kiadó, Budapest, 1984, {{ISBN|963-0732-91-2}}, fordította: Balabán Péter
* V. P. Borovicka: Híres politikai merényletek, Európa kiadó, Budapest, 1979, {{ISBN|963-07-3701-9}}
 
==Fordítás==
* {{Fordítás|de|Heinrich Müller (Gestapo)|oldid=150000177}}
* {{Fordítás|en|Heinrich Müller (Gestapo)|oldid=701860411}}