„Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Franciaország követei és nagykövetei külföldön kategória hozzáadva (a HotCattel) |
→A bécsi kongresszus: nem a mai szövetségi állam |
||
168. sor:
Talleyrand háza egyébként a vendégek tömegét vonzotta, ennek ellenére a herceg gondot fordított arra, hogy védje titkait az akkoriban egyre professzionálisabb tevékenységet folytató különféle [[titkosszolgálat]]ok elől. Az osztrák titkosrendőrség fennmaradt jelentéseiben az egyik ügynök a következőképpen panaszkodott felettesének: „Háza jelenleg erődítményhez hasonlít, s benne helyőrséget tart fenn, csupa olyan személyből, akiben megbízik. Ennek ellenére végre sikerült néhány iratot megszereznünk irodájából.”{{refhely|Tarle 1964|161. oldal}}
Talleyrand már a konferencia kezdetén hevesen felszólalt az ellen, hogy a négy győztes: Anglia, Ausztria, Oroszország és Poroszország szövetségeseknek titulálta egymást a tárgyalásokon: „Netán rosszul értettem? Szövetségesek, és ki ellen, Napóleon ellen már nem lehetnek, ő [[Elba (sziget)|Elba szigetén]] van. Franciaország ellen nem lehetnek: a békét megkötöttük; Franciaország királya ellen nem lehetnek: ő a béke szavatolója.”{{refhely|Niederhauser 2004|111. oldal}} Amíg be nem fogadták a nagyhatalmak, addig előszeretettel tüntette fel magát a kis államok szószólójának. Sikerrel fordította a négy nagy ellen az általuk Napóleon ellen használt legitimitás elvét: ez mind a francia királyság határainak védelmére, mind Poroszország túlzott megerősödésének, azaz [[Szászország történelme#Szászország a napóleoni háborúkban|Szászország]] hozzácsatolásának megakadályozására alkalmas volt.{{refhely|Tarle 1964|155. oldal}}
Hiába váltott ki elképedést gátlástalansága, ahogy Napóleon volt külügyminisztereként itt a legitimitás híveként küzdött, manipulációi eredményesek voltak. 1815 januárjára összehozta a titkos angol-francia-osztrák egyezményt, amely Oroszország és Poroszország ellen irányult, és így megbontotta a győztesek egységét. Másik nagy célját azonban, egy független Lengyelország fenntartását – ami az orosz és a porosz hatalom korlátozása szempontjából lett volna fontos Franciaország számára – nem tudta elérni, hiába oktatta ki Nesselrode orosz küldöttet és rajta keresztül Sándor cárt (akiknek éveken keresztül nagy összegekért adott el információkat) az elvi politizálás szükségességéről.{{refhely|Tarle 1964|159. oldal}}
| |||