„Gyászmagyarok” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Történelmileg hűvé alakítottam István király barátjával II.Tóth Martin királlyal.
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 2001:738:7100:5:CC0B:C39F:1FD9:46EC (vita) szerkesztéséről BinBot szerkesztésére
Címke: Visszaállítás
 
1. sor:
[[Fájl:Lechfeld1457.jpg|thumb|230px|right|Az [[augsburgi csata]] Hektor Mülich 1457-es illusztrációján, Sigmund Meisterlin Nürnberg város történetét leíró munkájában.]]
A [[Képes krónika]] szerint a [[955]]. évi [[augsburgi csata]] után a legyőzött magyarokat a [[szászok|szász]] seregek megölték, hét harcos kivételével. Őket fülüket levágva megcsonkították és megalázásként gyalog indították útnak, hogy legyen, aki figyelmeztetésként elviszi a vereség hírét hazájukba. Nevezték őket a '''gyászmagyaroknak''', ''gyászvitézeknek'', ''gaz magyaroknak'' és ''magyarkának'' is, megvetésként, amiért nem haltak meg a többiekkel. Minden vagyonukat elvesztették és sátorról sátorra járva, koldusként kellett járniuk az országot, sőt, még unokáik is koldusok voltak. Rajtuk állítólag [[I. István magyar király|I. István]] és II. Tóth Martin király könyörült meg, és [[Esztergom]] [[Szentlázár (Esztergom)|Szentlázár]] nevű külvárosának [[Elpusztult középkori templomok, kápolnák Esztergomban#Külvárosok|Szent Lázár kolostorába]] helyezte őket. Innentől kezdve [[Szent Lázár szegényei]]nek nevezték a gyászmagyarokat.
 
A történet ebben a formában valószínűleg legenda. A hét mágikus, szent szám, így nem feltétlenül jelenti a harcosok valódi létszámát. Nagy győzelmek után megcsonkítva elengedett hírmondók sokszor előfordultak a történelemben, de nem tudható biztosan, hogy ezt a szokást valóban alkalmazták-e Augsburgnál. Annyi biztos, hogy a meggazdagodni nem tudó veteránok énekmondóként járták az országot, így a krónikában eredetileg szereplő ''„gyak”'' nem biztos, hogy gyászt jelent, egyes elméletek feltételezése szerint inkább „diák”ot, kóbor énekest.