„Máltai lovagrend” változatai közötti eltérés

- Eredeti neve: '''Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Rend''' (''Ordo Fratrum Hospitalis Sancti Ioannis Hierosolymitani)''; kb. 1140-től '''Katonai''' '''és Ispotályos''' Rend; röviden Szent János Rend, Ispotályos Rend, ispotályos lovagok, Szent János lovagok. Magyarországon '''Jánoslovagoknak''' is hívták őket.

 

 

- 1530-tól (Málta birtokba vételétől) a mai nevét használja.

[[1565]]-ben került sor történelmük legnagyobb csatájára, a "[[Málta török ostroma|nagy ostrom"]]-ra, amely során hatalmas erőfeszítéssel visszaverték a török flotta támadását, ezzel megtörve az oszmán birodalom verhetetlenségének hírét. Hat évvel később, 1571-ben, hatékonyan részt vettek a [[Lepantói csata|lepantói csatában]], amelyben a hatalmas egyesített keresztény hadiflotta döntő győzelmet aratott, végleg megtörve az oszmán tengeri hatalmat és elhárítva az évszázados veszélyt Európa déli határán.

 

[[Fájl:Ex Voto of a Naval Battle between a Turkish ship from Alger and a ship of the Order of Malta under Langon 1719.jpg|bélyegkép|320x320px|Török és máltai rendi hajó harca, 1719]]

A rend hajóflottája a 16. században először négy, 1685-től pedig nyolc [[Gálya|gályából]] állt,<ref name=":1">{{Cite journal|title=Máltai kalózok, török rabok és francia kereskedõk a Földközi-tengeren a 17. század elején|url=http://epa.oszk.hu/00600/00617/00004/tsz99_3_4_fodor_pal.htm|author=Fodor Pál|journal=Történelmi Szemle|volume=1999|issue=3-4}}</ref> nem számítva a nagy vitorlás hadihajókat és a kisebb hajókat. Ha az európai hatalmak hadiflottát állítottak fel, akkor ahhoz általában a máltaiak is csatlakoztak. A tengeri haderő viszont főleg rendészeti feladatokat látott el: rendszeresen járőrözött a Máltai-szorosban, a [[Tirrén-tenger]]en, [[Szicília]] körül és az [[Adriai-tenger|Adria]] bejáratánál, védve a partvidékeket a [[Berber kalózok|portyázó oszmánoktól és berberektől]]. A rendi őrjáratok mellett a lovagok is portyáztak a tengeren és az oszmán birodalom parti területein. A zsákmány a rend kincsesládáiba került; az elfogott török és északafrikai rabszolgáknak egy része váltságdíj fejében kiszabadult, a többit gályarabságra fogták vagy szolgaként eladták.<ref name=":1" /> Ugyanakkor a rend keresztény rabszolgák ezreit szabadította ki az elfogott kalózhajókról, és parti portyák által a nagy rabszolgakereskedő központokból. Az északafrikai kalózok elleni hadjárataik olyan sikeresek voltak, hogy ez a tevékenység a 18. század elejére a Földközi-tenger középső szakaszán erősen lehanyatlott, és csak a 19. században – miután a rendet kiűzték Máltáról – erősödött föl újra.<ref>Sire, 97-98. o.</ref> Viszont eközben, a reformáció és a francia forradalom hatására, a rend elveszítette franciaországi és a protestánssá vált területeken levő hatalmas tulajdonait.

 

===1798-tól napjainkig===

 

1834-ben a pápa meghívására a lovagrend helytartója és vezetősége [[Róma|Rómában]] telepedett le, a Via Condotti-i [[Máltai Palota|Máltai Palotában]] és az Aventino dombon levő [[Magisztrális Villa|Magisztrális Villában]], a Rend pápai nagykövetségének régi tulajdonaiban, amelyeknek a pápai állam megadta a területenkívüliségi státuszt. A helytartó azonnal kért a rend számára egy római kórházat, ahol az odatelepedett rendtagok gyakorolhassák ősi hivatásukat. Ezután a rend egyes nemzeti testületei lassanként újra lábra álltak, újraéledt a rendi összetartás és fegyelem, és mindenütt új ispotályosi intézmények jöttek létre. A nápolyi rendtagok 1859-től egy nápolyi kórházban műtőt létesítettek. Osztrák és német rendtagok a háborús sérültek ellátását helyezték előtérbe: az 1864-es, 1866-os és 1870-es háborúkban a német sebesültek közel egyharmadát máltai szervezetek látták el. 1869-ben a rend már részt vett az újdonsült Nemzetközi Vöröskereszt második konferenciáján.<ref>Seward, 253. o.</ref>