|
<br />{{lektor}}
A „hosszú” felvilágosodás elve a Reneszánszt a humanizmus és az empirizmus olyan hajtóerejének tekinti, amely a természet törvényeit az algebra alkalmazásával értelmezőnetelmező természetfilozófia terjedésére és azokra a felfedezésekre építette, amiket a [[mikroszkóp]] és a [[távcső|teleszkóp]] találmányai jelentettek. Ugyancsak ekkor indult terjedésnek a [[nemzetállam]]ok szerepét és egyénnel való kapcsolatát vizsgáló filozófia. ▼nek kihívása a legváltozatosabb filozófiai munkákat eredményezte, amelyek továbbfejlesztve a [[szkepticizmus]] álláspontját, kifejtették, hogy az ember agyát olyan valóság veszi körül, ami kívül helyezkedik megfigyelésein. A kapcsolatot a lét és az észlelés között [[George Berkeley]] és [[David Hume]] is szerette volna részletesen feltárni és nagyrészt [[Immanuel Kant]] filozófiája is ezzel a problémával foglalkozott.
A törvények középpontba állítása (a szabályok elválasztását is beleértve a viselkedés vagy a tapasztalás részelemeitől) egy olyan filozófia kibontakozását segítették, amelyben az egyén sokkal erősebb fogalom volt, jogainak használati tartománya az emberi belső ókori hagyományaitól eltérő eszmékre helyeződött át. Ahogy [[John Locke]] írta, a szellemi tulajdon nem a birtoklási jogok családjába tartozik, hanem az egyéni jogok közé, amit egy vizsgálatba belefektetett munka és annak tárgya közösen határoz meg, elválasztva minden egyébtől. A „természetes jogok” és a „természetes törvények” fogalomkörének meghatározása a mai [[közgazdaságtan]] és [[politikatudomány|politológia]] kialakulásának alapjává vált.
Ezt Immanuel Kant [[1784]]-ben [[Mi a felvilágosodás?]] című tanulmányában a következőképpen fogalmazta meg:
: ''„A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata.''” ([[Vidrányi Katalin]] fordítása)
A felvilágosodás tehát a világ észszerűségében, szabályszerűségében és felfoghatóságában való hittel kezdődött, majd szakaszokban a racionális, szabályokon alapuló tudás és állam szervezetének megalkotásával folytatódott, amit a deizmus fejtett ki részletesen. Ez azzal az állítással indult, hogy a törvényeket a természetfeletti és emberi dolgok együtt alakítják, és inkább ez jelenik meg a király hatalmában, mintsem hogy a király adna hatalmat a törvényeknek. Ezzel előtérbe helyeződött a jog eltérő felfogása, mint egyének és nem mint családok közötti kapcsolat, egyúttal egyre növekvő szerepet kapott benne az egyéni szabadság, mint alapvető emberi jog. A felvilágosodás a szabadság, a tulajdon és az észszerűség eszméit dicsőítette, amelyek a politikai filozófia terén a mai korban is felismerhetők. A szabad, önálló egyén az állami hatalmi irányítás alatt is szabad, amelynek számára egyetlen szerepe, hogy az ezt szabályozó természeti törvényeknek stabilitást adjon.
▲A „hosszú” felvilágosodás elve a Reneszánszt a humanizmus és az empirizmus olyan hajtóerejének tekinti, amely a természet törvényeit az algebra alkalmazásával értelmező természetfilozófia terjedésére és azokra a felfedezésekre építette, amiket a [[mikroszkóp]] és a [[távcső|teleszkóp]] találmányai jelentettek. Ugyancsak ekkor indult terjedésnek a [[nemzetállam]]ok szerepét és egyénnel való kapcsolatát vizsgáló filozófia.
A felvilágosodás második hulláma Franciaországban az Enciklopédisták megjelenésével kezdődött. Vállalkozásuk előzménye volt a felismerés, hogy a tudásnak szellemi architektúrája van. Személyes megjegyzéseiket a tudás törvényeivel egyesítve [[Denis Diderot]] és [[Jean le Rond d’Alembert|Jean le Rond d'Alembert]] az elme szabadságának lehetőségeit kereste a tudás felfogásának terében.
|
