„Szerkesztő:Hollófernyiges/próbalap2” változatai közötti eltérés

 
1936 nyarán a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága utasította utasította a magyar kommunistákat, hogy szüneteltessék illegális tevékenységüket. Ennek oka egyrészt a mozgalom tagjainak rendszeres lebukása volt, másrészt Moszkva "népfrontos" politikára váltott, együtt kívánt működni a legális baloldali pártokkal. Többen a szociáldemokraták között szervezkedtek, Eisenberger pedig felújította kapcsolatait a szabók szakszervezetében és továbbra is ő maradt a Vörös Segély adományok mozgatásának fő logisztikusa. A Komintern 1940 elején engedélyezte ismét a pártszervezést, ám alig fogtak munkához, a politikai rendőrség azonnal lecsapott és begyűjtött mindenkit, akinek nem sikerült időben elmenekülnie, mintegy 820 embert. Eisenbergert és Simon Jolánt április 11-én tartóztatták le a lakásán és május 4-ig bent tartották. Az illegális röpiratok terjesztését, amivel vádolták, nem ismerte el, bár a meg is verték (harminc évvel később egy interjúban azt mondta: a csendőrök leszíjaztak három helyen egy padra és hatan gumibottal a heréimet, talpamat úgy verték). Miután kiengedték, folytatta a pártszervezést; eközben folyt a bírósági eljárás, melynek fővádlottja Oláh Géza volt. Az újabb letartóztatási hullámba beleesett [[Rózsa Ferenc (politikus)|Rózsa Ferenc]] (aki a vallatásba belehalt) és [[Schönherz Zoltán]] (akit kivégeztek). Eisenberger ekkor ismerkedett meg [[Kádár János (politikus)|Csermanek]] (később Kádár) Jánossal, aki a felső kapcsolattartója volt, ő maga pedig középső láncszemmé vált az illegális szervezeti láncban; "ügyfelei" közé tartozott [[Házi Árpád]], Fürst Károly, [[Ságvári Endre]] vagy [[Tonhauser Pál]]. Ügyében az elsőfokú ítélet csak 1942. novemberében született meg és a bíróság 19 vádlott - köztük az Eisenberger-házaspár - esetében külön eljárás lefolytatását írta elő. Ők azonban ekkorra már illegalitásba vonultak, eltűntek bejelentett lakhelyükről.<ref>Müller 85. o.</ref>
[[Fájl:1945. májusa. Kádár és Rajk László, a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagjai az MKP első országos értekezletén.jpg|bélyegkép|Kádár János és Rajk László az MKP KV országos értekezletén (1945 május)]]
 
1943 elején egy újabb letartóztatási hullám megtizedelte a KMP vezérkarát, elfogták [[Skolnyik József]]et és [[Kovács István (politikus, 1911–2011)|Kovács Istvánt]] is. A gyakorlatilag egyedül maradt Kádár maga mellé emelte a Központi Bizottságba Eisenbergert, aki ekkoriban az újságok, röpiratok kinyomtatását intézte. 1943 májusában megszűnt a Komintern, Kádár pedig javasolta a párt nevének megváltoztatást, hogy közeledni tudjanak a legális baloldali szervezetekhez. Júliusban (a KB két új tagjával, Szirmai Istvánnal és Tonhauser Pállal; valamint [[Donáth Ferenc (politikus)|Donáth Ferenccel]] és [[Orbán László (politikus)|Orbán Lászlóval]] közösen) megalapították a [[Békepárt]]ot. Szirmait és Tonhausert 1943 végén, Kádárt pedig áprilisban letartóztatták, így Eisenberger maradt egyedül szabadon a vezetőségből. Az év hátralevő részében részt vett egy fegyveres ellenálló csoport megszervezésében - ennek akciója volt a [[Gömbös Gyula|Gömbös]]-szobor felrobbantása - de konkrét harci helyzetbe nem került. Szeptemberben visszanevezték a pártot KMP-re, ám akkor [[Demény Pál (politikus)|Demény Pál]] vezetésével már létezett egy azonos nevű csoportosulás; a két párt szövetkezését [[Rajk László (politikus)|Rajk László]] és Eisenberger vezényelte le.<ref>Müller 94. o.</ref>