„Tolóerővektor-eltérítés” változatai közötti eltérés

A módszert elsőként a második világháborúban tömegesen alkalmazott német [[V-2V–2]] ballisztikus rakéta irányításánál alkalmazták, bár akkor még nem így nevezték. A mai értelemben vett tolóerővektor-eltérítést először a [[helyből felszálló repülőgép]]ek (például a [[Harrier]]) számára fejlesztették ki az [[1950-es évek]]ben, ezeknél a repülőgépeknél a gázsugarat akár 90°-nál jobban is el lehet téríteni. Az [[1980-as évek]]től a [[kísérleti repülőgép|kísérleti]], majd az [[ötödik generációs vadászrepülőgép]]eken ([[X–31]], [[F–22]], [[Szu–35]]) a manőverezőképesség javítására használják, az ilyen berendezéssel felszerelt repülőgép ugyanis kis sebességeknél (amikor az [[aerodinamikai kormányfelület]]ek kevésbé hatásosak) is képes intenzív manőverezésre.