„Áder János” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Vander (vitalap | szerkesztései)
Vander (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
101. sor:
2017 őszén egy [[Figyelő (hetilap, 1958–)|Figyelőnek]] adott interjúban szóba került az általa kidolgozott és azóta hatályos új választási rendszer is, amit több érvvel is próbál védeni a megváltozott képviselői helyekre és választókörzetekre hivatkozva, csakhogy arról már nem esik szó, hogy az új körzethatárokat tudatosan fideszes szempontok alapján húzták meg, ahogy a választás egyfordulóssá tétele is hozzá kötődik, amely jelentősen túlkompenzálja a győztes pártot, kényszerhelyzetbe hozva az ellenzéket. Mindezek pedig ebben az időben a korábbi pártjának, az őt is delegáló Fidesznek kedveznek.<ref>{{cite web |url=http://hvg.hu/itthon/20171006_Ader_Janos_ugy_hazudik_ahogy_csak_a_legnagyobbak_tudnak |title=Áder János úgy hazudik, ahogy csak a legnagyobbak tudnak |date=2017-10-06 |accessdate=2017-10-08 |author=Gergely Márton |authorlink= | publisher=HVG |work= |format= }}</ref> Ugyanakkor 1993-ban még teljesen más véleményen volt a külhoni magyarok szavazata kapcsán, amikor egy, a választójogi törvény módosításáról szóló vitában szó szerint úgy fogalmazott, hogy „aki részt akar venni a választásokon, költözzön vissza Magyarországra”.<ref>{{cite web |url=https://index.hu/belfold/2018/02/11/ader_janos_valasztas_kulfoldi_magyarok/ |title=Áder: Aki részt akar venni a választásokon, költözzön vissza Magyarországra |date=2019-02-11 |accessdate=2019-02-12 |author=Haász János |authorlink= | publisher=Index |work= |format= }}</ref>
 
Áder más jelentős vitákat és kritikákat kiváltó jogszabályokat is aláírt, ilyenek voltak az elrendelhető [[Túlmunka Magyarországon|túlórákra]] vonatkozó törvény,<ref>[https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ader-janos-alairta-a-tuloratorvenyt-majd-aldott-karacsonyt-kivant-a-munkavallaloknak/ Áder János aláírta a túlóratörvényt, majd áldott karácsonyt kívánt a munkavállalóknak] SzeretlegmagyarorszagSzeretlekmagyarorszag.hu, 2018. december 20.</ref> az [[Magyar Tudományos Akadémia|MTA]] kutatóintézeteit érintő törvény,<ref>[https://nepszava.hu/3042904_ader-alairta-az-mta-t-megcsonkito-torvenyt Áder aláírta az MTA-t megcsonkító törvényt] Népszava, 2019. július 12.</ref> és az egészségügyi ellátásra vonatkozó [[Társadalombiztosítás|tb]]-törvény is.<ref>[https://m.hvg.hu/itthon/20191218_Ader_alairta_a_tb_torvenyt_azt_is_megmagyarazta_miert Áder aláírta a tb-törvényt, azt is megmagyarázta, miért] HVG, 2019. december 18.</ref>
 
== Családja ==