„Beszélő” változatai közötti eltérés

79 bájt hozzáadva ,  1 évvel ezelőtt
 
==Története==
Nem ez volt az első szamizdat, hiszen már [[1976]]-tól jelentek meg ilyen jellegű kiadványok. A ''Beszélő'' újdonsága egyrészt abban állt, hogy szerkesztői névvel-címmel vállalták a cenzúramentes újságírást és lapkiadást, másrészt hogy a lap rendszeresen (nagyjából negyedévenként) és viszonylag nagy példányszámban sokszorosítva jelent meg, terjesztéséről pedig hálózat gondoskodott. A sokszorosítás stencilgéppel történt. A ''Beszélő''vel szinkronban indult egy másik szamizdat is, a ''[[Kisúgó]]'', de egyetlen szám után abbamaradt.[[Fájl:Vágner Anna, az illegális Beszélő folyóirat gépírónője. Fortepan 9628.jpg|bélyegkép|Vágner Anna, az illegális Beszélő folyóirat gépírónője]]A lapnak főszerkesztője nem volt, a szerkesztők hetente találkoztak, hogy megvitassák a beérkezett írásokat. A politikai elemzéseket többnyire [[Kis János (filozófus)|Kis János]] írta, de a lap irányvonalát a szerkesztők közösen határozták meg.
 
A lapnak főszerkesztője nem volt, a szerkesztők hetente találkoztak, hogy megvitassák a beérkezett írásokat. A politikai elemzéseket többnyire [[Kis János (filozófus)|Kis János]] írta, de a lap irányvonalát a szerkesztők közösen határozták meg.
 
Az újságot [[1981]]–[[1986|86]] között egy [[dunabogdány]]i parasztházban nyomtatta [[Orosz István (fordító)|Orosz István]], az elosztóközpont Miklóssy Endre budapesti lakásán működött. 1986-tól a [[Rendszerváltás Magyarországon|rendszerváltás]]ig a lap az AB Független Kiadó gondozásában jelent meg, sokszorosítója és terjesztője [[Demszky Gábor]] és köre volt. A ''Beszélő'' körül csoportosuló értelmiségiek – köztük [[Kis János (filozófus)|Kis János]], [[Kőszeg Ferenc]], [[Petri György]], Nagy Bálint, [[Haraszti Miklós]], Eörsi János, [[Magyar Bálint (politikus)|Magyar Bálint]], [[Solt Ottilia]], Havas Gábor és Iványi Gábor (tőle származik a cím: „Beszélő”) – fontos szerepet játszottak a rendszerváltásban.
[[Fájl:VágnerDemszky Anna, az illegális Beszélő folyóirat gépírónőjeGábor. Fortepan 962861629.jpg|bélyegkép|Vágner Anna, az illegális Beszélő folyóirat181x181px|Demszky gépírónőjeGábor]]
A pártállami rendszer sajtójában számos tabutéma volt, mindenekelőtt az [[1956-os forradalom|56-os forradalom]], a határon túli magyarok ügye, a vallási és etnikai kisebbségek helyzete, valamint a – hivatalosan nem létezőnek tekintett – szegénység kérdése. A szerkesztők ezért úgy döntöttek, hogy e témákról minden számban közölnek írást.
 
2 551

szerkesztés