„Új gazdasági mechanizmus” változatai közötti eltérés

Képek
(Képek)
== Története ==
=== Előzmények ===
[[Fájl:Március 15 mezőgazdasági termelőszövetkezet tábla, 2017 Lébény.jpg|bélyegkép]]
Az első korlátozott reformterveket már [[1961]]–[[1963]] között kidolgozták – ezek azonban kizárólag az újonnan szervezett [[mezőgazdaság]]i [[termelőszövetkezet]]ekre vonatkoztak. A tervek arra építettek, amivel az új tsz-ek eltértek a szovjet [[kolhoz]]modelltől. Önálló, vállalatszerű gazdálkodást, közvetlen anyagi érdekeltséget, a tagságnak a tsz ügyeibe való bizonyos fokú beleszólását tartalmazták. Központi gondolatuk volt, hogy az állam irányító szerepe ne a tervutasítások kirovásán és számonkérésén alapuljon, hanem gazdasági szabályozók (árak, bérek, hitel stb.) útján, amelynek terében a gazdasági egységek önállóan gazdálkodnak. A mezőgazdasági reformok koncepcióját még – néhány kisebb változtatástól eltekintve – elvetették.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 40.</ref>
 
 
1964 végén azonban az MSZMP Központi Bizottsága határozatot fogadott el az egész gazdasági mechanizmus kritikai felülvizsgálatáról. A határozat szerint nem egészen egy év alatt „át kellett világítani” a gazdaság működését, majd [[1965]] végére el kellett készíteni a reform alapelveinek első tervezetét. Az előkészítést az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának titkára, a volt szociáldemokrata [[Nyers Rezső (politikus)|Nyers Rezső]] koordinálta. Nyers kialakított egy közgazdászokból és funkcionáriusokból álló csoportot, amely „reformműhelyként” működött. Tagjai közül számosan részt vettek az [[1954]]-es és [[1957]]-es, elvetélt reformmunkálatokban. Többségük meg volt győződve arról, hogy a meglévő irányítási rendszer észszerűsítése nem orvosolja a problémákat. A megoldást a piaci koordináció és a szocialista politikai és tulajdonosi rendszer egyesítésében látták.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 40–41.</ref>
[[Fájl:Kádár János és egy gyermek fortepan 14205.jpg|bélyegkép|Kádár János a korszakban]]
 
Nyers és csapata tudatosan törekedett értelmiségi szakértők bevonására. A reformot tizenegy szakbizottságban dolgozták ki, amelyek külön-külön megvizsgálták a tervezés, a beruházások, az ár- és bérrendszer, a hitel- és pénzpolitika, a [[KGST]]-együttműködés kérdéseit. Ezután területenként javaslatokat fogalmaztak meg. Egy szakbizottság Hegedüs András volt miniszterelnök vezetésével ”a dolgozók részvétele a gazdaságirányítási folyamatokban” témakörét vizsgálta – a reformtervek ezen a néven foglalkoztak a szűkebb, gazdaságon túlmenő, politikai jellegű változtatások terveivel. A bizottságokban közvetlenül csaknem kétszáz, áttételesen ennél jóval több szakember dolgozott. E külső szakértői kör peremén kialakult egy sajátos reformértelmiség. [[1953]]–[[1956]]-tól eltérően a hatvanas években ez a csoport lényegében a pártvezetés nagy részével összhangban, ellenőrzött keretek között működött. Megváltozott összetétele is: a korábbit jobbára írók és újságírók, a mostanit elsősorban közgazdászok, kisebbrészt társadalomtudósok alkották. Nyersre, valamint a pártvezetés reformer tagjaira ([[Fehér Lajos (politikus)|Fehér Lajos]], [[Fock Jenő]], [[Aczél György]], [[Ajtai Miklós (politikus)|Ajtai Miklós]], [[Párdi Imre]] és mások) maradt a tervek politikai egyeztetése. 1966 novemberében a Központi Bizottság elfogadta a reform alapelveit és határozott az első intézkedéscsomag 1968. január 1-jei bevezetéséről. Az addig nem használt „reform” kifejezés egyre gyakrabban hangzott el a nyilvánosság előtt.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 41–42.</ref>
 
* ''Először, decentralizáltak:'' megszüntették a tervlebontásos rendszert, a gazdálkodás alapegységei, a vállalatok nagyobb önállóságot kaptak, beleértve esetenként a külkereskedelem jogát. A központi tervezés átfogó nemzet- (illetve, ahogyan akkor nevezték: nép-) gazdasági és ágazati mutatószámokra korlátozódott. A vállalatok működését utasítások helyett részben a piaci kereslet-kínálat, részben az állami gazdasági szabályozók (adók, támogatások, elvonások) határozták meg. (Ezt nevezték „szocialista piacnak”.) Elismerték a mezőgazdasági szövetkezeti forma állami tulajdonnal való egyenrangúságát, a szövetkezetek bizonyos fokú vállalkozási szabadságát (ipari és szolgáltatási „melléküzemágak”), a vállalatok közötti versenyt. Megszűnt az alapanyagok, beruházási források teljesen központosított, naturális elosztása.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 42–43.</ref>
 
*[[Fájl:Jenő Fock 1972.jpg|bélyegkép|Fock Jenő korabeli miniszterelnök]]''Másodszor, a korábbi, teljesen mesterséges árviszonyok helyébe új árrendszer lépett'', mind a vállalatok között, mind a kiskereskedelemben. Az árak egy részét a kereslet és kínálat viszonyai határozták meg (szabadáras termékek). Más részét az állam maximálta, de e határig szabadon mozoghatott. Harmadik részük – idetartoztak például az alapvető élelmiszerek (tej, kenyér, sajt, liszt), az energia, a szolgáltatások árai – államilag rögzített maradt. Mindezzel közelíteni szándékozták az addig teljesen különvált belső és külső (világ-) piac árviszonyait, illetve a politikai akarat helyett a gazdasági észszerűség alapjára kívánták helyezni az árakat. A viszonyítás alapja a kapitalista világpiac árstruktúrája lett.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 43.</ref>
 
* ''Harmadszor, a bérrendszerben bevezették az átlagbér-szabályozást'', ami lehetővé tette a vállalatok számára, hogy bizonyos béralap felett rendelkezve maguk állapítsák meg dolgozóik fizetését (bérdifferenciálás). Ez szabadabb, az egyéni és kollektív (vállalati) eredményességtől függő jövedelemszabályozást eredményezett. Egyben véget vetett a szovjet típusú rendszer kezdeti szakaszára jellemző, alacsony szinten történő jövedelemkiegyenlítésnek. Magasabb képzettség, nagyobb felelősség és eredményes – elvileg a piac értékítélete által annak minősített – munka jelentősen nagyobb egyéni bevétellel járt.
 
[[Fájl:Nyers Rezső 1970.jpg|balra|bélyegkép|Nyers Rezső]]
A reformot eredetileg legelkötelezettebb hívei is folyamatként képzelték el. Ennek a szemléletnek a jelentősége csak növekedett, amikor az elveket és eredeti megoldásokat a kidolgozás során „felpuhították”. Ekkor alakultak ki a „reformfékeknek” nevezett korlátozások. Ezek különféle szándékokból eredtek. Egyrészt Nyers és csapata sem kívánt szakítani a szovjet típusú rendszer alapjaival, az egypárti politikai rendszerrel és kommunista ideológiával. Nem akartak kenyértörést (gazdasági szempontból sem) a Szovjetunióval. Nem vonták kétségbe az állami, illetve a kollektív tulajdon felsőbbrendűségét. De meg voltak győződve arról, hogy a piaci koordináció ilyen feltételek között is lehetséges, sőt eredményesebb az állami bürokráciánál. Kádár és a politikai vezetés többsége számára viszont a reform mindenekelőtt a változatlan gazdasági célok megvalósításának (iparosítás, életszínvonal-politika) hatékonyabb eszközét jelentette. Új, piaci mechanizmusai csupán a központi tervezésen alapuló államgazdaság optimális működését biztosító korrekcióként szolgáltak.
 
A tervezhetőség és felülről való szabályozás illúzióját nem vizsgálták felül. A nagyobb beruházások központi vezérlése például fennmaradt. A bérek és az árak mozgását továbbra is meglehetős szigorral szabályozták. A nemzetközi piacon elsősorban a „tőkés relációban”, „dollárelszámolásban” eredményes vállalatok jövedelmének jelentős részét az állam elvonta, és továbbra is gazdaságtalan egységek támogatására fordította. Ugyanez a logika érvényesült a fogyasztásban. Az alapvető közszükségleti cikkek alacsony árait, a szolgáltatások kvázi ingyenességét fenntartották. Tiltott téma maradt a teljes foglalkoztatottság – szó sem lehetett a gazdaságtalanul termelő nagyüzemek leépítéséről, netán felszámolásáról, ezáltal a [[munkanélküliség]] megjelenéséről. A párt irányító és kezdeményező szerepe még a gazdaság területén is változatlan maradt. Kialakultak azonban az államgazdaság különféle szektorainak (nagyvállalatok, nehézipar, energetika, mezőgazdaság) vezetőiből a politikai irányítóival alkudozó, de azzal össze is fonódó „lobbik”.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 43–44.</ref>
 
===VégeA reformkísérlet vége ===
[[Fájl:Leonid Brezhnev Portrait (1).jpg|balra|bélyegkép|256x256px|Leonyid Brezsnyev szovjet pártvezető]]
A reformfékek beépítése, a fokozatosság–folytonosság szemlélete és a felemás reformelkötelezettség az egész folyamatot kiszolgáltatta a kelet-európai térség politikai változásainak. Ez eleinte az újításnak kedvezett. [[1968]]-ban a magyarhoz hasonló reformtervek születtek [[Csehszlovákia|Csehszlovákiában]] is. Ott azonban egy kedvező személyi változás nyomán (1967 decemberében a [[sztálinizmus|sztálinista]] [[Antonín Novotný]] helyébe [[Alexander Dubček]]et választották a [[Csehszlovák Kommunista Párt]] első titkárának) a gazdasági és politikai megújulás párhuzamosan haladt. 1968 [[Prágai tavasz|tavaszán]] [[Prága|Prágában]] nyílt, csaknem teljesen szabad vita indult a csehszlovákiai szocializmus múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az új pártvezetés egyenesen ösztönözte a vitát és mind szabadabb teret biztosított a társadalmi önszerveződésnek. „Emberarcú szocializmus” néven egy piac vezérelte államgazdaság és korlátozottan plurális politikai rendszer körvonalazódott.<ref>[[Rainer M. János]]: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 44.</ref> A [[prágai tavasz]] leverése megmutatta, hogy a szovjetek nem engedik az óvatos politikai reformokat, sőt később Magyarországon még a gazdaságiakat sem.
 
[[Kádár János|Kádárt]] 1972. február 11-iki [[moszkva]]i látogatásán [[Leonyid Iljics Brezsnyev|Brezsnyev]] szovjet pártfőtitkár nyíltan kérdőre vonta a gazdasági reformok, illetve azok „aggasztó következményei” miatt, sőt 1972. november 26-án a [[tököl]]i szovjet katonai légibázisra személyesen ellátogatva ultimátumszerűen követelte a reformok leállítását.<ref>[http://www.origo.hu/tudomany/20181127-brezsnyev-mar-kesz-nevsorral-erkezett-kadarhoz-es-fenyegeto-vadbeszedet-tartott.html Egy név hiányzik még a listáról, az enyém] – [[Origo.hu|Origo]], 2018. november 27.</ref> Kádár egyensúlyozni próbált a párt irányzatai között, ezért 1972 májusában meglebegtette a visszavonulását,<ref>[https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/05/10/1972_kadar_lemond_aztan_megsem/ 1972: Kádár lemond, aztán mégsem] – Index, 2008. május 10.</ref> amivel leszerelte a reform belső ellenfeleit, a párt bal szárnyát ([[Biszku Béla]], [[Gáspár Sándor (politikus)|Gáspár Sándor]], [[Komócsin Zoltán]] stb.), 1974-ben pedig a meggyengült reformereket váltotta le ([[Fehér Lajos (politikus)|Fehér Lajos]], [[Nyers Rezső (politikus)|Nyers Rezső]], [[Aczél György]], 1975-ben [[Fock Jenő]] stb.).<ref>Hajdu Tibor: [http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-csod-kezdete A csőd kezdete. A Központi Bizottság 1974. márciusi ülése] – In: ''Beszélő'', III. évfolyam (1998) 5. szám, 85-89. oldal.</ref>
 
=== KésőbbA reformkorszak utóélete ===
[[Fájl:(Zari68)Alexander Dubcek A.jpg|bélyegkép|Alexander Dubček egykori csehszlovák pártvezető]]
[[Kádár János (politikus)|Kádár János]] az [[1956-os forradalom]] eseményeiből azt a tanulságot vonta le, hogy a kommunista rendszer békés társadalmi elfogadását csak az életszínvonal folyamatos emelésével biztosíthatja. A belső gazdasági feltételek ehhez nem voltak elegendőek, a reform kudarca nyomán azonban világos lett, hogy a politika nem járul hozzá az alacsony hatékonyságú tervutasításos gazdaság piaci átalakításához. Az [[1973-as olajválság]] után az arab államok olajárbevétele megnőtt, ez olcsóbbá tette a hiteleket a világpiacon. A belső és a külső tényezők összekapcsolásával megszületett a Kádár-rendszer külső forrásokból való finanszírozásának a gondolata. [[Fekete János (bankár)|Fekete János]] vezetésével új gazdaságpolitikai irány bontakozott ki az 1970-es évek közepétől az 1980-as évek közepéig: a termelés helyett a pénzügyek kerültek a középpontba. A kommunista ország belépett a nemzetközi pénzügyi intézményekbe, ez tette lehetővé a hitelfelvételt. A felduzzadó államadósság mértéke azonban titok maradt egészen a [[Rendszerváltás Magyarországon|rendszerváltásig]].
 
2 551

szerkesztés