„Új gazdasági mechanizmus” változatai közötti eltérés

=== Előkészítés, kidolgozás ===

{{Idézet 2|A reformot közgazdasági és politikai okok indokolják. Közgazdasági szükségessége végső fokon abban gyökerezik, hogy a gazdasági növekedés korábbi fontos forrásai, tartalékai erősen kimerülőben vannak, s a jövőbeni gyors növekedés csakis a gazdaság belső tartalékainak intenzívebb feltárása, a műszaki fejlődés meggyorsítása révén lehetséges. A reform politikai fontossága mindenekelőtt abban rejlik, hogy a tömegek életszínvonalának jövőbeni gyorsabb emelését hivatott biztosítani, s arra törekszik, hogy az egyes dolgozó életszínvonala a jelenleginél jobban függjön munkája társadalmi hasznosságától, egyéni teljesítményétől és a kollektív munka eredményességétől. Politikai cél továbbá, hogy megszüntessük az egyéni kezdeményezést és felelősséget gátló, túlzott kötöttségeket, visszaszorítsuk a bürokratikus tendenciákat. A szocializmus fejlődését, a közérdeket szolgáló alkotó munka szabadabb kibontakozására van szükség. Végül politikai cél, hogy a reform révén kedvezőbb feltételeket teremtsünk a szocialista demokrácia további fejlődéséhez. A gazdasági ügyek intézését a vezetők hozzáértésére, széles hatáskörére és személyes felelősségére kell alapozni, s emellett minden szinten kellő teret kell biztosítani a demokratikusan választott testületek ellenőrző tevékenységének és nyilvánosságának.|Az MSZMP KB határozata a gazdasági mechanizmus reformjáról, [[1966]]. [[május 26.|május 26]]–[[május 27.|27.]]}}<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 41.</ref>

1964 végén azonban az MSZMP Központi Bizottsága határozatot fogadott el az egész gazdasági mechanizmus kritikai felülvizsgálatáról. A határozat szerint nem egészen egy év alatt „át kellett világítani” a gazdaság működését, majd [[1965]] végére el kellett készíteni a reform alapelveinek első tervezetét. Az előkészítést az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának titkára, a volt szociáldemokrata [[Nyers Rezső (politikus)|Nyers Rezső]] koordinálta. Nyers kialakított egy közgazdászokból és funkcionáriusokból álló csoportot, amely „reformműhelyként” működött. Tagjai közül számosan részt vettek az [[1954]]-es és [[1957]]-es, elvetélt reformmunkálatokban. Többségük meg volt győződve arról, hogy a meglévő irányítási rendszer észszerűsítése nem orvosolja a problémákat. A megoldást a piaci koordináció és a szocialista politikai és tulajdonosi rendszer egyesítésében látták.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 40–41.</ref>

Nyers és csapata tudatosan törekedett értelmiségi szakértők bevonására. A reformot tizenegy szakbizottságban dolgozták ki, amelyek külön-külön megvizsgálták a tervezés, a beruházások, az ár- és bérrendszer, a hitel- és pénzpolitika, a [[KGST]]-együttműködés kérdéseit. Ezután területenként javaslatokat fogalmaztak meg. Egy szakbizottság Hegedüs András volt miniszterelnök vezetésével ”a dolgozók részvétele a gazdaságirányítási folyamatokban” témakörét vizsgálta – a reformtervek ezen a néven foglalkoztak a szűkebb, gazdaságon túlmenő, politikai jellegű változtatások terveivel. A bizottságokban közvetlenül csaknem kétszáz, áttételesen ennél jóval több szakember dolgozott. E külső szakértői kör peremén kialakult egy sajátos reformértelmiség. [[1953]]–[[1956]]-tól eltérően a hatvanas években ez a csoport lényegében a pártvezetés nagy részével összhangban, ellenőrzött keretek között működött. Megváltozott összetétele is: a korábbit jobbára írók és újságírók, a mostanit elsősorban közgazdászok, kisebbrészt társadalomtudósok alkották. Nyersre, valamint a pártvezetés reformer tagjaira ([[Fehér Lajos (politikus)|Fehér Lajos]], [[Fock Jenő]], [[Aczél György]], [[Ajtai Miklós (politikus)|Ajtai Miklós]], [[Párdi Imre]] és mások) maradt a tervek politikai egyeztetése. 1966 novemberében a Központi Bizottság elfogadta a reform alapelveit és határozott az első intézkedéscsomag 1968. január 1-jei bevezetéséről. Az addig nem használt „reform” kifejezés egyre gyakrabban hangzott el a nyilvánosság előtt.<ref>Rainer M. János: ''Magyarország története. A Kádár-korszak 1956–1989'', 41–42.</ref>