„Karl Marx” változatai közötti eltérés

A ''Rheinische Zeitung'' 1842. január 1-jétől jelent meg, s tulajdonosainak kívánsága szerint elsősorban a Rajna-vidéki burzsoázia gazdasági érdekeit kellett volna képviselnie. Első kvázi főszerkesztőjének{{jegyzet*|A lapnak formális főszerkesztője soha nem volt, az impresszum csak a felelős szerkesztőt (J. E. Renard), a kiadót (J. E. Renard és Tsai [Georg Jung, Dagobert Oppenheim]), a terjesztőket és a nyomdát nevezte meg. A különféle rovatok élén társszerkesztők álltak, melyek közül a ''Politika'' és ''Hírek'' rovatpár társszerkesztője töltötte be a mai jelentésében a főszerkesztőhöz hasonlítható funkciót. Formailag ezeknek a rovatoknak a vezetését vette át októberben Marx is, a gyakorlatban a lap elismert vezető szerkesztője volt. – Manfred Kliem: i. m.: 92. és 95–96. old.}} a neves közgazdászt, [[Friedrich List]]et nem sikerült megnyerniük, viszont ajánlására egyik tanítványa, dr. Höffken kapta meg a pozíciót. Moses Hess rendkívül csalódott volt, hogy a lap kulcspozíciója helyett csupán társszerkesztői posztot kapott, hiszen a lap elindulásának megszervezésében jelentős szerepet töltött be. Gyorsan kiderült, hogy Höffken alkalmatlan a feladatra, mivel az olvasók számára érdektelen közgazdasági cikkek túlsúlyba kerültek szerkesztői tevékenysége nyomán, nem volt érzéke a cenzorral való kapcsolattartáshoz, és mérsékelt liberális irányvonala miatt összekülönbözött a többi társszerkesztővel is, akik körében az agitátor Moses Hess ifjúhegeliánus radikalizmusa egyre nagyobb befolyásra tett szert. Marx kezdetben nem vett részt az újság gyakorlati szervezésében, de már a tervezési fázistól figyelemmel kísérte születését, s háttértanácsadóként, ötletgyárosként felkeltette alapítóinak figyelmét. Így amikor Höffken január 18-án lemondásra kényszerült, Marx javaslatára korábbi berlini barátját, a forradalmi nézetei miatt gimnáziumi tanári állásából felfüggesztett és rendőri felügyelet alatt álló Rutenberget tették meg főszerkesztőnek. Rutenberg azonban szintén alkalmatlannak bizonyult e szerepkör betöltésére, melyet Marx már néhány hónappal később, önkritikusan maga is beismert.{{jegyzet*|''„Ez a Rutenberg az én lelkiismeretemet nyomja. Én hoztam be a »Rheinische« szerkesztőségébe, és teljesen impotens. Előbb-utóbb kiadják az útját.”'' – Karl Marx: [levél] ''Arnold Rugéhoz''. (1842. július 9.) MEM 27. köt. 382. old.}} A ''Rheinische Zeitung'' tényleges irányítása dr. Rave (a ''Rheinische Allgemeine Zeitung'' egykori főszerkesztője), illetve az energikus Hess kezébe került, s a lap februártól az ifjúhegeliánusok harcos ellenzéki orgánumává vált. Ettől fogva színvonalas és olvasmányos cikkei révén Bruno Bauer meghatározó munkatársa lett a ''Rheinische Zeitung''nak, melynek híre országszerte gyorsan terjedt, előfizetőinek száma a kezdeti 400-ról néhány hónap alatt megduplázódott. A tulajdonosok, az előfizetők látványos növekedéséért cserébe, elnézték a számukra túlzott politikai radikalizmust, az ateizmust, a kormányellenességet, mely a cenzúra kezdeti mérsékelt szigora ellenére érvényesült. A berlini hatóságok hamar felfigyeltek a ''Rheinische Zeitung'' berobbanására a poroszországi sajtótermékek körébe, annál is inkább, mivel Rutenberg – kissé túldimenzionálva – félelmetes forradalmár hírében állt kormánykörökben. Von Rochow igazságügy miniszter már januárban a „felforgató tendenciájú” újság betiltását követelte, de ''von Bodelschwingh'' tartományi elnök közbenjárása egyelőre megmentette, ugyanis kijelentette, hogy „be fog avatkozni a lap irányzatának megváltoztatása érdekében”.{{refhely|Cornu 1968|382–388. old|Mehring 1982|66–68. old.}}

 

{{refhely|Kliem 1978|87–88. old.|Cornu 1968|389–391. old|Mehring 1982|67–71. old.}}