„János angol király” változatai közötti eltérés

 

Richárd 1199-ben gyermektelenül halt meg, így Jánost Anglia királyává koronázták. A másik jelölt, unokaöccse, [[I. Artúr bretagne-i herceg|Artúr bretagne-i herceg]] számíthatott [[II. Fülöp Ágost francia király|Fülöp francia király]] támogatására. [[1200]]-ban azonban a [[Le Goulet-i szerződés]]ben János és Fülöp rendezték területi vitájukat a francia területeken. [[1202]]-ben Jánosnak sikerült elfognia Artúrt, akit meggyilkoltatott, amikor szorult helyzetbe került. Hívei emiatt azonban, és azért, ahogyan a normandiai, breton és anjou-i nemesekkel bánt, még inkább elpártoltak tőle. [[1204]]-ben a franciák teljesen megszállták az angol koronához tartozó Normandiát. A következő évtized során János elsődleges célja a hercegség visszafoglalása lett, ezért új adókat vetett ki, megreformálta a hűbéri katonai szolgálat rendjét és az igazságszolgáltatást. Jogi reformjai maradandó nyomot hagytak az angol [[szokásjog]]ban. [[1209]]-ben a [[canterburyi érsek]] kinevezése fölötti vita miatt [[III. Ince pápa]] kiátkozta, Angliát pedig [[kiközösítés|egyházi tilalom]] alá helyezte. Az [[interdiktum]]ot csak [[1213]]-ban oldották fel.

 

[[1214]]-ben János megindította Normandia visszafoglalását célzó hadjáratát, de a [[Bouvines-i csata|bouvines-i csatában]] szövetségesei döntő vereséget szenvedtek. Hazatérése után az angol bárók a magas adók és a főurakkal való bánásmódja miatt fellázadtak ellene. Az egyezkedés során mindkét fél aláírta a Magna Cartát, bár egyikük sem kívánta betartani a benne foglaltakat. A harcok során János felülkerekedett, ekkor a bárók behívták Fülöp francia király fiát, [[VIII. Lajos francia király|Oroszlán Lajost]]. János kelet-angliai hadjáratán elkapta a [[vérhas]]t és 1216. október 19-én meghalt. A trónon kilencéves fia, [[III. Henrik angol király|III. Henrik]] követte.

János sokáig vitatott személyisége volt az angol történelemnek, a vele ellenséges középkori krónikások kegyetlennek, kapzsinak, istentelennek és bujának írták le. A [[reformáció]] után példaként tekintették a pápával szembeni kiállását. A viktoriánus irodalomban és a modern [[Robin Hood]]-történetekben negatív figuraként szerepel. Ma a történészek árnyaltabban látják alakját: bár jelleme még a kor standardjaival mérve is hagy kívánnivalót maga után, emellett művelt volt, hadseregét jól szervezte, és nagy gondot fordított a megfelelő közigazgatásra és igazságszolgáltatásra.<ref>{{cite web |url=http://www.c3.hu/~klio/klio942/klio082.html |title=Földnélküli János fekete legendája |accessdate= 2018-10-03 |author= Kisérdi Viktória |year= 1994}}</ref><ref>{{cite web |url= https://mult-kor.hu/20110303_foldnelkuli_janos_a_bena_kacsa |title=Földnélküli János, a béna kacsa |accessdate= 2018-10-03|year= 2011 |month= március |publisher= Múlt-kor történelmi magazin}}</ref>

 

[[Image:Angevin empire.svg|thumb|260px|A Plantagenet-birodalom Nyugat-Franciaországban (narancssárgával)]]

János 1166. december 24-én született [[II. Henrik angol király|II. Henrik]] angol király és felesége, [[Aquitániai Eleonóra angol királyné|Aquitániai Eleonóra]] nyolcadik, legkisebb gyermekeként.{{refhely|Fryde, Greenway|37. o.|azonos=FG37}} Henrik jelentős területeket örökölt, Anglián kívül [[Normandia|Normandiát]] és [[Anjou (történelmi régió)|Anjou]]t, ezen kívül meghódította [[Bretagne]]-t. Eleonóra ([[VII. Lajos francia király|VII. Lajos]] francia király elvált felesége) a hatalmas [[Aquitániai Hercegség|Aquitániai hercegség]] fölött uralkodott és bizonytalan követelése volt a délfrancia [[Toulouse]]-ra és [[Auvergne]]-re is.{{refhely|Warren|21. o.}} Így a kiterjedt [[Plantagenêt-ház|Plantagenet]]-birodalom magába foglalta a [[Brit-szigetek]] nagyobbik részét, valamint egész Nyugat-Franciaországot. Az angol király uralma Anjoutól délre azonban igen bizonytalan, sok esetben csak névleges volt és a korábban erős angol-normann kapcsolatok is meggyengültek idővel.{{refhely|Barlow|284. o.}} A helyzetet tovább bonyolította, hogy Henrik Angliában független királyként uralkodott, franciaországi hercegségeit viszont formálisan a francia király vazallusaként bírta, aki ellen gyakran szövetkezett a német-római császárral.{{refhely|Barlow|281. o.}}

János felnőtt korára 165–170&nbsp;cm magas, erőteljes, „hordómellű” testalkatú, sötétvörös hajú férfivá érett; a kortársak szerint külseje olyan volt, mint a Poitou-belieké.{{refhely|McLynn|27. és 77. o.}} Szeretett [[Ostábla|ostáblát]] játszani, olvasni és a korban szokatlan módon könyveit utazásaira is magával vitte. Lelkesen vadászott, kedvelte a zenét (az éneklést nem), ismert volt ékszergyűjteményéről és fényűző ruházkodásáról, a francia krónikások pedig feljegyezték rossz ízlését a borok terén.{{refhely|Danzinger, Gillingham|26. o.|McLynn|78. o.|Warren|139–140. o.}} A kortársak leírása alapján időnként „szívélyes, szellemes, nagylelkű és vendégszerető” volt, máskor viszont irigy, túlérzékeny és dühöngő hangulatba került; mérgében az ujjait rágta.{{refhely|McLynn|78. és 94. o.|Turner|30. o.}}

 

[[Image:Eleonora Jindra2.jpg|thumb|260px|II. Henrik és Aquitániai Eleonóra]]

II. Henrik még életében megpróbálta elrendezni az örökösödés kérdését. Legidősebb életben lévő fiát, [[Henrik angol királyi herceg|Henriket]] 1170-ben Anglia királyává koronázták, de az uralkodó semmilyen tényleges hatalmat nem adott a kezébe. Apja megígérte neki, hogy később megkapja Anjout és Normandiát is. [[I. Richárd angol király|Richárd]] megkapta Poitou grófságát és Aquitánia kormányzását, [[II. Geoffrey bretagne-i herceg|Geoffrey]] pedig Bretagne-t.{{refhely|Carpenter|223. o.|azonos=C223}}{{refhely|Turner|35–37. o.|azonos=T35}} A legkisebb Jánosnak már semmilyen főnemesi cím sem jutott, és apja tréfásan „Földnélkülinek” ''(Lackland)'' nevezte el.{{refhely|McLynn|36. o.}}

1186-ban ismét átrendeződött az örökösödés. Geoffreyt egy lovagi torna során halálra tiporták a lovak, Henriknek így már csak két fia maradt. Richárd szeretett volna csatlakozni a szentföldi [[Harmadik keresztes hadjárat|keresztes háborúhoz]], azonban attól tartott, hogy amíg távol lesz, Henrik király Jánost nevezi ki utódjának.{{refhely|Turner|39. o.}}{{refhely|Warren|38–41. o.|azonos=W38}} Ezért 1187-ben szövetkezett [[II. Fülöp Ágost francia király|II. Fülöp francia királlyal]], és fellázadt apja ellen. 1189-ben békét kötöttek, és Henrik megígérte, hogy nem változtat a trónöröklés sorrendjén, és Richárd marad az utódja. János eredetileg apjával tartott, de mikor már látszott, hogy Richárd fog győzni, átállt az ő oldalára.{{refhely|azonos=W38}} Henrik röviddel később meghalt.

 

[[Image:Philippe Auguste et Richard Acre.jpg|thumb|Richárd angol és Fülöp francia király átveszi a szentföldi [[Akko (település)|Akkó]] kulcsait]]

Mikor Richárd 1189 szeptemberében elfoglalta az angol trónt, már kinyilvánította, hogy csatlakozni kíván a harmadik keresztes háborúhoz. Az expedíció költségeinek összegyűjtésére királyi birtokokat, különféle címeket és tisztségeket bocsátott áruba. Hogy távolléte alatt biztosítsa öccse hűségét, kinevezte őt Mortain grófjának, engedélyezte házasságát a gazdag Gloucesteri Izabellával, és számos értékes földbirtokot adományozott neki. Vigyázott azonban arra, hogy János ne szerezhessen túl sok hatalmat, a kulcsfontosságú várak királyi kézben maradtak, és négyéves unokaöccsét, a bretagne-i [[I. Artúr bretagne-i herceg|Artúrt]] nevezte meg trónörökösként.{{refhely|Barlow|293. o.}}{{refhely|azonos=W38}} János cserébe ígéretet tett, hogy három évig nem teszi be a lábát Angliába, így Richárdnak elvileg elegendő ideje volt, hogy harcoljon a Szentföldön, anélkül hogy közben attól kellett volna tartania, hogy János átveszi a hatalmat az országban. Richárd a távolléte idejére Angliát két ''justiciariusra'' (főbíróra, főminiszterre) bízta, Hugh de Puiset [[Durham (Anglia)|durhami]] püspökre és William Mandeville essexi grófra. Kancellárrá Ely püspökét, [[William Longchamp]]ot nevezte ki. Mandeville a király távozása után szinte azonnal meghalt, és a második főbírói tisztet Longchamp vette át. Még elutazása előtt a király anyja, Eleonóra rávette Richárdot, hogy engedélyezze Jánosnak az Angliai utazást.{{refhely|azonos=W38}}

 

[[Image:Richard Marshal unhorses Baldwin Guines at a skirmish by Matthew Paris.jpg|thumb|left|250px|William Marshal [[Párizsi Máté]] krónikájában]]

 

 

[[Image:Jan Anglie psici.jpg|thumb|János két vadászkutyával (13. századi rajz)]]

A 12. század végén-13. század elején az angol–skót határ nem volt véglegesítve, a skótok maguknak követeltek bizonyos északangol területeket. [[II. Henrik angol király|II. Henrik]] 1174-ben hűségesküre kényszerítette [[I. Vilmos skót király|Oroszlán Vilmos]] skót királyt, amelyet [[I. Richárd angol király|Oroszlánszívű Richárd]] pénzért cserébe 1189-ben felbontott, és a két ország viszonya továbbra is feszült maradt.{{refhely|Carpenter|255. o.}} János még uralkodás kezdetén megerősítette, hogy a vitatott északi területeket magáénak tekinti, és visszautasította Vilmos kérését, hogy nevezze ki őt [[Northumbria]] grófjává. Ennek ellenére barátságos viszonyt tartottak fenn, 1206-ban és 1207-ben is találkoztak.{{refhely|Duncan|252. o.}} 1209-ben azonban híre ment, hogy Vilmos szövetséget kíván kötni a francia királlyal, mire János haddal vonult be Skóciába, és kényszerítette az idős Vilmost a norhami szerződés aláírására, amely szerint a skót király lányai angol főurakhoz mennek feleségül, és 10 ezer fontot is fizetett Jánosnak. Vilmos tekintélye összeomlott, és 1212-ben Jánosnak kellett kisegítenie belső riválisai támadásaival szemben.{{refhely|Carpenter|276–279. o.|azonos=C276}}

Wales ekkor a közvetlen királyi uralom alatt lévő Dél-Wales ([[Pembrokeshire]]), a határvidék sok önállóságot élvező lordjai és a még független Észak-Wales között oszlott meg. János jól ismerte az országot, amelyet 1204–1211 között évente meglátogatott, és törvénytelen lányát, Joant is [[Llywelyn gwyneddi herceg|Nagy Llywelyn]] walesi herceghez adta feleségül. A király itt is területei kiterjesztésére törekedett, és számára előnyös megállapodásokat kötött a független walesiekkel. 1211-ben erővel kellett kikényszerítenie ezek betartását, miután Llywelyn fellázadt. A hadjárat gyors angol sikert hozott, Llywelyn hajlandó volt békét kötni, és János hatalma – ha ideiglenesen is – Wales legnagyobb részére kiterjedt.{{refhely|Carpenter|282–284. o.}}

 

[[Image:Innozenz3.jpg|thumb|III. Ince pápa]]

1205. július 13-án meghalt [[Hubert Walter]], Canterbury érseke. János [[Norwich]] püspökét, John de Grayt szerette volna utódjául, aki a támogatói közé tartozott. A canterburyi [[káptalan]] azonban magának tartotta fenn a jogot a következő érsek kiválasztására (jelöltjük a káptalan alperjele, Reginald volt), sőt a főegyházmegye püspökei is beleszólást követeltek az érsek jelölésébe. A káptalan titokban megválasztotta Reginaldot, aki Rómába ment, hogy a pápa jóváhagyja személyét; a püspökök azonban megtámadták a kinevezést, és a vita [[III. Ince pápa]] elé került. János kényszerítette a káptalant, hogy inkább John de Gray jelölését támogassák, de a pápa végül mindkét jelöltet elutasította, és [[Stephen Langton]] bíborost nevezte ki az angol egyház élére. Ince megkérte Jánost, hogy hagyja jóvá a bíboros személyét, amit a király elutasított, de Langtont 1207 júniusában így is felszentelték.{{refhely|Turner|125–128|azonos=T125}} Korábban az angol királyoknak nagy beleszólásuk volt a főpapi kinevezésekbe, de az 1140-es évektől kezdve a pápák erőteljes központi vezetésre törekedtek és arra, hogy a világi hatalmak minél kevésbé befolyásolják az egyház működését.

A külső veszély és a belső elégedetlenség miatt a király 1213 májusában kiegyezett az egyházfővel. Az interdiktumot feloldották, János pedig amellett, hogy elfogadta Stephen Langtont Canterbury érsekeként, és kompenzálta az egyházat az elmaradt jövedelmekért, évi ezer fontot fizetett a pápának. Ince örült, hogy sikerült rendezni az angol kérdést, és azonnal felszólította a francia királyt, hogy tegyen le inváziós terveiről, és kössön békét Jánossal.{{refhely|Turner|134. o.}} A király 1213-ban elkezdte a kompenzáció kifizetését, de a következő évben ez már elmaradt, így az ígért összeg kétharmadával adós maradt.

 

[[Image:Bataille de Bouvines.jpg|thumb|A [[bouvines-i csata]]]]

Az angol főurak egyre elégedetlenebbek lettek a királlyal; különösen az északi bárók ellenezték a francia háborút, akiknek nem voltak érdekeltségeik a kontinensen, de sokan súlyosan eladósodtak a kincstárral szemben, mert képtelenek voltak fizetni az új adókat.{{refhely|Carpenter|273. o.}} A feszültség Észak-Walesben is nőtt, ahol az 1211-es kierőszakolt szerződéssel szembeni ellenállás nyílt lázadássá fajult.{{refhely|Rowlands|284–285. o.}} Voltak, akik a francia Peter des Roches főbírává való kinevezését nézték rossz szemmel külföldi mivolta és nyers természete miatt.{{refhely|Carpenter|286–287. o.|azonos=C286}} A bárók felkeléséhez az utolsó cseppet a pohárban a király franciaországi veresége jelentette 1214-ben.{{refhely|Holt|100. o.|Turner|173–174. o.}}

A háború jól indult, János kikerülte a francia trónörökös vezette hadsereget, és június végére visszafoglalta Anjout.{{refhely|azonos=C286}}{{refhely|Warren|221–224. o.|azonos=W221}} Ostrom alá vette a kulcspozícióban lévő Roche-au-Moine várát, és csatára kényszerítette az elvben kisebb sereggel rendelkező Lajos herceget. Az Anjou-beli nemesség azonban megtagadta, hogy az oldalán harcoljon, ezért az angol király inkább visszavonult [[La Rochelle]]-be. Röviddel ezután Fülöp király a [[Bouvines-i csata|bouvines-i csatában]] döntő győzelmet aratott Ottó császár és János többi szövetségese felett, így Normandia visszafoglalásának tervei füstbe mentek.{{refhely|azonos=W221}} János hat évre szóló békét kötött Fülöppel, visszaszolgáltatta neki Anjout, és októberben visszatért Angliába.

 

{{fő|Magna Carta Libertatum}}

[[Image:Magna Carta (British Library Cotton MS Augustus II.106).jpg|thumb|A Magna Carta eredeti változata]]

Valójában sem János, sem a lázadók nem vették komolyan a szerződést, így betartása is kétséges volt.{{refhely|azonos=T189}}<ref>{{cite web |url= http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1215_junius_15_a_magna_charta_kiadasa |title= 1215. június 15. A Magna Charta kiadása |accessdate= 2018-10-03 |author= Tarján M. Tamás |publisher= Rubiconline}}</ref>A bárók tudták, hogy az ellenőrző tanács elfogadhatatlan lesz a királynak és szándékosan a legmakacsabb ellenfeleit választották meg a testületbe. Seregüket sem oszlatták fel és London is a kezükön maradt. János ezért korábbi ígérete ellenére a pápához fordult segítségért, aki levelében szégyenteljesnek és törvénytelennek nevezte a szerződést, majd kiátkozta a lázadó bárókat.{{refhely|azonos=T189}}

 

[[Image:King John's campaign 1215-6.png|thumb|250px|János hadmozdulatai 1215 szeptembere és 1216 márciusa között]]

A következő időszakben a fegyvereké volt a szó. Elsőként a lázadók foglalták el a Langton érsek birtokában lévő, stratégiai fontosságú, de alig őrzött [[rochester]]i várát.{{refhely|azonos=T189}} Jánosnak elegendő pénze volt zsoldosok fogadására, és hívei között tudhatta a főurak egy részét is, például William Marshallt, Ranulf chesteri grófot vagy a határvidéki bárókat. A király védekező stratégiát választott: izolálta egymástól a felkelő bárókat, megvédte várait (a báróknak nem voltak megfelelő ostromeszközeik), biztosította a [[Flandria|Flandriával]] való összeköttetést (ahonnan zsoldosokat hozatott), és megakadályozta, hogy a franciák partra szállhassanak. Az észak-walesi lázadással egyelőre nem foglalkozott.{{refhely|Rowlands|286–287. o.}}

Az angol flottát szétszórta egy vihar, így Lajos ellenállás nélkül ért partot a [[kent]]i [[Thanet-sziget]]en 1216. május 21-én. János nem mert támadni; talán félt a csata kiszámíthatatlanságától vagy nem bízott az embereiben. Hívei egy része, köztük féltestvére, William Longespée át is állt Lajoshoz. Nyár végére a felkelők visszafoglalták Délkelet-Angliát és Észak-Anglia egyes részeit.{{refhely|Turner|194. o.|azonos=T194}}

 

[[Image:King John's tomb.jpg|thumb|250px|János király sírja Worcester katedrálisában]]

 

János halála után a főurak nagy része – William Marshal vezetésével – kilencéves fiára, [[III. Henrik angol király|III. Henrikre]] esküdött fel. Miután 1217-ben Lincolnnál és [[Dover (Anglia)|Dover]]nél vereséget mértek a franciákra, Oroszlán Lajos feladta trónigényét, és visszatért a kontinensre.{{refhely|azonos=ML460}} Az aláírásakor semmibe vett Magna Cartát Marshal régenssége alatt ismét elővették, és némi változtatással erre alapozták az új kormányzati rendszert.{{refhely|azonos=D270}}{{refhely|Huscroft|151. o.}} III. Henrik hiábavalóan próbálta visszaszerezni Normandiát, és végül 1259-ben elismerte a hercegséget Franciaország részeként.

 

János első házassága [[Gloucesteri Izabella angol királyné|Gloucesteri Izabellával]] gyermektelen maradt, és 1299-ben felbontották. Másodszor [[Angoulême-i Izabella angol királyné|Angoulême-i Izabellát]] vette feleségül 1200-ban; a házasságból öt gyermek született.

*[[III. Henrik angol király|Henrik]] (1207–1272) Anglia királya