„Mikó Imre (jogász)” változatai közötti eltérés

a
Kategória cseréje alkategóriára
(kieg.)
a (Kategória cseréje alkategóriára)
A Kolozsvárról 1944 őszén elhurcolt magyar polgári személyek között került [[Szovjetunió|szovjet]] [[fogság]]ba, ahol megtanulta az [[orosz nyelv]]et, s 1948-ban hazatérve egykori iskolájának orosz nyelvtanára lett. A tanügyből a magyarországi [[1956-os forradalom]] leverését követő erőszakhullám idején távolították el. Állásától megfosztva évekig a megyei könyvterjesztő vállalatnál rakodó, majd üzleti alkalmazott volt.
 
Az [[1960-as évek]]ben közírói tevékenységét újrakezdi. Az [[Erdélyi Unitárius Egyház|Unitárius Egyház]] főgondnokaként 1968-ban megszervezte az egyházalapítás 400. évfordulójának nemzetközi megünneplését Kolozsvárt. 1970 és 1976 között nyugdíjba vonulásáig a [[Kriterion Könyvkiadó]] lektora. [[Németország]]i és [[Észak-Amerika|észak-amerikai]] körútján a romániai magyar irodalmat ismertette (1971, 1973). A [[Téka- sorozat]] és a [[Romániai magyar irodalmi lexikon]] (RMIL) szerkesztője, tankönyvíró.
 
== Munkássága ==
A Kolozsvárra visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetem jogi karának magántanára, ''Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika'' című hatalmas művében tárta fel másfél évszázad magyar politikai történetét (1944). Bár nemzetiségtudományi tárgykörétől a következő évtizedekben elszakították életkörülményei, az [[1960-as évek]] közepétől kezdve új erővel folytatta a kisebbségi jog tanulmányozását.
 
''Jogász a közéletben'' c. alatt a [[Korunk]]ban (1972/10) leszögezi: „A jogász nem vált fölöslegessé közéletünkben. [...] Az egyenjogúság adta alkotmányos lehetőségeket is meg kell ismertetni nemzetiségi dolgozóink minél szélesebb köreivel. A jogtudat így hozzájárul a nemzetiségi tudat erősítéséhez; tudatossá teszi, hogy van lehetőség sajátszerűségünk megőrzésére a sokszínű állami egység keretei között.” Egy [[posztumusz]] tanulmánygyűjteménye ''(Változatok egy témára)'' a [[Korunk]], [[A Hét (folyóirat, 1970–1970–2003)|A Hét]], [[Utunk]], ''Neue Literatur'' hasábjain 1965 és 1974 közt megjelent írásait foglalja össze.
 
A közéletből való kiszoríttatás éveiben jelentkezett a műfordítás területén – többnyire álnéven – régi és új [[oroszok|orosz]] és [[franciák|francia]] szerzők írásainak [[magyar nyelv|magyarra]] fordításával (1955–62). A közéletbe visszatérve nemcsak a [[jogtudomány]]i munka kapta vissza tudós szerzőjét, hanem a történelmi személyiségrajz is gazdagodott írásaival. Ezek közül kitűnt a ''Honpolgárok és világpolgárok'' tíz [[esszé]]je a reneszánsz és a felvilágosodás olasz, angol, francia, orosz jeleseiről ([[Niccolò Machiavelli|Machiavelli]], [[Morus Tamás]], [[Montesquieu (filozófus)|Montesquieu]], [[Jean-Jacques Rousseau|Rousseau]], [[Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev|Ragyiscsev]]) és az erdélyi „változatok”-ról ([[Gheorghe Șincai]], [[Bölöni Farkas Sándor]], [[Stephan Ludwig Roth]], [[Brassai Sámuel]], [[Vichentie Babeș]]). Mestereire és kortársaira emlékezik ''Akik előttem jártak'' c. kötetében (1976).
*[[Marosi Ildikó (újságíró)|Marosi Ildikó]]: Íróról író... Közelképek 1974. 114-17.
*[[Benkő Samu]]: Mikó Imre testamentuma. Utunk, 1977/12.
*[[Huszár Sándor]]: Aki előttünk járt. [[A Hét (folyóirat, 1970–1970–2003)|A Hét]], 1977/12.
*[[Szabó Zsolt (irodalomtörténész)|Szabó Zsolt]]: Ami egy könyvből kimaradt. Interjú. [[Új Írás]], Budapest, 1977/12.
*[[Ruffy Péter]]: Világaim. Budapest, 1979. 363-66.
 
{{DEFAULTSORT:Miko Imre 1911}}
 
[[Kategória:MagyarRomániai magyar jogászok]]
[[Kategória:Magyar írók]]
[[Kategória:Magyar műfordítók]]