„Yello” változatai közötti eltérés

90 bájt hozzáadva ,  9 hónappal ezelőtt
a
Az 1985-től kb. 1995-ig tartó mintegy tízéves korszakról elmondható, hogy a Yello fokozatosan profibb hangzású és populárisabb, ugyanakkor dalszerzésében kevésbé „dadaistább” lett: megnövekedett a vendégénekesnőkkel készített kommerszebb dance-europop-jellegű dalok száma az albumokon (''Desire'', ''Blazing Sadles'', ''Vicious Games''), az 1994-es Zebra részben és az 1997-es ''[[Pocket Universe]]'' pedig teljes egészében egyenesen a dance-techno vonal felé tett nyitásként értékelhető.
 
Habár a Pocket Universe tartalmilag kicsit más: a kilencvenes évekbeli technos klisék alkalmazása helyett (kezeket a magasba, mindenki táncol, dübörög a ritmus ...) egy fura [[koncepcióalbum|konceptalbum]], az Univerzum avagy Kozmosz spirituális kisugárzásának afféle szubjektív képzetként való megragadásának pozitív élményéről és hasonló költői dolgokról. A ''Pocket Universe'' ''(Zsebuniverzum)'' a ''Solar Driftwood'' nevű intro-val kezdődik, amelyben a Meier által megszemélyesített narrátor a Kozmosz Ősrobbanástól Ősrobbanásig tartó életéről beszél, amely kozmikus méretekben nézve abszolút jelentéktelen bolygónkon az érzékelhető és érzéken túli rezgéseket keltő csillagászati események, a Galaktikus„Galaktikus NagydobNagydob” mintájára létrehozta a zenét, ezt az intersztelláris nyelvet. A vendégénekesnő Stina Nordenstam volt az albumon.
 
Az albumhoz készült single, az ''On Track'' („''Night Train''”)<ref>Yello: ''[https://www.youtube.com/watch?v=bmhmbGC3kZ0&t=3s On Track]''. [[YouTube]], Yello Vevo csatorna.</ref> c. progresszív [[trance]] opusz, képi világában folytatja a Yello-s hagyományokat, azonban hangulatában és szövegében jóval melankolikusabb: az éjben zakatoló, ismeretlen állomás felé robogó [[vonat]]ot, az azon való utazást az emberi élet explicit metaforájává teszi a zenekar.