„Anette Olzon” változatai közötti eltérés

a
zenekar
a (zenekar)
Énekelt több kórusban és együttesben, [[Malmö|Malmőben]] a Zeneművészeti Egyetemen vett magánórákat, majd 2016-ban a [[Sonata Arctica]] egykori gitárosával, [[Jani Liimatainen]]nel megalapította a [[The Dark Element]] nevű zenekart, amelynek első albuma 2017-ben, a második pedig 2019-ben jelent meg.
 
Férje [[Johan Husgafvel]], a [[Pain (együtteszenekar)|Pain]] gitárosa. A svédországi Helsingborgban három fiúgyermekük van.
 
A 2014-ben, a Shine címmel megjelent szólólemezének kedvezőtlen fogadtatása után elkezdett egy ápolóképző iskolát, és elvégzése után egy [[helsingborg]]i kórházban kezdett dolgozni.