„Holland Kelet-India” változatai közötti eltérés

[[1901]]-ben a hollandok bevezették az általuk etikus politikának nevezett rendszert, melynek keretei között a gyarmati kormányzat feladatai közé tartozott Indonézia lakosságának egészségügyi és oktatási rendszerének fenntartása. Az új, helyben megoldandó politikák közé tartozik még az áttelepítési program, a kommunikáció, az özönvizek enyhítése, az iparosítás és a helyi ipar védelme. A politikai változások növelték a gyarmati kormány önállóságát, a központi kormányzattól egyre több hatáskör átkerült a helyi szervekhez. Bár többet foglalkoztak vele mint előtte, a humanitárius politika szinte hatástalan maradt. Míg a másod- és harmadgenerációs tanult lakosság tudott írni, olvasni, az indonéziaiak túlnyomó része analfabéta volt. Általános iskolákat állítottak fel, ahova hivatalosan mindenki járhatott, de 1930-ig az iskolás korúaknak csak 8%-a részesült oktatásban. Az iparosodás nem hatott jelentősen az indonéziaiak nagy többségének életére, és a terület [[mezőgazdaság]]i gyarmat maradt. [[1930]]-ban 17 olyan város volt, melynek lélekszáma meghaladta az 50.000 főt, s ezek összlakossága 1,87 millió fő volt.<ref name="Reid 1974, p. 1"/> Az oktatási és a jól kifejlesztett politikai reformoknak köszönhetően kialakult egy szűk elitréteg, melynek tagjai bennszülött indonéziaiak voltak, s akik támogatták egy független és egységes Indonézia létrehozatalát. Ez az új állam összefogná Holland Kelet-India egymástól eltérő bennszülött csoportjait. A 20. század eleje Indonéziában, az indonéz virágzás korszaka alatt a nemzeti mozgalmak gyors ütemben fejlődtek, de ezzel arányosan növekedett a holland elnyomás mértéke is.<ref name="LP_23-25"/>

 

{{főcikk|Holland kelet-indiai hadjárat|Holland Kelet-India japán megszállása|Indonéziai nemzeti forradalom}}