„Téli háború” változatai közötti eltérés

Nemcsak a finn hadvezetés döbbent meg a Vörös Hadsereg gyengeségén, a tisztikar teljes inkompetenciáján. A nyugati hatalmak vezetői rájöttek: a szovjet haderő csak számszerűleg tekinthető erős és ütőképes hadseregnek, de nem a valóságban ([[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]] és [[Franciaország]] éppen ezt sejtve vonakodott a Szovjetunióval szerződést kötni [[1939]] augusztusában – ami végül a [[Molotov–Ribbentrop-paktum]] megkötéséhez vezetett). És ezt a tényt főleg a [[Harmadik Birodalom|náci Németország]] nyugtázta elégedetten: a [[Szovjetunió]]ról mint „''agyaglábakon álló óriásról''” beszéltek. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy [[1941]]-ben eléggé erősnek érezzék magukat a hatalmas ország megtámadásához.

 

 

A Téli háborúból természetesen a [[szovjet]] vezetés is levonta a tanulságokat (ha ezt nyíltan nem is ismerték be rögtön). [[Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko|Tyimosenko marsall]] később bevallotta a moszkvai finn katonai attasénak, hogy „''sokat tanultak ebben a kemény háborúban, s ebben a finnek hősiesen harcoltak''”.<ref name="auto_d8FkQsdKMCiBlNRlJg3TdQ">G. Mannerheim: A téli háború (1939-1940); Püski Kiadó, Budapest, 1997., 82. oldal</ref> Sztálin 1943 novemberében elárulta [[Franklin D. Roosevelt|Roosevelt]] elnöknek, hogy „''A finn háború megmutatta, hogy a szovjet hadsereg felszerelése hiányos és teljesítménye gyenge volt. Emiatt az egész hadsereget újjászerveztük, de ezután sem állíthatom, hogy Németország támadásakor első osztályú eszköz lett volna.''”<ref name="auto_d8FkQsdKMCiBlNRlJg3TdQ"/>