„Johann Konrad Ammann” változatai közötti eltérés

|alsablon=
}}
'''Johann Konrad Ammann''', latinosan Johann Conrad Amman ([[Schaffhausen]], [[1669]]. – [[Warmond]], [[Hollandia]], 1724.) svájci származású, Hollandiában működő orvos, a hallássérültek gyógypedagógiájának és logopédiájának egyik neves, korai művelője.
 
== Életpályája ==
Tanulmányait [[Bázel]]ben végezte. Mint orvos találkozott [[siketség|siketekkel]] és [[Dadogás|dadogókkal]], akiken orvosi eljárásokkal nem tudott segíteni. Pedagógiai eszközökkel kísérelte meg gyógyításukat. Úgy tudta, hogy elsőként ért el ily módon eredményt. Tapasztalatait 23 évesen, híres latin nyelvű munkájában adta közre (1692-ben), amelynek fő címe: ''„Surdus loquens”'' később szimbólummá vált szűkebb szakmai körökben. Röviddel műve megjelenése után értesült [[John Wallis]]-től, hogy e hivatása gyakorlásában nem ő az első. Munkáját folytatta, művét átdolgozta, bővítette, s 1700-ban új címmel adta ki.
 
Ammann a siketeket hang[[beszéd]]re tanította. Nagy gondot fordított a [[beszédhang]]ok helyes kiejtésére, és elsőként ismerte fel a [[szájról olvasás]] fontosságát a siketek beszédtanításában. Az olvasást és írást párhuzamosan tanította, így az írva-olvastató eljárás egyik úttörője volt. Gondot fordított a beszéd tartalmi felépítésére is. ''„Mikor született siket tanítványom olvas, és az én beszédemet már némileg utánozni tudja, úgy bánok vele, mint üres lappal és a világ új lakójával”'' - mondta. Érdeklődésre tartanak számot a beszéd eredetéről írott [[filozófia]]i fejtegetései.
 
=== Figyelemre méltó alkotása a némaság osztályozása ===
 
== Fő munkái ==
*Surdus loquens, seu methodus, qua, qui surdus natus est, loqui discere possit. [[Amszterdam|Amsterdam]], 1692.; magyar nyelven: Beszélő süket. Budapest, 1910.
*Dissertatio de loquela. Amsterdam, 1700
 
== További információk ==
 
*Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia-történet. I. Egyetemes gyógypedagógia-történet a XX. századig. Budapest, 1962 (1. kiad.), 1992 (20. kiad.) 73-79.;
*Löwe, A.: Hörgeschädigtenpädagogik international. Heidelberg, 1992. 31-33.