„Jakob Böhme” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Élete: https://www.deutsche-biographie.de/sfz16887.html https://de.wikipedia.org/wiki/Abraham_von_Franckenberg |
→Filozófiája: https://brill.com/view/book/edcoll/9789004385092/BP000013.xml?rskey=l0AbFA&result=19 |
||
32. sor:
[[Kép:Görlitz - Bogstraße - Nikolaikirchhof - Böhmegrab 02 ies.jpg|jobbra|bélyegkép|200px|Böhme sírhelye]]
Böhmében mélységes gondolatok fantasztikus ötletekkel elegyedve küszködnek, hogy kifejezésre jussanak, hatalmas költői lendületek a megfoghatatlanba s kifejezhetetlenbe enyésző sejtésekkel szövetkeznek. Gondolkozása nem volt logikai és csak azt, amit isteni sugalmazásnak tartott követvén, nehéz eligazodni előadásában, amelynek nyelve is homályos és az [[apokalipszis]], továbbá az [[alkímia]] félig megértett szavait, képeket és hasonlatokat sajátságos egyveleggé keveri. Mindazonáltal csakhamar bizonyos rajongás környezte Böhme emlékét. Egy külön köztársaság a Böhmisták keletkeztek, amelyhez az említett Frankenberg,
Böhme rendszerének alapgondolata fantasztikus. Isten kezdete, állománya és vége minden dolognak. Teremtvén a világot mintegy maga magát szülte, saját belső tevékenységét hozta napfényre. Azért két szempontból kell őt tekinteni, önnönmagában, saját belső lényegében és amint a természetben, a teremtésben jelentkezett. Magában tekintve Isten misztérium. Nem jó és nem rossz, nincs se akarata se vágya, nem ismeri a kínt, a kéjt, nem szeret és nem gyűlöl. Minden és semmi. Örvény, melynek nincs kezdete és nincs vége. De magában az istenségben van egy ellentét, a sötét, tagadó elv, mely örökké világossággá magasztosul. Itt érintkeznek Böhmével Baader, Schelling, Hegel. Maga az isteni természet ellentét. Isten az ég, isten a [[pokol]], isten a [[világ]], mondja Böhme. Istennek istenire és istentelenre szétválása és a kettőnek az észismeretben egyesítése folytán lesz az ember igazán emberré. Ezért a kreatúrának teremtése és a rossznak keletkezése isten belső fejlődésére nézve épp oly szükséges, mint az emberi természetnek a [[test (teológia)|testre]] és [[lélek]]re való válása a bűnös hajlandóságra való átmenetele az igaznak a jónak megismeréséhez. Az egyén fejlődése, ismétlődik Böhme világnézeteiben a teremtés folyamatában, mely maga nem egyéb mint az istenség belső fejlődésének szükséges mozzanata.
| |||