„Aszuka-kor” változatai közötti eltérés

Az '''Aszuka-korszak''' (飛鳥時代 ''Aszuka dzsidai'') a japán történelem egyik jelentős korszaka volt, amelynek időszakát i. sz. 538-tól 710-ig datáljuk (más felfogás szerint i. sz. 592-645-ig tartott), és kezdeti időszakáról elmondható, hogy egybeért a már letűnő késő [[Kofun-kor|Kofun-korral]]ral. Az Aszuka-korszakban – mely nevét az Aszuka régióról kapta – a [[Jamato-kor|Jamato]] állam befolyása jelentősen megnőtt a mai [[Nara (Japán)|Narától]] nagyjából 25km25 km-re délre fekvő területen.

Először egy japán szépművészeti és építészeti időszak elnevezéseként használták az „Aszuka-korszak” kifejezést, amelyet Szekino Tadaszu (関野貞) és Okakura Kakuzó (岡倉 覚三) javasoltak 1900 környékén. E miatt a szépművészeti vonal miatt mondta azt Szekino, hogy a korszak a Taika reformmal ért véget 646-ban. Ennek ellenére Okakura a korszak végét a főváros a narai Heidzsó palotába való áthelyezésének időpontjával azonosította (710). Habár a történészek Okakura viszonyítását használják, a művészet- és építészettörténeti kutatók inkább Szekino 646-os dátumához ragaszkodnak, az ezt követő időszakot pedig Hakuhó-korszaknak (白鳳時代) nevezik.

A Jamato államot erős klánok, nagy családok tarkították, beleértve az állam alárendeltjeit is. Minden klán feje egy pátriák volt, egy nagyhatalmú férfivezető, aki szent rituálékat végzett, hogy a klán kamijának tetszését elnyerjék, ezzel biztosítva a család hosszútávú jólétét. A klán tagjai az előkelő nemesség voltak, magán a Jamato állam élén pedig a császári család és azok leszármazottjai foglaltak helyet. Az Aszuka-korszak – pontosabban ennek alkorszaka, a Jamato-korszak – az első olyan időszak Japán történelmében, amikor a japán császár majdhogynem teljhatalommal bírt és uralkodott a mai Nara Prefektúrából, az akkori Jamato Provinciából.

A Jamato állam az Aszuka-régióban összpontosult területileg, és innen gyakorolta hatalmát a [[Kjúsú|Kjúsún]]n és [[Honsú|Honsún]]n lévő klánokra, miközben címeket osztogatott, amelyek közül néhány öröklődött a

klánvezérek között. Mivel a Jamato vezetők elnyomták a többi klánt és megkaparintották a megművelhető földeket, az állam neve egész Japán szinonimájává vált. Kínai modell alapján (beleértve a [[Kínaikínai írás|kínai írásrendszer]]rendszer átvételét is) létrehoztak egy olyan központi adminisztrációs és császári udvart, ahol az alsóbbrendű klánok törzsfői jelentek meg, és amelynek nem volt állandó székhelye (fővárosa). A 7. század közepére a mezőgazdasági földterületek lényeges közbirtokká váltak, amelyek a központi államigazgatás alanyát képezték. A Gokisicsidó (五畿七道 ''„öt város, hét út”'') rendszer alapvető adminisztrációs egysége a megye volt, a társadalom pedig foglalkozás alapján volt csoportokba szervezve. A legtöbben földművesek voltak, de akadtak még halászok, takácsok, fazekasak, kézművesek, páncélkészítők és a szertartások szakértői.<ref name="FRD">{{Cite journal

A Szoga klán beházasodott a császári családba, majd ennek következtében az 587-es esztendőre a Szoga klán törzsfője, Szoga no Umako, elég hatalmat szerzett, hogy saját unokaöccsét ültesse a császári trónra. Később az újdonsült uralkodót meggyilkoltatta, hogy a helyére ültesse Szuiko császárnőt (r. 593–628). Szuikot – az elsőt a nyolc nagy hatalmú császárnő közül – gyakran pusztán névleges vezetőnek tekintették, aki felett Umako és a régens Sótoku herceg gyakorolta a hatalmat. Valójában azonban saját kezűleg uralkodott, és Sótoku herceg szerepét gyakran legenda számba veszik.

Sótoku, aki a reform e szakaszának nagy értelmiségi alakjaként emelkedik ki, mélyen buddhista volt, és nagyon művelt a kínai irodalomban. Hatással voltak rá a konfuciánus tanítások, beleértve az Égi mandátumot, amely azt sugalmazta, hogy a szuverén uralkodó egy legfelső hatalom akaratának megfelelően uralkodik. [[Sótoku japán régensherceg|Sótoku]] irányítása alatt a japánok átvették a konfuciánus etikettet és társadalmi modellt, majd megfogalmazott egy konfuciánus elveknek megfelelő tizenhét cikkelyes alkotmányt, hogy harmóniát teremtsen a zűrzavaros társadalomban.

Mindezek mellett Sótoku átvette a kínai naptárt, a kereskedelmi utak rendszerét (az előzőekben említett Gokisicsidót), számos buddhista templomot létesített, összeállíttatta az udvari krónikákat, diákokat küldött Kínába, hogy a buddhizmust és a konfucianizmust tanulják, és nagykövetként (遣隋使 ''kenzuisi'') elküldte Kínába Ono no Imokot. <ref name="FRD"/>

A hetedik század folyamán hatszor küldtek hivatalosan Kínába követeket, papokat és tanulókat. Néhányuk húsz évnél is többet maradt, és sokan, akik visszatértek jelentős reformátorok lettek. A kínai politikai rendszert tanulmányozni küldött megannyi diák jelentős eltérést mutatott a Kofun-korban küldött követektől, akiket még Wa (Japán régebbi elnevezése) Öt Királya küldött, hogy elismertessék hatalmukat.

Sótoku egyenlőségre törekedett a kínai császárral, ezért hivatalos levelet küldött neki a következő címzéssel: „A Felkelő Nap Országának Égi Fiától a Lenyugvó Nap Országának Égi Fiához”. Ezt a kínaiak elég nehezen fogadták.

Nagyjából húsz évvel Sótoku herceg (622), Szoga no Umako (626) és Szuiko császárnő (628) halála után az udvarban zajló cselszövések 645-ben puccshoz vezettek a palotában, a kormányt irányító Szoga klán ellen. A felkelés vezetői Naka no Óe herceg és Nakatomi no Kamatari voltak, akik kivették az udvar irányítását a Szogák kezéből és bevezették a Taika reformot.<ref name="FRD"/> Ezt a 645-649-ig terjedő időszakot Taikának (jelentése: „nagy változás”) nevezik, amely magára a reformra utal. A felkelést, amely a Taika reformhoz vezetett, az Issi incidens névvel illetik, amely a 645-ös kínai állatövi évre utal, amikor a puccsot végrehajtották.

[[Naka no Óe|Naka no Óe]] felvette a koronaherceg címet, és Kamatari megkapta a Fudzsivara családnevet, elismerésképpen a császári családnak tett szolgálataiért. Fudzsivara no Kamatari lett az első az udvari arisztokraták hosszú sorában. Egy másik sokáig fennmaradó változás az volt, hogy az ország neve Nihonként (日本), vagy Dai Nipponként (大日本 – ''Dai Nippon'') szerepelt a diplomáciai iratokon, és krónikákban. 662-ben, Naka no Óe nagybátyjának és édesanyjának uralkodását követően, Naka no Óe [[Tendzsi császár|Tendzsi]] császárként vette át a trónt, felvéve mellé a Japán Császára címet. Ez az új cím a Jamato klán megjelenését kívánta fejleszteni, és kihangsúlyozni a császári család isteni mivoltát annak a reményében, hogy megelőzzék az a politikai összetűzéseket, mint amilyeneket a Szoga klán robbantott ki. A császári családon belül azonban tovább folytatódtak a viszályok, mert a császár öccse és fia versengtek a trónért. Ezt nevezzük Dzsinsin háborúnak. A testvér, aki később [[Temmu japán császár|Tenmu]] császárként uralkodott, megerősítette Tendzsi reformjait és az államhatalmat a császári udvarban.<ref name="FRD"/>

A [[Kínai kultúra|kínai kultúra]] [[Korea három királysága|Korea három királyságán]] keresztül érkezett Japánba, mielőtt még a japán nagykövetségek Kína számára létrejöttek volna. Habár a missziók folytatódtak, Japán a kínai befolyású változásokat elutasította, annak ellenére, hogy nagyon közeli kapcsolatban álltak a korai Kofun-korban.<ref name="FRD"/> Mindeközben a Koreai-félsziget három királysága – amik gyakran hadilábon álltak egymással – folyamatosan diplomáciai missziókat intézett Japánba ajándékokkal. Ezt talán a célból tették, hogy biztosítsák Japán semlegességét, vagy a diplomáciai/katonai támogatását az egymással való hadakozásukhoz. Végső soron ebből [[Pekcse|Pekcse]] (Baekje) profitált a legjobban, hiszen a

japán katonai támogatás eme királyság irányában nőtt meg a leginkább. Emberek a Koreai-félszigetről, akik közül sokan kézművesek és képzett dolgozók voltak, vándoroltak be Japánba, ideértve két főpapot, akik 595-ben érkeztek Japánba: Edzsi Gogurjeo-ból, és Esó Pekcséből. Kanroku is szintén pekcsei volt, és Shótoku herceg tanítója, politikai tanácsokkal látva el a herceget. Amikor Japán szövetségre lépett Pekcsével, a Gogurjeó papok elhagyták a szigetországot.

600 és 659 között Japán hét nagykövetet küldött a [[Tang-dinasztia|Tang-dinasztia]] korabeli Kínába. De az ezt követő 32 évben, miközben Japán a törvényeit alkotta meg Kínai minta alapján, egyet sem küldtek. Bár Japán megszakította a diplomáciai kapcsolatát Kínával, a szigetország 11 követet küldött [[Silla|Sillába]], és a Nihon Sokiban foglaltak szerint Tenmu császár és Dzsitó császárnő uralkodása alatt Silla is küldött 17 követet. Jamato és Pekcse uralkodó osztályai éppen barátságos viszonyt ápoltak egymással és Jamato elindította a hadiflottáját, hogy Pekcsét támogassa a tang kínai és sillai invázióban 660 és 663 között.

A [[Buddhizmus|buddhizmus]] megjelenése Japánban a pekcsei király, Seong nevéhez fűződik 538-ból, aki az új vallásos tanokat megmutatta. A Szoga klán – egy japán udvari család, ami Kinmej császár idején emelkedett fel nagyjából 531 körül – támogatta a buddhizmus átvételét és térnyerését, és a kormányzási és kulturális modellek átvételét a kínai [[Konfucianizmus|konfucianizmus]] alapján. Ámde néhányan a Jamato udvarban – mint a Nakatomi család, amelyik az udvari Sintó szertartások elvégzéséért volt felelős; és a Mononobe, egy katonai klán – azt a feladatot kapták, hogy őrizzék meg előjogaikat, és állják útját az idegen vallás térnyerésének. A szogák kínai mintára bevezették a kincstár politikát, felállították az első nemzeti kincstárat, és a koreai királyságokra inkább kereskedelmi partnerként, mintsem a térnyerésük tárgyaként tekintettek. Ez a keserű viszony a Szoga, Nakatomi és Mononobe klánok között több mint egy évszázadig fennmaradt, amelyből a szogák átmenetileg győztesként kerültek ki.

675-ben a buddhizmus hatására Tenmu császár betiltotta a haszonállatok használatát, és számos vadon élő állat fogyasztását (ló, marha, kutyák, majmok, madarak).<ref>Hisao Nagayama. 「たべもの江戸史」 新人物往来社, 1976. {{ISBN|4309473105}} p. 66. 『、「牛馬犬猿鶏の宍(肉)を食うことなかれ」の殺生禁断の令は有名拍車をかけたのが仏教の影響である。』</ref> Ezt a tiltást megerősítették az Aszuka-korszakban, de a [[Heian-kor|Heian-korszakban]]szakban véget is ért. A kártékony állatokra, szarvasokra és vaddisznókra ez a tilalom nem terjedt ki.<ref>Kiichi Koyanagi. 「日本人の食生活 : 飢餓と豊饒の変遷史」 Tōkyō : Shibata shoten, 1971.</ref>

A taoizmus szintén az Aszuka-korszakban jelent meg Japánban. A hetedik század közepén Szaimei császárnő a Tonómine hegynél (多武峰 ''„Tó orom, vagy Tó csúcs”'') egy taoista templomot építtetett, a Danzan szentélyt. Az ebből a korból való fejedelemségek nyolcszög alakú sírjai és a csillagtérképek, amelyeket a Kitora és a Takamacuzuka kofunokban a falra festettek a taoista kozmológiáról árulkodnak. A Tennó (天皇 ''“császár”'') titulus – a japán uralkodók új címe ebben a korszakban – szintén arra enged következtetni, hogy ez a cím a taoizmus mindenek felett álló istenétől származik, a Sarkcsillag istenétől.

A taoista tanok mondhatni egybeolvadtak a sintoizmussal és a buddhizmussal, hogy új fajta szertartásokat hozzon létre. Az [[Onmjódó|onmjódó]] (陰陽道) – egyfajta japán geomancia és [[Kozmológia|kozmológia]] – az egyik ilyen termett gyümölcse ennek a kavalkádnak. Bár az Aszuka-korszak klánok közti vallási zavargásokkal kezdődött, később a korszakban az átvett vallások összhangba kerültek a japán népi hiedelmekkel.

Hórjúdzsi oszlopai hasonlóak az ókori görög Parthenonhoz, ahogyan a sudarasodásukon (az oszlop közepén lévő kihasasodás) is látható. Az ötemeletes pagoda (五重の塔 ''godzsúnotó'') az indiai dombszerű ereklyeőrző épület, a stupa egyik átalakított változata. Mi több, a freskók a Takamacuzuka és Kitora kofunokban – amelyek az ötödik századra nyúlnak vissza – erős befolyást mutatnak a Tang dinasztiával és a Gogurjeo falfestménnyel.

A buddhista művészet második fázisa, amely az Aszuka-korszakot követte kulturális értelemben, [[Hakuhó kultúra|Hakuhó kultúraként]]ként ismert, és általánosságban a Taika reform 646-os évszámától datálják kezdetét a főváros 710-es Narába való költözéséig. A nyolcadik század későbbi felében nagy számú dalt és verset írtak és adtak elő különféle rangos emberek a császár katonái közül. A legrégebbi ezek közül a költemények közül a Manjósú (万葉集 ''„10 000 falevél gyűjteménye”''). Ebben megtalálható számos kiemelkedő költő műve, mint például Nukata hercegnőé és Kakinomoto no Hitomaroé. A Vaka (和歌 ''„japán dal” '') szintén ebben a korszakban jelent meg, mint a költészet új formája. Ezt az új szót azért alkották meg, hogy megkülönböztessék a Kínától átvett stílusokat a saját stílusoktól. A Vaka költészet egyik legnépszerűbb fajtája a tanka (短歌 ''„rövid dal”''). Ez összesen 31 japán szótagból áll, amely szótagok 5 sorra vannak bontva, a sorok pedig sorban 5/7/5/7/7 szótagra.