„Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Története: funkciótlan töltelékszöveg ki
29. sor:
[[Fájl:Irredenta szobrok.jpg|bélyegkép|balra|300px|Irredenta szobrok és Ereklyés Országzászló. Balról jobbra „Kelet” (Csaba vezér), „Észak” (Hungária), „Dél” (Délvidék), „Nyugat” (Hadúr), középen az Ereklyés Országzászló]]
[[Buza Barna]], a [[Károlyi Mihály-kormány]] ideiglenes igazságügy-minisztere kétmillió [[magyar korona|koronával]] segítette az állam részéről a szervezet megalapítását, amit a [[Magyar Földrajzi Társaság]] is támogatott. A [[Magyarországi Tanácsköztársaság]] során betiltották és feloszlatták, de annak bukását követően [[1919]] augusztusában gyakorlatilag azonnal újjáalakult. Onnantól kezdve országosan szervezett tüntetéseket és tömeggyűléseket a béketárgyalások ellen.
 
[[1920]]. májusában a Területvédő Liga küldöttsége dr. [[Persay Ferenc]] barsi [[alispán]] vezetésével tisztelgett Horthy kormányzónál, aki az üdvözlésre adott válaszában többek közt a következőket mondotta: „''Higyjék el, Uraim, ha összetett kézzel leülnék itt a kandalló mellett álló karosszékbe, Magyarország területi integritása akkor is meg volna védve" Ezután rámutatott a kormányzó nemzetünk két sarkalatos hibájára, hogy még most sem tudunk diszciplkiát tartani és nem akarunk egyetérteni''.<ref>ESZTERGOM XXV. évfolyam 19201920-05-15 / 111. szám</ref>
 
A Liga létrehozta nemzetiségi bizottságát. Ebben az országos vezetés részéről Okolicsányi László ügyvezető alelnök, Szontagh Tamás alelnök, Krisztics Sándor főtitkár, valamint a propaganda-bizottság elnöke és titkára, Gálocsy Árpád és Kálmán Károly, a „''rész-ligák''" képviseletében Dingha Béla a Felvidéki Liga, Thirring Gusztáv a Nyugatmagyarországi Liga elnöke játszott fontosabb szerepet, továbbá Eöttevényi Olivér (1917-ben Krassó-Szörény vármegye főispánja), Dessewffy István (Sáros vármegye volt aljegyzője), Persay Ferenc (Bars vármegye volt tiszti főügyésze), Okolicsányi Zoltán budapesti ügyvéd, választmányi tagok.<ref>Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBANTilkovszky Lóránt: Viták a Területvédő Liga nemzetiségi bizottságában </ref>