„Attila hun király” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nem enciklopédikus szöveg. Visszavontam az utolsó változtatást (Pusztella), visszaállítva InternetArchiveBot szerkesztésére |
|||
78. sor:
=== Itália megszállása ===
[[Kép:Chronicon Pictum P016 Attila és Leó pápa.JPG|bélyegkép|jobbra|260px|Attila és Leó pápa találkozása („D” iniciálé a [[Képes krónika|Képes krónikában]])]]
452 elején Attila Észak-Itália ellen fordult, hosszú ostrommal bevette az addig még soha el nem foglalt [[Aquileia|Aquileiát]], majd Mediolanumig ([[Milánó]]) tört előre. A hadait pusztító [[pestis]] és az itáliai szárazság miatti éhínség miatt azonban a [[Mincio]] folyónál kénytelen volt fegyverszünetet kötni a nyugat-rómaiakkal. Ekkor Róma város követségének tagja volt [[I. Leó pápa]] (Nagy Szent Leó) is, akinek Attilával való találkozását és szerepét a legendák később felnagyították. Az itáliai hadjárat idején [[Marcianus bizánci császár]] csapatai hátba támadták a hunokat, Attila kétfrontos háborúra kényszerült. Kísérletet tett béketárgyalásokra, majd újabb keletrómai hadjárattal fenyegetőzött, erre azonban már nem került sor.
=== Attila halála ===
[[Kép:Morte di Attila, Ferenc Paczka.jpg|bélyegkép|jobbra|260px|Attila halála, [[Paczka Ferenc]] festménye]]
[[453]] tavaszán Attila székhelyén halt meg - a hagyomány szerint nászéjszakáján orrvérzése lett és belefulladt kábulatában. Más feltételezések szerint a rengeteg alkoholtól kialakuló [[májzsugor]] ellensúlyozására létrejövő, ún. ''[[nyelőcső visszérbetegség]]''től kapott belső [[vérzés]] miatt vérzett el. Egy harmadik legenda úgy véli, hogy germán felesége, Ildikó (Krimhilda) ölte meg, [[fül]]ébe cseppentett méreggel. Temetéséről Priscus nyomán Iordanes ír. Az ázsiai jellegű, a későbbi türk nagyfejedelmek temetéséhez hasonló temetési szertartás szerint ott, ahol a [[Tisza]] kétfelé ágazott, a folyó egyik ágát elzárták, hogy a víz mind a másik ágba folyjon. A hagyomány szerint hármas, arany, ezüst és vas koporsóba ''(ferculum)'' temették el, valójában azonban valószínűleg hármas szemfedőt ''(coperculum)'' téve a halott arcára, egyetlen koporsóban temették el.
Már a [[19. század]]i magyar történetírás sem adott hitelt az Attila temetéséről szóló legendának, a 20. századi történészek pedig azt is felismerték, hogy a hármas koporsó és a szolgák legyilkolása [[Iordanes]] osztrogót történetíró VI. századi munkájából származik. Iordanes nem koporsóról, hanem arany, ezüst és vas szemfedőről írt. [[Mócsy András]] régész úgy vélte, hogy a ferculum (koporsó) és a coperculum (szemfedő) jelentéseit cserélte fel az utókor.<ref>Archaeológiai Értesítő 114-115 (1987-1988), p. 256.</ref> A folyóba történő temetés [[I. Alarik nyugati gót király|Alarik]] vizigót király temetésének leírásánál jelenik meg. [[Németh György (történész)|Németh György]] történész a hun temetkezési szokások alapján cáfolja a temetését övező mondát, ugyanis a hunok nem használtak fémből készült koporsókat, csak fakoporsókat. A temetési szertartásban segédkező szolgák legyilkolása több középkori munkában is megjelent, egyfajta vándormotívumként. {{refhely|100 tévhit}}
94 ⟶ 96 sor:
Az Attiláról szóló tudásunk fő forrása [[Priszkosz rétor]] (Priscus) leírása. A történetíró tagja volt [[II. Theodosius bizánci császár]] [[448]]-ban a hunokhoz küldött, Maximos által vezetett diplomáciai küldöttségnek. A nomád hunok falvát a kor nagyvárosaival megegyező méretűnek mutatta be, tömör fa falakkal. Jelentéseinek töredékei bemutatják Attila személyét: mértékletes és egyszerű, körötte díszes udvaroncok, számos feleség, mellette [[szkíta]] udvari bolondja, mór törpéje…
{{idézet|''Fenséges étkeket szolgáltak fel nekünk és a barbár vendégeknek ezüst tálakon, de Attila nem evett mást, csak sültet, egyszerű, fa tálcáról. Minden másban hasonlóan mértékletes volt; fakupából ivott, míg vendégei arany és ezüst serlegből. Ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte. Sem az oldalán viselt kard, sem szkíta lábbelije, sem lova kantárja nem volt díszített, eltérően más szkítákétól, akik arannyal, ékkővel vagy bármi értékessel ékesítették azokat. A földet gyapjú szőnyegek borították.'' (Priszkosz rétor feljegyzése)
A bizánci történetíró leírása Attila alázatosságáról és egyszerűségéről Priszkosz félreérthetetlen csodálatát fejezi ki. Priszkosz megemlíti Attila és környezete műveltségét. Attila korának hunjai folyamatos kapcsolatban voltak a római civilizációval, leginkább a római határvonal (Limes) dunai, a germánokkal határos területén, ill. a gyakori diplomáciai követjárások eredményeképpen. Theodosius 448-as küldöttsége idején Priszkosz a hunt, a gótot és a latint nevezte meg a hun birodalom fő nyelveiként. (Priszkosz többek között beszámol találkozásáról egy keletrómai fogollyal, aki annyira hozzászokott a hunok életéhez, hogy már nem kívánt hazatérni régi hazájába.)
[[Iordanes]] itáliai történetíró, aki egy évszázaddal később élt, Attilát érezhető ellenszenvvel így írta le:
105 ⟶ 109 sor:
{{idézet|''Ethele király ugyanis barna szinű, fekete s villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű vala; szakállát mint a húnok megeresztve hordja vala. Vakmerőségben magamérséklő, csatákban ravasz és ügyelő, testéhez illő erejű, akaratjában nagylelkű, fegyvere csinos, sátra s öltözete tiszta, és szerfölött buja is vala. Szekrényében pénzt tartani nem szeretett; miért is az idegen nemzetek szerették, minthogy bőkezű és barátságos vala, szerfölött nagy keménységéért pedig húnjai csudálatosan félnek vala tőle. Azért is az egész föld kerekségéről különféle országok nemzetei tódúlnak vala hozzá, kikhez tehetsége szerint bőkezűen viseli vala magát.''}}
1864-ben írta az alábbiakat [[Amédée Thierry]] francia történész, aki a mai napig az egyik legnagyobb Atilla kutatónak számít:{{idézet|''Attila-, Árpád- és Szent Istvánban van megtestesülve a három korszak, melyre a magyar nép hős története oszlik, s e jellemmel tűnnek ők fel a hagyományban, hogy az idők különbözése daczára is egy közös cselekvényre összeműködnek, s egymás fiai nem csak test, hanem lélek szerint is.''}}
Éric Deschodt kortárs francia író pedig így méltatja:{{idézet|''Atilla, a kor legnagyobb egyénisége volt, sok tekintetben az élete azonban a mai napig misztérium maradt. A IV. század végén, Ázsiából Európába érkező lovaskultúrájú nép uralkodójaként, az Uráltól a Dunáig terjedő hatalmas birodalmat alapított és térdre kényszerítette a dicső Római Birodalom örököseit, a kor két nagyhatalmát, Konstantinápolyt és Rómát. Ötvennyolc éves korában váratlanul meghalt, mielőtt elindította volna végső hadjáratát Nyugat ellen. Sikerei és tettei ismertek, az igazi személyisége azonban kevésbé. Korabeli hiteles források szerint beszélt latinul és görögül, nyitott és kíváncsi volt mindenre. Pontosan az ellentéte egy primitív és brutális embernek. Kíméletlen és kegyetlen is tudott lenni, de kíméletlenségben és kegyetlenségben a római császárok magasan felülmúlták, anélkül, hogy megközelítették volna bravúros tetteit és zsenialitását. Tudjuk, hogy sok embert megöletett, de senkit sem üldözött a hite miatt, minden vallást tiszteletben tartott. Nagy politikus volt? Ez nem megfelelő kifejezés kivételes személyiségére. Elbűvölő, ellenállhatatlan tárgyalófél volt. Ugyanakkor képes volt egyesíteni, megszervezni, irányítani több ezer kilométeres távolságú területeken élő, függetlenségre szomjazó népeket, és Ázsiától Európáig győzelmes hadjáratokra vezetni a kor nagyhatalmai ellen. Ezt a teljesítményt későbbiekben, soha senki más nem volt képes túlszárnyalni.''}}
== Attila a krónikákban és az irodalomban ==
[[Fájl:Chronicon Pictum P014 Atilla Aquileiát ostromolja.JPG|300px|bélyegkép|Attila Aquileiát ostromolja. Miniatúra a [[Képes krónika|Képes krónikában]]]]
| |||