„Ambrózy Béla (méhész)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Életpályája: Das Buch von der Biene szerző: Johann Witzgall 71. o. Bienenwirtschaft sind die den Lehrstand angehörigen Bienenmeister Andreas Schmid, ... |
gyors m. |
||
22. sor:
Apja: Ambrózy György báró, országgyűlési követ, később [[Temes vármegye]] alispánja. Tizenhét évesen lépett be a hadseregbe, a 2. dzsidásezrednél hadnagy lett, majd rövid idő múlva az Itáliában állomásozó [[Császári és Királyi 1. I. Ferenc József Huszárezred|1. huszárezredhez]] került. Az osztrák hadsereg tisztjeként aktívan részt vett az 1859-es [[Szárd–francia–osztrák háború|olaszországi hadjáratban]], ahol a csaták közti pihenőkben megismerkedett a méhészettel. Ekkor határozta el, hogy otthon majd ennek szenteli az életét.
1862-ben leszerelt, de 1866-ban ismét vállalt katonai szerepet. A kiegyezéskor végleg leszerelt.<ref>Önéletrajza szerint 1965-ben „quietált”. Lásd A méh, 1914. 703. p.</ref> Ekkor végezte méhészeti tanulmányait [[Sághy Mihály (méhész)|Sághy Mihály]] híres méhész biztatására [[Magyaróvár]]on, a hohenheimi gazdasági akadémián és a [[Lipcse (Németország)|lipcse]]i egyetemen. Hazatérve apja Vas megyei birtokait kezelte annak rövidesen bekövetkező haláláig. 1867-ben hosszas európai körutazást tett. Visszatérése után kezdett komolyabban foglalkozni a méhészettel, de igazán csak 1870-ben határozta el magát az „okszerű méhészkedésre”. Ekkor tapasztalatcsere céljából felkereste [[Eichstätt]]ben Andreas Schmidet, [[Lüneburg]]ban Gustav Dathét, és felkereste a méhészeti tekintély Jan Dzierzont{{WD|Q695515}}. Seebergenből{{WD|Q701125}} ([[Türingia]]) Karl Günthertől mintakaptárakat rendelt, 1871-ben már „próbarajokat küldött külföldre”. Krajnai méhrajokkal kezdte a nevelést, 1873-tól azonban már csak bánáti méhekkel foglalkozott. 1874-ben megalapította 90 taggal együtt a Temesvármegyei Gazdasági Egyesületet, melynek „vagyonát 40 ezer koronával és egy 10 holdas amerikai szőlőteleppel gyarapította”. 1875-ben alapító tagként belépett a Grand Miklós által létrehozott Délmagyarországi Méhészegyletbe, és annak lapjában az „Ungarische Biene”-be is dolgozott, ahogy írja: ''„...itt voltak első összeütközéseim, melyek – sajnosan – nem mindig glacékeztyűkkel folytak”''.
1876-ban ismét visszalépett a seregbe, és a szerb–török háborúban mint írja „a török zsarnokság és a buta szűkkeblűség ellen a szerbek szabadságáért” harcolt.
1878-ban a megalakult Országos Méhészeti Egyesület elnöki székéért tartott választásban egy szavazattal maradt el [[Göndöcs Benedek]] mögött, ugyanakkor tiszteletbeli elnökké megválasztották. A Méhészeti Lapokba cikkeket írt. 1880-tól a ''Magyar Méh'' című lap társszerkesztője Grand Miklós mellett.
1882-ben [[Károlyi Gyula (főrend)|Károlyi Gyula]] gróf felterjesztésére a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyesülete megbízottja lett az ország déli és nyugati részén, majd 1884-től már főmegbízottként közvetlenül [[Habsburg–Lotaringiai Károly Lajos osztrák–magyar trónörökös|Károly Lajos]] királyi herceg személye mellé osztották be (1895-ig viselte a tisztséget).
1884. október 2-ától, a szerb–bolgár hadjáratban egy egészségügyi hadoszlopot vezetett, s a 4 és fél hónapos hideggel és nélkülözéssel teli szolgálat alatt súlyosan megbetegedett, február 14-én érkezett haza, és még 10 hónapig kórházban feküdt.
38 éves méhészkedése alatt szinte minden vándorgyűlésen és kiállításon megjelent, és előadást tartott, illetve díjakat nyert. Az 1885. évi budapesti általános kiállításon mint kiállító vett részt, a párhuzamosan megrendezett méhészeti kongresszusnak pedig az elnöki tisztét töltötte be.
Főműve a Temesváron 1896-ban megjelent ''A méh'' című könyv. Előszavában írt sorai szerint: ''„A méhekkel Olaszország Conegliano nevű kisvárosában, 1859-ben mint huszártiszt Pietro Gardini házigazdámnál ismerkedtem meg először. 1866-ban már egy kis méhesem volt Vas vármegyében, hol Sághy Mihály kámoni birtokos és lelkes méhész gyakorlati útmutatásainak nagyon sokat köszönhettem. 1867-ben lejöttem Temes vármegyébe s itt 1870-ben már 300 kaptár méhem volt, melyeket 1872-ben 1280-ra szaporítottam föl. Ez időtől kezdve évről-évre hanyatlott állományom, mivel az 1876-ik és 1880-ik éveket kivéve, méheim nem igen rajoztak. Számítva annak a tényét, hogy minden esztendőben sok száz rajt és anyát szállítottam külföldre, továbbá, hogy az évek a méhészetre nem is voltak kedvezők, csak a legnagyobb erőfeszítéssel és a méhészeti tudomány minden fortélyának alkalmazásával tudtam csak 7–800 méhcsaláddal fönntartani magamat. Méhészetemet egyúttal a dinnyetermeléssel kapcsoltam össze, melynek dús tartalmú virágaival iparkodtam a mézelés viszonyaira hatni; de másrészt a dinnye értékesítésével is szaporodtak jövedelmeim.'' (Temesgyarmata, 1896)” A második kiadást 8 évvel később (1905-ben), nagyon sok ábrával egészítette ki, melyeket Wytopil Ferenc „hírneves festő”<ref>Franz Witopil ex-libriseit lehet megtalálni az interneten, életrajzát, festményeit egyelőre nem.</ref>rajzolt.
| |||