„Ambrózy Béla (méhész)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
óvatossági mentés |
óvatossági mentés |
||
19. sor:
[[Kép:Ambrózy Béla- A méh.jpg|bélyegkép|150px|Könyvének borítója]]
Báró sédeni '''Ambrózy Béla''' ([[Temesgyarmat]], [[1838]] – [[Temesvár]], [[1911]]. [[január 18.]]) földbirtokos, katonatiszt, a magyar [[méhészet]] egyik megalapítója, a híres [[Ambrózy család]] egyik tagja.
==Családja==
Apja: [[Ambrózy György (történetíró)|Ambrózy György]] báró, országgyűlési követ, később [[Temes vármegye]] másodalispánja, császári és királyi kamarás. Édesanyja borosjenői [[Muslay család|Muslay Izabella]], testvérei Gizella és Mária.<ref>Bárói cím adományozása Ambrózy Károlynak és Györgynek, valamint leszármazottaiknak [https://archives.hungaricana.hu/hu/libriregii/view/hu_mnl_ol_a057_67_0726/?image=0&pg=275&bbox=-20%2C-1951%2C3028%2C-49 A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 67. kötet - 571–573. oldal. V. Ferdinánd, Bécs, 1845.április 10.]</ref>
Ambrózy Béla 1889-ben örökbe fogadta Vetter Andort, aki számára királyi jóváhagyást nyert a név, cím és címer átruházására.<ref>[https://archives.hungaricana.hu/hu/libriregii/view/hu_mnl_ol_a057_69_0187/?image=0&pg=231&bbox=-59%2C-1260%2C1753%2C-129 Vetter Andor örökbefogadása Temesváron, királyi jóváhagyás név, cím és címer átruházásra 1889. október 8. Eisenecz (K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 69. kötet - 231. oldal)]</ref>
==Életpályája==
1862-ben leszerelt, apja Vas megyei birtokán gazdálkodott, és a szomszédos kámoni birtokos, [[Sághy Mihály (méhész)|Sághy Mihály]] híres méhész biztatására [[Magyaróvár]]on és a Hohenheimi gazdasági akadémián gazdasági tanfolyamot végzett (1862). 1866-ban ismét vállalt katonai szerepet. A kiegyezéskor századosként végleg leszerelt.<ref>Önéletrajza szerint 1865-ben „quietált”. Lásd A méh, 1914. 703. p.</ref> 1867-ben hosszas európai körutazást tett. Hazatérve apja Vas megyei birtokait kezelte annak rövidesen bekövetkező haláláig. A [[Lipcse (Németország)|lipcse]]i egyetemen nemzetgazdasági tanulmányokat folytatott (1868). Temes vármegyei birtokán méhészetet alapított, de igazán csak 1870-ben határozta el magát az „okszerű méhészkedésre”. Ekkor tapasztalatcsere céljából felkereste [[Eichstätt]]ben Andreas Schmidet, [[Lüneburg]]ban Gustav Dathét, és felkereste a méhészeti tekintély Jan Dzierżont{{WD|Q695515}}. Seebergenből{{WD|Q701125}} ([[Türingia]]) Karl Günthertől mintakaptárakat rendelt, 1871-ben már „próbarajokat küldött külföldre”. Krajnai méhrajokkal kezdte a nevelést, 1873-tól azonban már csak bánáti méhekkel foglalkozott. 1874-ben megalapította 90 taggal együtt a Temesvármegyei Gazdasági Egyesületet, melynek „vagyonát 40 ezer koronával és egy 10 holdas amerikai szőlőteleppel gyarapította”. 1875-ben alapító tagként belépett a Grand Miklós által létrehozott Délmagyarországi Méhészegyletbe, és annak lapjában az „Ungarische Biene”-be is dolgozott, ahogy írja: ''„...itt voltak első összeütközéseim, melyek – sajnosan – nem mindig glacékeztyűkkel folytak”''.
31 ⟶ 36 sor:
1882-ben [[Károlyi Gyula (főrend)|Károlyi Gyula]] gróf felterjesztésére a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyesülete megbízottja lett az ország déli és nyugati részén, majd 1884-től már főmegbízottként közvetlenül [[Habsburg–Lotaringiai Károly Lajos osztrák–magyar trónörökös|Károly Lajos]] királyi herceg személye mellé osztották be (1895-ig viselte a tisztséget).
1884. október 2-ától, a szerb–bolgár hadjáratban egy egészségügyi hadoszlopot vezetett, s a
38 éves méhészkedése alatt szinte minden vándorgyűlésen és kiállításon megjelent, és előadást tartott, illetve díjakat nyert. (Főbb méhészeti kiállítások Bécsben – 1872, 1903; Budapesten – 1896; és Párizsban – 1900). Az 1885. évi budapesti általános országos kiállításon mint kiállító vett részt, a párhuzamosan megrendezett méhészeti kongresszusnak pedig az elnöki tisztét töltötte be.
1886-ban [[Franciaország]], [[Belgium]] és [[Hollandia]] területén a víz ellen való védekezést tanulmányozta. 1910-ben aranyérmet kapott a magyar méhészet terén kifejtett több évtizedes munkássága elismeréséül.
39 ⟶ 44 sor:
1887–1896 között a [[Szabadelvű Párt]] országgyűlési képviselője volt. Viták után 1889-ben megalakult a Magyar Méhészek Egyesülete, amely összeolvadt a Dél-magyarországi Méhész Egyesülettel, s elnökül Ambrózyt választották meg, aki azonban csak 1891-ig viselte e tisztet, amikor lemondott. Ez évben végül az összes magyar méhész érdekképviselet összeolvadt a Magyar Méhészek Egyesülete néven.
1896-ban [[Darányi Ignác (politikus)|Darányi Ignác]] kinevezte a földmívelésügyi minisztériumba méhtenyésztési szaktanácsadónak, mely kinevezést az őt követő miniszterek is fenntartottak. Ambrózy a korszerű, európai szintű méhészet egyik magyarországi képviselője, nyugati tapasztalatai alapján a vándorméhészet és a vándorlásra alkalmas ún. kettős ikerkaptár elterjesztője. Eredményeinek köszönhetően az egy méhcsalád után 1889-ben elért 5-6 kg-os mézhozam 33–35 kg-ra emelkedhetett. Tapasztalatait, tanácsait cikkeiben és több kiadást megért fő művében fejtette ki.
Fő műve a [[Temesvár]]on 1896-ban megjelent ''A méh'' című könyv, mely korábban a ''Magyar Méh'' 1881–1884. évfolyamaiban is megjelent. Előszavában írt sorai szerint: ''„A méhekkel Olaszország Conegliano nevű kisvárosában, 1859-ben mint huszártiszt Pietro Gardini házigazdámnál ismerkedtem meg először. 1866-ban már egy kis méhesem volt Vas vármegyében, hol Sághy Mihály kámoni birtokos és lelkes méhész gyakorlati útmutatásainak nagyon sokat köszönhettem. 1867-ben lejöttem Temes vármegyébe s itt 1870-ben már 300 kaptár méhem volt, melyeket 1872-ben 1280-ra szaporítottam föl. Ez időtől kezdve évről-évre hanyatlott állományom, mivel az 1876-ik és 1880-ik éveket kivéve, méheim nem igen rajoztak. Számítva annak a tényét, hogy minden esztendőben sok száz rajt és anyát szállítottam külföldre, továbbá, hogy az évek a méhészetre nem is voltak kedvezők, csak a legnagyobb erőfeszítéssel és a méhészeti tudomány minden fortélyának alkalmazásával tudtam csak 7–800 méhcsaláddal fönntartani magamat. Méhészetemet egyúttal a dinnyetermeléssel kapcsoltam össze, melynek dús tartalmú virágaival iparkodtam a mézelés viszonyaira hatni; de másrészt a dinnye értékesítésével is szaporodtak jövedelmeim.'' (Temesgyarmata, 1896)” A második kiadást 8 évvel később (1905-ben), nagyon sok ábrával egészítette ki, melyeket Wytopil Ferenc „hírneves festő”<ref>Franz Witopil ex-libriseit lehet megtalálni az interneten, életrajzát, festményeit egyelőre nem.</ref>rajzolt.
1870-től a bánáti ágostai hitvallású evangélikus
Halála után, 1914-ben kiadták a (több szerző által) bővített, harmadik kiadást, melynek kiadási jogát hagyatékából Serényi Béla földmívelésügyi miniszter vásárolt meg, és ugyanakkor elrendelte, hogy az ebből keletkező bevételeket az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél közadakozásból alapított „Báró Ambrózy Béla Alapítvány” támogatására fordítsák.
==Emlékezete==
* Kortársai, a sajtó és a köznyelv szenvedélyes ügyszeretete miatt „édes bárónak”, ill. „mézes bárónak” nevezte.
*2014 januárjától a temesvári evangélikus templomban emléktábla őrzi emlékét. Az emléktáblát a ''báró Ambrózy Béla Mézlovagrend'' és az ''Ambrózy Béla báró Méhész és Környezetvédő Egyesület'' állította a névadó tiszteletére.
==Jegyzetek==
{{Jegyzetek}}
| |||