„Dorogi FC” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
335. sor:
 
A bajnokság hajrájában felreppent a hír, miszerint Németh Szabolcs egykori egyesülete, a Haladás és annak fiókcsapata, a Sopron komoly jövőbeli terveket szőttek, amelyre a dorogi sikeredzőt szemelték ki. Németh elfogadta a felkérést, amelyet a dorogi klub hivatalosan is megerősített. Közvetlenül a bajnoki küzdelmek befejezését követően az egyesület bejelentette az új vezetőedző személyét is. A dorogi klub [[Schindler Szabolcs|Schindler Szabolccsal]] kötött szerződést. A csapat gerince a [[2017]]-[[2018]]-as évadra is együttmaradt. A leköszönő Németh edző néhány játékost is magával vitt Sopronba, azonban a távozók kivétel nélkül élcsapatok kölcsönjátékosai voltak. Helyettük érkezett Kovács Dániel és Göblyös Dániel a [[Budapest Honvéd FC|Honvédból]], [[Szalai András (labdarúgó)|Szalai András]] - aki egyben korosztályos válogatott is - [[Paksi FC|Paksról]], a szintén ifjúsági válogatott [[Vajda Dániel (labdarúgó)|Vajda Dániel]] [[Budaörsi SC|Budaörsről]], Szellák Soma [[Soproni VSE|Sopronból]], míg Németh Ádám, valamint Kamarás György [[Balmazújvárosi FC|Balmazújvárosból]]. Érdekesség, hogy Vajda Dániel érkezésével nem csak két azonos családnevű játékosa lett a Dorognak, de mindketten kapusok is.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-schindler-szabolcs-lesz-a-dorog-uj-edzoje-2573009 Nemzeti Sport: Schindler Szabolcs lesz a Dorog új edzője]</ref> A vezetőedző mellett Bene Ferenc szakmai igazgató is elhagyta a dorogiakat, aki szintén visszautasíthatatlan ajánlatot kapva váltott, amely komoly szakmai kihívást jelentett számára. Az élvonalba való feljutást és stabil első osztályú csapattá válást célul maga elé tűző nyíregyházi klub hívta soraiba.<ref>[http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/bene-ferenc-a-digi-sport-musoraban/786 Bene Ferenc interjú a Digi Sportban]</ref> Bene Ferenc helyére Tóth Csaba került a szakmai vezetői pozícióba. Az elmúlt évad zárófordulója és az új szezon nyitánya között mindössze nyolc hét telt el. A szűkre szabott időt igyekeztek minél hatékonyabban kihasználni a csapatépítésre, közte számos előkészületi mérkőzést játszottak. Ennek keretén belül került sor a [[Török labdarúgó-bajnokság (első osztály)|török első osztályban]] szereplő többszörös bajnok és kupagyőztes [[Trabzonspor]] elleni összecsapásra semleges pályán, a [[somorja]]i edzőközpontban. A nagynevű ellenféllel szemben a tisztes helytállás mellett 2-1-es minimális arányú vereséget szenvedtek a piros-feketék.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/felkeszules-helytallt-a-dorog-a-trabzon-ellen-3-at-kapott-a-zte-2582057 Nemzeti Sport: Helyt állt a Dorog a Trabzon ellen]</ref>
 
'''2017–2018'''
 
A bajnoki küzdelmek már bő egy hónapja folytak, amikor szeptember elején [[Terjék Lajos]] csatlakozott az egyesülethez, aki a nyáron távozott Bene Ferenc helyét vette át a sportigazgatói poszton.<ref>[http://www.dorogifc.hu/hu/news/bemutatkozik_az_uj_sportigazgato__terjek_lajos Dorogi FC honlap: Bemutatkozik az új sportigazgató, Terjék Lajos]</ref> Az új edzővel és a kissé megváltozott kerettel hasonló eredményt produkáltak, mint az elmúlt őszi szezonban, sőt sikerült még egy kicsit előrébb lépniük. Összességében egy ponttal többet szerezve három hellyel mentek feljebb a tabellán, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor. Ezúttal a gólarány is kedvezőbben alakult, miután több volt a szerzett, mint a kapott gól, valamint egy sor élcsapat skalpját is sikeresen begyűjtötték. Legyőzték a tabellát addig pontveszteség nélkül vezető [[Nyíregyháza Spartacus FC|Nyíregyházát]], mégpedig meggyőző, magabiztos 3–0-s eredménnyel és ugyan ilyen arányban a [[Zalaegerszegi TE FC|Zalaegerszeget]] is.<ref>[https://www.kemma.hu/sport/helyi-sport/harmat-szamolt-a-dorog-a-nyiregyhazara-816649/ KEMA: Hármat számolt a Dorog a Nyíregyházára]</ref> A tavaly még NB I-es, abszolút favorit őszi bajnok [[MTK Budapest FC|MTK]]-t 2–1-re, akik azt megelőzően nem csak veretlenek voltak, de mindössze egyetlen döntetlennel veszítettek csak pontot, a zárófordulóban pedig a harmadik helyen álló [[Vác FC|Vácot]] 2–0 arányban, akik ellen az elmúlt évadban még pontot sem sikerült szerezniük.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-a-9-fordulo-eredmenykovetese-2592497 Nemzeti Sport: Először kapott ki az MTK]</ref> A szezon egyik legnagyobb presztízs mérkőzésén, a [[Soproni VSE|Sopron]] elleni idegenbeli találkozót is győztesen hozták. A hazaiak trénere, Németh Szabolcs néhány hónappal korábban még a Dorog vezetőedzője volt és éppen a soproniak kedvéért hagyta el három sikeres év után a dorogiakat. A meccs külön pikantériájaként, Németh mester ultimátumot kapott a soproni klub elnökségétől, ugyanis csapata szereplése minden előzetes várakozást alulmúlt, s egy esetleges újabb kudarc az állásába kerülhetett volna. Bár a hazaiak alaposan felszívták magukat a találkozóra, ám a dorogiakat ez sem tudta megakadályozni, hogy legyőzzék őket, ráadásul a dorogi csapat nyerő emberei éppen azok a játékosok voltak, akiket valamilyen oknál fogva Németh edző mellőzött Dorogon.<ref>[http://www.svse.hu/la/merkozesek/347-dorogi-fc.html Soproni VSE: Sopron-Dorog 1-2]</ref> A mezőny egyik éllovasa, a [[Kisvárda FC|Kisvárda]] otthonában egy órányi játékot követően 0–0-ra álltak és nem csak egyenrangú ellenfelei voltak a hazaiaknak, de a legnagyobb gólhelyzetek a dorogiak előtt adódtak. Közte is Vigh bődületes felső léces kapufájánál megkönnyebbülten sóhajtott fel a hazai publikum. Végül a rutinos várdai csatárok két villanása döntötte el a három pont sorsát. A szezon negatívumának mindjárt a legelső hazai mérkőzés bizonyult, ahol az újonc [[Budafoki MTE|Budafok]] viszonylag simán nyert 2–0-ra egy meglehetősen kapkodó felfogásban pályára lépő és taktikai szempontból nehezen értékelhető Dorog ellenében. Ezen felül a csapatot elkapta egy négy egymást követő mérkőzésen át tartó vereségsorozat. Mindez még a bajnokság első negyedében. Igaz, a négy elveszített meccsből három idegenbeli volt és talán még a csapatépítés számlájára írható. Minden esetre éppen ezt követően verték az MTK-t, amellyel kezdetét vette egy öt fordulón át tartó veretlenség. A végelszámolásnál 6 győzelem, 6 döntetlen és 7 vereség volt a mérleg, 27:26-os gólaránnyal, 24 ponttal a 12. helyen zártak.<ref>[http://www.origo.hu/sport/futball/20171126-labdarugas-nb-ii-magyar-foci-19-fordulo-osszefoglalo-vasarnap.html Origo Sport: Nem hibázott az MTK, megszakadt a Vác veretlenségi sorozata]</ref>
347 ⟶ 349 sor:
Sokáig váratott magára az első tavaszi bajnoki győzelem. A csapat a szezon első két hónapjában nyeretlen maradt. Egy négy mérkőzésből álló döntetlensorozata mellett három elszenvedett vereséggel az addig stabil, s a veszélyzónával szembeni 12 pontos előnyük minimálisra olvadt. Ugyan akkor erre az időszakra esett a bravúrosnak mondható pontszerzésük az [[Hidegkuti Nándor Stadion|MTK otthonában]], amely addig egyetlen csapatnak sem sikerült.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-megint-nem-tudott-nyerni-az-mtk-a-dorog-ellen-2627617 Nemzeti Sport: NB II: megint nem tudott nyerni az MTK a Dorog ellen]</ref> A [[Húsvét]]vasárnap lejátszott mérkőzésen, amelyet a televízió élőben közvetített, kifogtak a bajnokságot magabiztosan nyerő fővárosi kék-fehéreken, sőt Vigh révén a dorogiaknak volt meccslabdája a második játékrész derekán. Azonban hazai pályán egyik sereghajtót sem tudták legyőzni, majd az azt követő két egymás utáni vereséggel vészesen közeledtek a kieső zónához. Az elszórt pontokat az élcsapatok ellen sikerült visszahozniuk. Legyőzték a magabiztosan szereplő [[Győri ETO FC|Győrt]] és az NB I-be feljutó [[Kisvárda FC|Kisvárdát]], majd a Siófok elleni idegenbeli sikerük és a tavasszal megtáltosodott Csákvár elleni megnyert meccsekkel három fordulóval a bajnoki zárás előtt matematikailag is biztosítva volt a helyük.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-elo-eredmenykovetes-a-33-fordulo-merkozeseirol-2633281/ Nemzeti Sport: NB II: kikapott a Kisvárda Dorogon, a Csaba négyet vágott Szolnokon]</ref> Végül a 12. helyen zárva fejezték be az évadot.<ref>[http://dorogimedence.hu/index.php/2018/06/04/tizenkettedik-lett-a-dorog/ Dorogi-medence: Tizenkettedik lett a Dorog]</ref> A tavasz folyamán néhány alapjátékosuk elhúzódó sérülése is nehezítette a helyzetet és a legtöbb mérkőzésen egyetlen támadóval léptek pályára. A Kisvárda elleni győzelmük értékét emelte, hogy a két legjobbjuk, Mészáros és Bora nélkül vívták ki, ugyanis mindkét játékos korábban lesérült. Bora ráadásul arccsont repedést szenvedett [[Zalaegerszeg]]en, így rá nem számíthattak a hátralevő fordulókban. A huzamosabb szerda-vasárnapi forgásban játszott fordulókból jól jöttek ki és a csapat még azt is elbírta, hogy egymás utáni hat bajnoki meccsükön is 11-est ítéltek ellenük. A Soroksár elleni 2-2-re végződött találkozón ellenfelük mindkét találata büntetőből esett. A szezon érdekességei között említendő Sitku Illés egyéni rekordja, akinek a szezon során lejátszott mérkőzéseivel a Dorog lett az a csapata, amelynek színeiben a legtöbbször szerepelt bajnokin. Noha a csapat teljesítette az előzetesen minimális mértékben meghatározott célkitűzését, a bajnokság végén a klub nem hosszabbította meg sem a vezetőedző és közvetlen szakmai segítője, sem a szakmai igazgató szerződését.
 
'''2018 és 2020 között'''
Az új évadra való felkészítést a korábbi sikeredző, a négy és fél év után visszatért Miskei Attila vezetőedző végezte, míg szakmai igazgatónak, a [[Szolnok]]ról érkezett Balogh Pált nevezték ki.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-miskei-attila-lett-a-dorog-uj-vezetoedzoje-2642097 Nemzeti Sport: NB II: Miskei Attila lett a Dorog új vezetőedzője]</ref> A bajnokságra való ráhangolódás jegyében került sor a [[február]]ban törölt találkozóra, az Inter Bratislava ellen. A dorogiaknak ez volt egyben a legelső edző meccsük 2018 nyarán, amelyet szép gólokkal 2–1 arányban nyertek.<ref>[http://www.dorogifc.hu/hu/news/gyozelemmel_kezdte_a_felkeszulest_a_miskei_csapat DorogiFC.hu: Győzelemmel kezdte a felkészülést a Miskei csapat]</ref> Összességében megismételték az elmúlt évad őszi szezonjának eredményét és ugyan úgy 6 győzelemmel, 6 döntetlennel és 7 vereséggel a 11. helyen végeztek. A 29–29-s gólarány is hasonlóan alakult az egy évvel korábbival. Ezúttal a csapat eredményessége erősödött az idegenbeli mérkőzések során. A szezonban a Budaörs tatabányai otthonában elszenvedett 4–1–s vereség jelentette az egyetlen komolyabb fiaskót, ugyan akkor három alkalommal is négy szerzett gólig jutottak a [[Kazincbarcikai SC|Kazincbarcika]] (idegenben), a Győr és a [[Tiszakécske FC|Tiszakécske]] elleni győztes találkozóin. Kereken harminc esztendőt követően sikerült pontot hozniuk a [[Kaposvári Rákóczi FC|Kaposvár]] otthonából. A versenykiírás alapján a tavaszról előre hozott két első bajnokit is lejátszották, amelyek döntetlent és az ezzel járó 2 pontot hoztak. A 2018-as év záró mérkőzésén a [[Ligeti Stadion|Vácon]] elért 1–1-s eredménnyel egy nagyon hosszú negatív sorozatuk is megszakadt. Ugyanis a [[Vác FC|Vác]] vendégeként utoljára [[1932]]-ben sikerült pontot szerezniük bajnoki mérkőzésen. A csapat a 21. fordulót követően a 12. helyről várhatja a tavaszi folytatást.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-a-dorog-elleni-dontetlen-zoran-szpisljak-allasaba-kerult-2674623 Nemzeti Sport - Labdarúgó NB II: A Dorog elleni döntetlen Zoran Szpisljak állásába került]</ref><ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-a-21-fordulo-eredmenyei-es-golszerzoi-2674563 Nemzeti Sport: NB II 21. forduló eredményei és gólszerzői]</ref>
 
Az új évadra való felkészítést a korábbi sikeredző, a négy és fél év után visszatért Miskei Attila vezetőedző végezte, míg szakmai igazgatónak, a [[Szolnok]]ról érkezett Balogh Pált nevezték ki.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-miskei-attila-lett-a-dorog-uj-vezetoedzoje-2642097 Nemzeti Sport: NB II: Miskei Attila lett a Dorog új vezetőedzője]</ref> A bajnokságra való ráhangolódás jegyében került sor a [[február]]ban törölt találkozóra, az Inter Bratislava ellen. A dorogiaknak ez volt egyben a legelső edző meccsük 2018 nyarán, amelyet szép gólokkal 2–1 arányban nyertek.<ref>[http://www.dorogifc.hu/hu/news/gyozelemmel_kezdte_a_felkeszulest_a_miskei_csapat DorogiFC.hu: Győzelemmel kezdte a felkészülést a Miskei csapat]</ref> Összességében megismételték az elmúlt évad őszi szezonjának eredményét és ugyan úgy 6 győzelemmel, 6 döntetlennel és 7 vereséggel a 11. helyen végeztek. A 29–29-s gólarány is hasonlóan alakult az egy évvel korábbival. Ezúttal a csapat eredményessége erősödött az idegenbeli mérkőzések során. A szezonban a Budaörs tatabányai otthonában elszenvedett 4–1–s vereség jelentette az egyetlen komolyabb fiaskót, ugyan akkor három alkalommal is négy szerzett gólig jutottak a [[Kazincbarcikai SC|Kazincbarcika]] (idegenben), a Győr és a [[Tiszakécske FC|Tiszakécske]] elleni győztes találkozóin. Kereken harminc esztendőt követően sikerült pontot hozniuk a [[Kaposvári Rákóczi FC|Kaposvár]] otthonából. A versenykiírás alapján a tavaszról előre hozott két első bajnokit is lejátszották, amelyek döntetlent és az ezzel járó 2 pontot hoztak. A 2018-as év záró mérkőzésén a [[Ligeti Stadion|Vácon]] elért 1–1-s eredménnyel egy nagyon hosszú negatív sorozatuk is megszakadt. Ugyanis a [[Vác FC|Vác]] vendégeként utoljára [[1932]]-ben sikerült pontot szerezniük bajnoki mérkőzésen. A csapat a 21. fordulót követően a 12. helyről várhatjavárhatta a tavaszi folytatást.<ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-a-dorog-elleni-dontetlen-zoran-szpisljak-allasaba-kerult-2674623 Nemzeti Sport - Labdarúgó NB II: A Dorog elleni döntetlen Zoran Szpisljak állásába került]</ref><ref>[http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-a-21-fordulo-eredmenyei-es-golszerzoi-2674563 Nemzeti Sport: NB II 21. forduló eredményei és gólszerzői]</ref> A tavaszi szezon első negyede nem a várakozásoknak megfelelően alakult és a zsinórban elszenvedett harmadik vereséget követően Miskei Attilát felmentették a vezető edzői posztról, s a bajnokság befejezéséig Balogh Pál irányította a csapatot. A kiesés veszélye ugyan nem fenyegette a gárdát, de nem tudott előrébb lépni a korábbi évadbeli szereplésétől, s végül a 14. helyen végzett.<ref>[http://dorogimedence.hu/index.php/2019/05/20/dontetlennel-a-14-helyen-vegzett-a-dorogi-fc/ Dorogi-medence: Döntetelennel a 14. helyen a Dorogi FC!]</ref>
 
2019 nyarán a korábbi sikeredző, Németh Szabolcs visszatért a csapathoz, amely alaposan bekezdett a bajnoki nyitányon legyőzve a feljutást megcélzó Vasast és a szintén nagy reményekkel indult Nyíregyházát. Két győzelmet követően azonban három vereség követett. A folytatás teljesen szélsőséges időszakokat hozott. Újabb három forduló két idegenbeli győzelemmel és egy hazai döntetlennel reménytkeltőnek tűnt, viszont ezt négy egymás utáni vereség követte, közben a Balmazújváros kizárása miatt 19 csapatr olvadt a mezőny és a borsodi klub eredményeit törölték. Tekintve, hogy dorogiak Balmazújvárosban 2–0-ra nyertek, így 3 pont és plusz 2 gól levonásra került. Október végén viszont egy 5 fordulóból álló nagyszerű széria következett, 4 egymás után megnyert mérkőzéssel és egy idegenbeli döntetlennel, amellyel a 6. helyen álltak.<ref>[http://dorogimedence.hu/index.php/2019/11/23/dupla-hazai-elso-felvonasa/ Dorogi-medence: Dupla hazai első felvonása]</ref> 42 év után sikerült legyőzniük a Békéscsabát, mégpedig 4:1 arányban és a többi három találkozón egyaránt 3 gólt szereztek. A megállíthatatlannak tűnő menetelés két egymást követő hazai mérkőzésen viszont kisiklott, miután két kiesés elől menekülő együttes, a Tiszakécske és a Szolnok ellenében csak egyetlen pontot szereztek. A szezonzáró mérkőzést viszont 3-0-ra idegenben megnyerték, amellyel a 8. helyen végeztek az ősz folyamán. A tavaszról előrehozott két fordulót elveszítve a 12. helyen telelt a csapat. A Magyar Kupában szép sorozatot zárva, végül a negyeddöntőben búcsúztak, ahová veretlenül jutottak. A legjobb 16-közé jutásért a Debrecent ejtették ki, majd kettős győzelemmel, 6:1-es gólaránnyal léptek túl a III. ker. TVE csapatán, viszont az MTK-val szemben kettős vereséggel, 0:4-es gólaránnyal maradtak alul.<ref>[http://dorogimedence.hu/index.php/2019/12/07/tavaszrol-elorehozott-merkozessel-folytatodik-a-bajnoksag/ Dorogi-medence: Tavaszról előrehozott mérkőzéssel folyatódik a bajnokság]</ref><ref>[http://dorogimedence.hu/index.php/2020/03/11/magyar-kupa-kiesett-a-dorog/ Dorogi-medence: Magyar Kupa: kiesett a Dorog]</ref>
 
== Névváltozatok ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Dorogi_FC