„Reményik Sándor” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Visszavontam az utolsó  változtatást (195.199.194.133), visszaállítva Wojnarovits szerkesztésére
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
29. sor:
A [[trianoni békediktátum]] kihirdetése után elhallgatott. A magányosság szigetére vonult vissza. Ez a Reményik – a Végvári versek után – szenvedő, törődő, halk hangú ember. Belső töprengéseit, legbensőbb érzéseit is a nagy megrendülés élménye színezi. Testi szenvedésekben is része volt, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen.
 
Mégis mindig az életet hirdette. Emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat. ''Ha nem lesz többé iskolánk'' című verse több mint illusztráció, egy nép élniakarás-vágyának szimbóluma. Ez a Reményik már a [[transzilvanizmus]] lírai képviselője volt. Számot vetett a kisebbségi létezéssel, amely mindig lesz, amíg lesznek államok amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Verseiért és szenvedésekben tisztult életéért szerették őt értő kortársai. A formának tán nála nagyobb mesterei is voltak a magyar lírában, de nem volt senki aki nála több gondolatot, érzést pendített volna meg. S túl a költészeten, magatartást is jelentett Reményik Sándor. Sorsvállaló volt. ÖtvenegyHazája elvesztése súlyos [[depresszió]]ba ejtette, amiből a [[morfium]] csapdájába esett. A kor szintjének megfelelően [[elektrosokk]]al felérő [[inzulin]]sokkal kezelték. Egy ilyen alkalommal ötvenegy éves korában, 1941. október 24-én Kolozsvárott halt meg.<ref>[https://www.helikon.ro/remenyik-sandor-halalanak-pontos-korulmenyei/ Reményik Sándor halálának pontos körülményei] helikon.ro</ref> Városa mint a magyar nemzet halottját temette az evangélikus templomból. A [[Házsongárdi temető]]ben nyugszik.
Sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.”
<gallery class="center">