„III. Gyula pápa” változatai közötti eltérés

III. Pál [[1549]]. [[november 10.|november 10-én]] halt meg, és a nagyrészt magához térő egyház újabb hosszúra nyúló [[konklávé]] előtt állt. Az új egyházfő megválasztásának idején a [[bíboros]]i kollégium ötvennégy tagot számlált, és a hosszan elnyúló vitának köszönhetően ebből ötvenegy kardinális meg is jelent a tanácskozáson. Ez azt jelentette, hogy a [[november 29.|november 29-én]] összeülő konklávé régóta a legnépesebb bíborosi tanácskozás volt. A következő esztendő [[február 7.|február 7-éig]] elhúzódó tíz hetes vita a [[16. század]] második leghosszabb konklávéja volt. <br />

A rekord hosszúságú vita azért alakulhatott ki, mert a helyrebillent egyházi rendben újra lehetőséget nyertek a szembenálló európai politikai hatalmak, hogy a régóta hajszolt itáliai birtokokat kicsit közelebb hozzák saját elképzeléseikhez. A szent kollégiumban három hatalmi törésvonal mellett igyekeztek állást foglalni az atyák. A mindenképpen legnépesebb csoportot a [[II. Henrik francia király]] által támogatott franciahű bíborosok jelentették. Tizenhét megjelent kardinális nyíltan franciapártinak vallotta magát. A szemben álló császári erők [[V. Károly német-római császár]] támogatását élvezték, és összesen tizenegyen voltak. Károly egyértelmű listát készíttetett az elfogadható jelöltekről. Ezt a listát vezette a [[spanyolország]]i [[Burgos]] [[püspök]]e, ''Juan Álvarez de Toledo'', de politikai okok miatt ez hamar megváltozott, és a pápai trónus sokáig legesélyesebbnek tartott bíborosára, az [[Anglia|angol]] [[Reginald Pole]] kardinálisra szállt. A harmadik jelentősnek mondható erő pedig az elhunyt egyházfő jóvoltából került meghatározó szerepbe, ez pedig a Farnese család volt. Maga III. Pál két családtagját is bíborosi rangra emelt, és a családi kapcsolatoknak hála öt abszolút hívet is tudhatott soraiban.

A konklávé valójában a franciák versenyfutása volt az idővel. Amikor Pál meghalt csak a Farnese és a császári párt volt jelen az örök városban, hiszen három napba telt, míg a pápa halálhíre eljutott Franciaországba. A franciapárti hercegek és klerikusok mindent elkövettek, hogy az elhunyt egyházfő temetését és az előírt gyászt meghosszabbítsák, de a konklávé mégis összeült a franciák megérkezése előtt. A rövid vitában a császáriak elálltak a spanyol jelölttől, ugyanis a Farnese család nem támogatta őt. A [[december 3.|december 3-án]] megtartott szavazáson Reginald Pole két szavazat híján majdnem megszerezte a pápai címet. A Rómában lévő francia követ a Cappella Paolinában tartott konklávénak tudtára adta, hogy amennyiben nem várják meg a francia bíborosokat, újabb súlyos egyházszakadással kell számolniuk. Ezzel a követ csak azt érte el, hogy a császáriak még gyorsabb tempót diktáltak, és két nap alatt kétszer is szavazásra bocsátották a kérdést, de Pole bíborosnak egyszer sem sikerült elérnie a szükséges kétharmados többséget. [[december 11.|December 11-étől]] kezdve sorra megérkeztek a francia kardinálisok, akik végleg ellehetetlenítették a császáriak kétharmados terveit.