„KS Besa Kavajë” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
53. sor:
== Története ==
{{lektor-szakasz}}
A csapat [[1930]]-ban alakult meg ''SK Kavaja'' néven. Az első osztályban [[1933]]-ban debütált, majd ugyanebben az évben keresztelkedett „Besa”„[[Besa]]” névre.
 
Eddig kétszer szerepelt nemzetközi porondon. Először az [[1972–1973-as albán labdarúgó-bajnokság (első osztály)|1972–73]]-as szezonban jelen lehettek az [[Kupagyőztesek Európa-kupája|Kupagyőztesek Európa-kupájában]], ahol meglepetésre továbbjutottak az első fordulón. Köszönhetően, hogy otthon (Kavaja) 0-0-t, idegenben ([[Koppenhága]]) 1-1-es döntetlent ért el, és így idegenben lőtt góllal jutott tovább dán ellenfelén a [[Fremad Amager]] csapatán. A továbbiakban még egy meglepetést ért el a klub. A második forduló első mérkőzésén, Kavajában megint döntetlent játszott a csapat, skót ellenfelével, a [[Hibernian FC]]-vel, de a visszavágón [[Edinburgh]]ban csúnyán, 7-1-re kapott ki az albán csapat. Így 8-2-es összesítéssel esett ki a kupából, de szépen helyt állt. Majd 35 évet kellett várni, hogy ismét nemzetközi kupában induljon a csapat. A [[2007–2008-as albán labdarúgó-bajnokság (első osztály)|2007–8]]-as szezonban indulhattak az [[UEFA-kupa]]-ban. Itt sem álltak meg a selejtező első körében. Továbbjutottak a szerb [[FK Bezanija]] csapatán. A koreográfia hasonló volt a 35 évvel ezelőttihez. Hazai pályán 0-0-t játszottak, és idegenben 2-2-t ért el a klub, így idegenben lőtt gólokkal jutottak tovább. A selejtező második körében már nem volt szerencséjük, mert kettős vereséggel búcsúztak a kupából, miután otthon, és idegenben is 3-0-s vereséget szenvedtek a bolgár [[PFC Litex Lovech]] csapatától. A 6-0-s összetett eredmény már nem volt meglepetés.