„2SZ4” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
25. sor:
== Történet ==
A [[második világháború]]t követően a [[Szovjetunió]] két típusú nehéz gyalogsági [[aknavető]]t fejlesztett ki 160 és 240 mm-es űrméretben, melyek hagyományos, ámbár hátultöltős kivitelűek voltak. Nagy méretük, súlyuk és nehéz lövedékeik miatt (kifejezetten az [[240 mm-es M−240 aknavető|M−240]]) ezek az aknavetők nem funkcionálhattak a harcmezőn gyalogsági fegyverként, mivel nem voltak egyszerűen üzemeltethetőek, gyorsan bevethetőek vagy mozgékonyak. A mozgékonyság kérdésének megoldására a katonai vezetők felvetették ezen fegyverek önjáró lánctalpas alvázra történő felhelyezését, amelyekre az aknavetőt a páncéltesten kívülre szerelnék fel, nem pedig zárt felépítménybe vagy toronyba. Tüzeléshez az aknavetőt a jármű hátuljánál leeresztik a földre, amely nagyméretű visszarúgást elnyelő talplemezen nyugszik a talajon. Ez a kialakítás leegyszerűsítette a fegyver tervezetét, illetve az alapjármű méretét és súlyát. A tervezők eredetileg a [[2SZ1]] Gvozgyika önjáró tarack alvázát kívánták felhasználni az azonban nem bizonyult elég robusztusnak a jelentős visszarúgás elviselésére.
A munkálatok megkezdésére 1967. július 4-én írták alá hivatalosan a szerződést, viszont azokat már 1966-ban elkezdték az OKB–3 kísérleti tervezőirodánál G. Jefremov vezetésével. Az új jármű fejlesztését a [[perm]]i gépgyártó üzem SZKB tervezőirodáján mérnökei végezték és a 240 mm-es M−240 nehéz aknavetőt használták alapul. A fegyver története messzire nyúlik vissza, egészen 1944-ig, amikor az első példányokat gyártották, de hivatalosan csak 1950-ben rendszeresítették, miután kijavították a tervezési hibáit. Az M−240 sorozatgyártása 1958-ban kezdődött, gyártása kis mennyiségen folyt, mindössze körülbelül 300 darab került le a gyártósorról. A fegyver súlya 4150 kg volt, töltését hátulról végezték, miután a csövet vízszintes helyzetbe emelték, majd a lövedéket egy egyszerű závárzaton keresztül betöltötték. Az aknavetőt 11 fő kezelte, tűz késszé tétele 25 percig tartott, tűzgyorsasága pedig nagyjából percenként egy lövés volt. Önjáró kivitelben a lövegcső és a závárzat változatlan maradt, de a talplemezt nagy mértékben módosították, illetve az aknavető egy újfajta célzórendszert használt, amivel a csövet a legnagyobb függőleges helyzetben vízszintesen 41°, legkisebb függőleges helyzetben pedig 10°-ban lehetett mozgatni. Függőlegesen 50° és 80° közötti szögtartományban lehetett a fegyvert célozni. A fegyvercső hossza 5 méter, súlya závárzattal együtt 1100 kg, a 2SZ4 teljes fegyverzetének súlya pedig 3300 kg. A fejlesztés alatt a fegyverrendszer jelölése az ''LP−40'' volt.
| |||