„Borisz Mihajlovics Saposnyikov” változatai közötti eltérés

1917 októberében ezredessé, valamint a kaukázusi gránátos hadosztály 16. [[mingrélia]]i gránátosezredének élére nevezték ki. Alig két hónappal később, 1917 decemberében a már forradalmi lázban égő katonai bizottsági küldöttek őt választották meg hadosztályparancsnoknak.<ref name="ReferenceC"/><ref name="ReferenceD">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=5}}</ref> Itt egy kis hiátus következik katonai pályafutásában: 1918 márciusában ugyanis valamilyen súlyos betegség miatt kórházba került, és leszerelték; ezután törvényszéki írnokként talált magának munkát.<ref>{{cite book |author=William J. Spahr |title=Sztálin hadvezérei – A szovjet vezérkar 1917–1945 |publisher=Aquila Könyvkiadó |year=1998 |isbn=963 9073 58 x}}, 197. o.</ref><ref>{{cite book |author=Earl F. Ziemke |title=The Red Army 1918–1941. From Vanguard of World Revolution to US Ally |publisher=Frank Cass |year=2006 |isbn=0-7146-5551-1}}, 36–37. o.</ref> Saposnyikov ekkor a hozzá hasonló rendfokozattal rendelkező tisztektől szokatlan módon az [[oroszországi polgárháború]] mellé állt: 1918 áprilisában önként jelentkezett a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|Vörös Hadsereg]]be,<ref group="j">Ezzel kapcsolatban sem az emlékirataiban, sem máshol nem adott semmilyen indoklást. Nyilvánvaló, hogy e lépés mögött többféle személyes, szakmai, politikai és érzelmi ok is állt (a cári Oroszország kilátástalan kül- és belügyei, a háborús helyzet, jobb karrierlehetőségek), az igazságot azonban csak Saposnyikov tudta, és erről legfeljebb legszűkebb családjának beszélt.</ref><ref name="ReferenceC"/><ref group="j">Levelében, amellyel az új hadseregbe pályázott, a következőket írta: „A cári hadsereg törzsének volt ezredeseként rendkívüli módon érdekel az új hadsereg megalakításának ügye, és mint szakértő, örömmel ajánlom fel minden tapasztalatomat és segítségemet e komoly ügy előmozdítása érdekében.”</ref><ref name="http://www.sevmb.com">{{cite web |url=http://www.sevmb.com/departments/subscription/bookhistory/p_1_at235_id415/ |author= |title=Выдающийся советский военный и государственный деятель, Маршал Советского Союза Б.М. Шапошников}} (orosz nyelven)</ref> ahová májusban nyert felvételt.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=5}}<"ReferenceD"/ref> 1918 júniusában ugyan több társával együtt rövid időre a fehérek fogságába esett, akik próbálták meggyőzni arról, hogy álljon át hozzájuk, ám Saposnyikov hajthatatlan maradt.<ref name="ReferenceE">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref> A kocka ezzel el volt vetve.

Saposnyikov jelentős szerepet töltött be az éppen formálódó Vörös Hadsereg elméleti és gyakorlati alapjainak lerakásában, hiszen azon tisztek maroknyi csoportjába tartozott, akik tényleges katonai kiképzésben részesültek. Mint képzett és valódi harctéri tapasztalatokkal rendelkező szakember, villámgyorsan megtalálta az őt megillető helyet: azonnal törzstiszt lett, és lényegében minden, a Vörös Hadsereg által végrehajtott hadművelet megtervezésében részt vett,<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=221}}<"ReferenceE"/ref> például 1920-ban [[Anton Ivanovics Gyenyikin|Gyenyikin]] vagy [[Pjotr Nyikolajevics Vrangel|Vrangel]] [[báró]] ellen.<ref name="ReferenceF">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref> Erőfeszítéseiért 1921-ben megkapta a [[Vörös Zászló érdemrend]]et.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=6}}<"ReferenceE"/ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=221}}<"ReferenceF"/ref>

1919-ben megismerkedett [[Mihail Vasziljevics Frunze|Frunzé]]vel, és a polgárháború során több ízben is sikeresen együttműködött vele.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=6}}<"ReferenceF"/ref> 1921-től 1924-ig [[Pavel Pavlovics Lebegyev|Pavel Lebegyev]] tábornok, majd 1924–1925-ben (Tuhacsevszkij mellett) Frunze egyik helyettese<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=6}}<"ReferenceF"/ref><ref>{{cite book |author=John Erickson |title=The Soviet High Command. A Military-Political History 1918–1941 |publisher=Frank Cass |year=2006 |isbn=0-7146-5178-8}}, 173. o. (angol nyelven)</ref> volt a Vörös Hadsereg éppen szerveződő központi törzsében, amelynek szellemiségét nagyobbrészt Tuhacsevszkij, kisebbrészt az ő addigi művei inspirálták.<ref>{{cite book |author=Thos. G. Butson |title=The Tsar's Lieutenant. The Soviet Marshal |publisher=Praeger |year=1984 |isbn=0-03-070683-1}}, 161. o. (angol nyelven)</ref> 1925-ben kinevezték a [[Leningrádi Katonai Körzet]] parancsnokává (ami – a körzet jelentőségét tekintve – igen nagy elismerésnek számított egy párton kívüli, a cári hadseregben nevelődött főtiszt számára<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=202}}</ref>), majd 1927–28-ban a [[Moszkvai Katonai Körzet]] vezetőjévé.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=221}}<"ReferenceE"/ref><ref group="j">Ebben az időben ő volt a ''de facto'' népbiztoshelyettes Vorosilov mellett, noha ezt a pozíciót hivatalosan [[Józef Unszlicht|Unszlicht]] töltötte be.</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=292}}</ref> 1928 elejétől 1931 júniusáig vezérkari főnökként működött<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=221}}<"ReferenceE"/ref> (ebben a minőségben először – a Moszkvai Katonai Körzet parancsnokságával is azért bízhatták meg, hogy „kéznél legyen”<ref>{{Opcit|n=Ziemke|o=159}}</ref>). Erre az időszakra esett a pártba való belépése is: 1930. szeptember 28-án nyújtotta be belépési kérvényét, amelyet a XVIII. pártkongresszuson hagytak jóvá, a kötelező próbaidőszak teljesítése (tagjelöltség) nélkül.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=16–17}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}} – sajtóhiba: a könyv 1939-re datálja</ref><ref group="j">A június 26-án kezdődő pártkongresszusra még semleges személyként: a párttagsággal nem rendelkező főtisztek küldöttségének vezetőjeként érkezett. Jól választotta meg a belépés pillanatát, bár tovább halogatni aligha tudta volna: ekkorra egyértelműen megvolt a [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]] halála utáni hatalmi harcok győztese, Sztálin. És bár Saposnyikov akkor már két éve volt vezérkari főnök párttagság nélkül, azaz politikailag megbízhatónak tekintették, pártba lépése elindította a lavinát: az általa vezetett delegáció tagjai az első ötéves terv (1928–32) végére szinte kivétel nélkül szintén párttagok lettek.</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=326–27}}</ref>

1931–32-ben rövid időre (júniustól februárig) kegyvesztetté vált: állítólag azért, mert egy, a polgárháborús hadműveleteket ismertető cikkében a kelleténél jobban dicsérte [[Lev Davidovics Trockij|Trockij]]t.<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=340–41}}</ref> Erre az időre a katonai vezetők „elfekvőjébe”, a [[Volgai Katonai Körzet]]be küldték.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19}}</ref> 1932 elején azonban ismét tárt karokkal fogadták, és rá bízták a Moszkvában működő [[Frunze Katonai Akadémia]] vezetését.<ref name="ReferenceG">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19–20}}</ref><ref name="ReferenceH">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> Az akadémiát szinte felvirágoztatta; előadásain [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]], [[Vjacseszlav Mihajlovics Molotov|Molotov]] és [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilov]] is rendszeresen részt vett.<ref>{{Opcit|n=Butson|o=172}}</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=350}}</ref> Az intézmény élén végzett munkájáért 1935 májusában professzori címet kapott.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=20}}</ref>

Az 1935-ös év ismét a Leningrádi Katonai Körzet élén találta,<ref name="ReferenceI">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=21}}</ref> 1937. május 11-én pedig másodszor is vezérkari főnök lett;<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=223}}<"ReferenceH"/ref> ebben a minőségben a [[Tuhacsevszkij-per]] második hullámában letartóztatott és 1939-ben a börtönben meghalt marsallt, [[Alekszandr Iljics Jegorov|Alekszandr Jegorov]]ot váltotta.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=21}}<"ReferenceI"/ref> (Noha a lehetőségei vezérkari főnökként korlátozottak voltak, a soron következő nehéz években helyt állt ebben a szerepben, és sok tehetséges tisztet – több későbbi marsallt: [[Ivan Hrisztoforovics Bagramjan|Bagramjan]]t, [[Andrej Antonovics Grecsko|Grecskó]]t, Mereckovot, Vaszilevszkijt, illetve később sikeres parancsokot: [[Ivan Danyilovics Csernyahovszkij|Csernyahovszkij]]t és [[Nyikolaj Fjodorovics Vatutyin|Vatutyin]]t – nevezett ki főparancsnoknak, ellensúlyozandó Sztálin, Mehlisz és Vorosilov szakmailag ártalmas ténykedését.<ref>{{cite book |author=Robert Conqest |title=The Great Terror. A Reassessment |publisher=Oxford University Press |year=2008 |isbn=978-0-19-531700-8}}, 452. o. (angol nyelven)</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=508}}</ref>) Az 1937-es év azonban nagy próbatétel volt neki és az egész Vörös Hadseregnek: a [[jezsovscsina]] fősodra elérte a katonaságot, és kíméletlen pusztításba kezdett. Ennek első felvonása volt „a tábornokok pere”, más néven „a Tuhacsevszkij-ügy” is, amelynek során a Vörös Hadsereg nyolc prominens főtisztjét ([[Robert Petrovics Eideman|Robert Eideman]], [[Borisz Mironovics Feldman|Borisz Feldman]], [[Iona Emmanuilovics Jakir|Iona Jakir]], [[Avguszt Ivanovics Kork|Avguszt Kork]], [[Vitalij Markovics Primakov|Vitalij Primakov]], [[Vitovt Kazimirovics Putna|Vitovt Putna]], [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Mihail Tuhacsevszkij]] és [[Ijeronyim Petrovics Uborevics|Ijeronyim Uborevics]]) 1937 májusa során letartóztatták, Moszkvába szállították, [[trockizmus|trockista]], szovjetellenes tevékenységgel, illetve a [[Nemzetiszocializmus|nácik]]nak való kémkedéssel vádoltak meg, megkínoztak, majd egy titkos per során bíróság elé állítottak, és halálra ítéltek. Az ítéletet meghozó nyolcfős katonai bíróságban Saposnyikov is ott ült.<ref group="j">Az elítéltek mellett a bírák kiválogatását sem bízták a véletlenre: mindannyian jelen voltak a június 1–4. között tartott kibővített parancsnoki értekezleten, és felszólaltak, amikor értesültek az összeesküvés vádjáról: mindannyian elítélték a megvádolt parancsnokokat. Ettől függetlenül mindannyian rettegtek. Különösen Belov hadtestparancsnok mutatkozott éleslátónak: miután kimondták a halálos ítéletet, ennyit mondott: „Holnap én fogok ott lent ülni.” Igaza lett: mindössze egy évvel élte túl Tuhacsevszkijéket; 1938. július 29-én végezték ki.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=232}}</ref><ref>{{cite book |author=Simon Sebag Montefiore |title=Sztálin – A Vörös Cár udvara |publisher=Alexandra |year=2009 |isbn=978 963 370 691 6}}, 230. o.</ref> A tisztogatás őrült mértékét jól mutatja, hogy a 30-as évek végére a nyolc bíróból ([[Jakov Ivanovics Alksznisz|Jakov Alksznisz]], [[Ivan Panfilovics Belov|Ivan Belov]], [[Vaszilij Konsztantyinovics Blücher|Vaszilij Blücher]], [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Szemjon Bugyonnij]], [[Pavel Jefimovics Dibenko|Pavel Dibenko]], [[Jeliszej Ivanovics Gorjacsev|Jeliszej Gorjacsev]], [[Nyikolaj Dmitrijevics Kasirin|Nyikolaj Kasirin]], Borisz Saposnyikov, illetve [[Vaszilij Vasziljevics Ulrich|Vaszilij Ulrich]]) Saposnyikovon kívül csak Bugyonnij és Ulrich maradt életben.<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=230}}</ref><ref group="j">A Nagy Terror idején természetesen senki, így a legfőbb katonai vezetők sem lehettek biztonságban. A betegesen irigy és féltékeny belügyi népbiztos, [[Nyikolaj Ivanovics Jezsov|Nyikolaj Jezsov]] az előző vezérkari főnökhöz, Jegorov marsallhoz hasonlóan Saposnyikovot is folyamatosan figyeltette.</ref><ref>{{cite book |author=Kun Miklós |title=Sztálin alkonya |publisher=Unicus Műhely |year=2012 |isbn=978 615 5084 08 9}}, 93. o.</ref><ref group="j">A tisztogatások után a Vörös Hadseregből alig maradt valami. Egy konkrét példa: 1938. március 13-án megalakult a 11 tagot számláló (köztük Saposnyikovot is a tagjai között tudó) Fő Katonai Tanács, amely az 1934-ben megalakított Katonai Tanács jogutódja lett. Ez utóbbit soha nem oszlatták fel. Megszűnésének jóval prózaibb oka volt: a 80 tanácstagból 75-öt agyonlőttek. A Vörös Hadsereg életben maradt vezetésének tagjai – éppen Saposnyikov kivételével – vagy középszerűek, vagy teljességgel tapasztalatlanok voltak.</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=478., 502}}</ref>

1938-ban Saposnyikov új szerepkörben: diplomataként mutatkozott be.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=223}}<"ReferenceH"/ref> A [[csehszlovák válság]] során ott volt a szovjet küldöttségben – nem rajta múlott, hogy a tárgyalások eredménytelenül végződtek.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223–24}}</ref> 1939 augusztusában részt vett a (szintén meddő) angol–francia–szovjet tárgyalásokon,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=23}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=224}}</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=522–530., 540–42}}</ref> augusztus 23-án pedig jelen volt a(z egész nyugati világot megdöbbentő és felháborító) [[Molotov–Ribbentrop-paktum]] aláírásánál.<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=312}}</ref>

1939-ben elkészítette Finnország megszállásának egyik lehetséges, igen professzionális tervét<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=330}}</ref> – a másik terv [[Kirill Afanaszjevics Mereckov|Kirill Mereckov]]tól származott. Saposnyikov terve szerint (amely Vorosilov támogatását élvezte) elhúzódó háborúra és komoly fegyveres ellenállásra kellett számítani, míg Mereckov terve villámháborúval és gyors, néhány hónapos sikerrel kecsegtetett. Sztálin az utóbbi tervet fogadta el.<ref group="j">Sztálin nemcsak hogy elutasította Saposnyikov tervét, hanem keményen bírálta is a készítőjét azért, amiért ennyire alábecsüli a szovjet hadsereg erejét, és túlbecsüli a finnek ütőképességét. Sőt olyannyira biztos volt Mereckov tervének sikerében, hogy nem is értesítette Saposnyikovot a hadiállapot beállásáról. A marsall épp szabadságon volt, amikor hírét vette, hogy kitört a háború.</ref><ref>{{cite book |author= Roj Medvegyev |title=Let History Judge. The Origins and Consequences of Stalinsm |publisher=Columbia University Press |year=1989 |isbn=0-231-06351-2}}, 735–36. o. (angol nyelven)</ref> Az ennek nyomán kialakuló elhúzódó [[téli háború]] Saposnyikovot igazolta, és szovjet szempontból abszolút kudarccal végződött, emellett pedig az addig szinte kifogástalan pedigréjű Vörös Hadsereg nemzetközi jó hírét is megtépázta.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=224–25}}</ref> A háború eredményeként Sztálin egy furcsa indoklással leváltotta a vétlen Saposnyikovot a vezérkar éléről<ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333">{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333}}</ref> – a helyére pedig a katasztrofális háborús terv<ref group="j">Mereckovban utólag volt annyi tisztesség, hogy belátta szegény pórul járt Saposnyikov igazát: „…Csak e tanulmányok egyikéről tudok érdemleges véleményt alkotni, arról, amely később »Saposnyikov-terv« néven vált ismertté irodalmunkban. Borisz Mihajlovics a finnekre mérendő ellencsapást nehéz dolognak tartotta, és ez feltevése szerint több hónapos erőfeszítést, kemény harcot igényelt még akkor is, ha a nagy imperialista hatalmak nem avatkoznak be közvetlenül a konfliktusba. Ez az álláspont ékes tanúbizonyság Saposnyikov józan eszéről és katonai tisztánlátásáról.”</ref><ref name="ReferenceJ">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=360}}</ref> kidolgozóját, Mereckovot nevezte ki.<ref group="j">Az esetről Saposnyikov patronáltja, [[Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij|Vaszilevszkij]] marsall visszaemlékezéseiben olvashatunk részletesen. „Az, hogy melyek voltak Saposnyikov áthelyezésének az előzményei, magától tőle tudom. Amint elmesélte, Sztálin, aki őt ez alkalommal külön meghívta, igen kedvesen és tisztelettel beszélgetett vele. »A szovjet–finn konfliktus után – mondta – áthelyeztük Vorosilovot, és Tyimosenkót neveztük ki népbiztosnak. Finnországot illetően önnek igaza volt: a körülmények úgy alakultak, ahogy ön feltételezte. Ezt azonban csak mi tudjuk. Mellesleg mindenki tudja, hogy a népbiztos és a vezérkari főnök együtt dolgozik, és irányítja a fegyveres erőket. Nekünk számolnunk kell, többek között, a nemzetközi közvéleménnyel, amely a jelenlegi bonyolult helyetben igen fontos. Nem értenek meg bennünket, ha megelégszünk mindössze egy népbiztos áthelyezésével. Ezenkívül a világnak meg kell tudnia azt, hogy teljes mértékben levontuk a finn konfliktus tanulságait. Ez azért fontos, hogy ellenségeinkben megfelelő benyomást keltsünk és lehűtsük az imperialisták forró fejét. A vezetés hivatalos átrendezése ezt a célt szolgálja. És mi a maga véleménye?« – kérdezte Sztálin. Saposnyikov, lévén nagyon fegyelmezett ember, azt felelte, hajlandó szolgálni bármilyen beosztásban, ahová kinevezik. Nemsokára őt bízták meg a védelmi létesítmények építésének az irányításával, a honvédelmi népbiztos helyettese lett, és ő irányította a Haditechnikai Főcsoportfőnökség és az Erődépítési Csoportfőnökség munkáját. Számunkra, akik a vezérkarnál dolgoztunk, Saposnyikov áthelyezésének oka érthetetlen volt. Nem titkolom, nagyon sajnáltuk.”</ref><ref group="j">Az esettel kapcsolatban Zsukov is megnyilvánult az emlékirataiban: „Én, személy szerint, hibának tartom, hogy amikor már kibontakozott a második világháború, Saposnyikovot felmentették a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének tisztségéből és kinevezték a honvédelmi népbiztos megerődített [sic!] körletek kiépítésével foglalkozó helyettesévé.”</ref><ref>{{cite book |author=G. K. Zsukov |title=Emlékek, gondolatok I. |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó és Kossuth Könyvkiadó |year=1976 |id=}}, 382–83. o.</ref><ref>{{cite book |author=Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij |title=A vezérkar élén |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó és Kossuth Könyvkiadó |year=1975 |id={{hibás ISBN|963 326 610 X}}(Zrínyi) és {{ISBN|963-090-482-9}} (Kossuth)}}, 106. o.</ref><ref group="j">Sztálin máskülönben igyekezett kímélni Saposnyikov renoméját: az érintet teknek, így Mereckovnak is augusztus végén, a saját lakásán adott privát vacsorán számolt be döntéséről, amelyet az idős marsall rossz egészségi állapotával indokolt. Hogy a színjáték teljes legyen, azzal nyugtatta meg a meglepett, sőt kétségbeesett Mereckovot, aki tapasztalatlansága miatt kérte, hogy mellőzzék, hogy amint jobb jelöltet talál nála, leváltja.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=294}}</ref><ref>{{Opcit|n=Ziemke|o=250}}</ref>

Saposnyikov a nyugati határ védelmi megerősítését kapta feladatául.<ref name="ReferenceK">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=25}}</ref> Bár próbálta meggyőzni Sztálint arról, hogy ide csoportosítsák a Vörös Hadsereg haderejének jelentős részét, mivel [[Adolf Hitler|Hitler]] várhatóan ebből az irányból indít majd támadást, kérése ismét süket fülekre talált.<ref name="ReferenceL">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=225}}</ref> Sztálinnak meggyőződése volt, hogy Hitler elsősorban a [[Grúzia]] környéki olajmezőket kívánja majd elfoglalni, hogy legyen üzemanyag-tartaléka, így oda koncentrálta a hadseregeit. A történelem megint Saposnyikovot igazolta – a [[Barbarossa hadművelet]] során a nyugat felől támadó német hadsereg szinte hetek alatt felmorzsolta a felkészületlen, soványka szovjet haderőt, és hatalmas területeket foglalt el.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=25}}<"ReferenceK"/ref>

Saposnyikov 1940. május 7-én [[Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko|Szemjon Tyimosenkó]]val és [[Grigorij Ivanovics Kulik|Grigorij Kulik]]kal együtt [[a Szovjetunió marsallja]] lett.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=24}}<"ReferenceL"/ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin'sHadtudományi Generalsírások''|o=22524}}</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=335}}</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=533}}</ref>

A Szovjetuniót és a Vörös Hadsereget megbénító és harcképtelenné tévő német offenzíva első hullámával a szovjet hadvezetés Saposnyikov személyes részvételével tudott csak megbirkózni: 1941 júniusában Sztálin őt (és Kulikot) küldte a Nyugati Front seregeihez, azaz őrájuk bízta a megbénult, nagyrészt megsemmisült és szétszóródott seregmaradékok összeszervezését, ütőképessé tételét.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=25}}<"ReferenceK"/ref><ref group="j">Saposnyikov rettenetes egészségi állapotban indult útnak, a fronton pedig még borzasztóbb körülmények fogadták. Ezzel kapcsolatban ismeretes róla egy történet, amely közvetlenül a Barbarossa hadművelet megindulása után esett meg [[Mahiljov|Mogiljov]]ban. Sztálin különvonattal küldte Vorosilovot és segédtisztjét, Hadzsi Mamszurovot a Nyugati Front főhadiszállására, akik 1941. június 26-án meg is érkeztek, de csak egy nappal később leltek a főhadiszállás nyomára. „Egészen pontosan Mamszurov fedezte fel először, de képtelen volt elhinni, hogy amit talált, az a front főhadiszállása. Arra gondolt, hogy egy cigánytábor is rendesebben nézne ki. Először Saposnyikov egyik segédtisztjét látta meg, majd magát Saposnyikovot a földön fekve. Összehajtott viharkabát volt a feje alatt, és egy másik esőkabáttal takarózott. Mamszurov először arra gondolt, hogy Saposnyikov halott. […] Amikor Mamszurov látta, hogy Saposnyikov életben van, bemutatkozott neki, és közölte, hogy Vorosilov Mogiljovban tartózkodik. Saposnyikov felült, a fájdalomtól összerázkódott, és hálát adott Istennek, hogy Vorosilov odament. […] Mamszurov visszatért a vonatra, és jelentette, hogy sikerült megtalálnia a front főhadiszállását. Mire Vorosilovval együtt visszatért a frontparancsnok harcálláspontjára, addigra már ellenőrző pontot állítottak fel a főhadiszállás területének bejáratánál. Saposnyikov álló helyzetben, frissen borotválva készült Vorosilov örömteli fogadására. […] Vorosilov […] parancsot adott Mamszurovnak, hogy Saposnyikovot küldje Mogiljovba, miután látta az orvos. […] Vorosilov épp [[Dmitrij Grigorjevics Pavlov|Pavlov]]ról tárgyalt Saposnyikovval a vonat szalonkocsijában, amikor Mamszurov visszaérkezett. […] Saposnyikov az egész megbeszélés folyamán elnyújtózva hevert a szalon díványán.”</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=336–37}}</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=370">{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=370}}</ref> Június 22-én éppen [[Minszk]]ben tartózkodott, amikor a várost bombázni kezdték.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=225}}<"ReferenceL"/ref> Miután sikerült konszolidálnia a helyzetet, Sztálin ennél is megterhelőbb, embert próbálóbb feladattal bízta meg: 1941 júliusában ismét őt nevezte ki a Vörös Hadsereg vezérkari főnökévé.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=25}}<"ReferenceK"/ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=225}}<"ReferenceL"/ref><ref group="j">Bár ő maga is tisztában volt egyik legbizalmasabb katonai vezetője egyre romló állapotával, de – ahogy mondta – „segíteni fogunk neki.”</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=381}}</ref> Erre az időszakra esett többek között a [[moszkvai csata]] (német nevén '''Tájfun hadművelet'''), amely miatt a vezérkar egy speciális páncélozott vonaton elhagyni kényszerült Moszkvát,<ref name="ReferenceM">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=227}}</ref> mindössze egy maroknyi hadműveleti csoportot hagyva hátra. A vezérkar többi része (így maga Saposnyikov is) ez idő alatt a hátországban szervezett tartalék vezetési pontot arra az esetre, ha a főváros elesne.<ref name="ReferenceN">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=27}}</ref> Egy hónappal később immár ismét Moszkvában készültek a legnagyobb titokban az ellencsapásra. A gondos előkészületeknek meglett a gyümölcse, és megvalósult a lehetetlen – az ország belsejéből sikerült ütőképes, jól felszerelt hadsereget összetoborozni, majd Moszkva alá vezényelni. A sikeres ellencsapás, a német hadsereg moszkvai veresége a Barbarossa terv kudarcát és a hadiszerencse megfordulását is előrejelezte.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=227}}<"ReferenceM"/ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=641}}</ref>

1942 májusára azonban a túlterhelt Saposnyikov gyakorlatilag összeomlott,<ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=370"/> és maga kérte más pozícióba való áthelyezését.<ref name="ReferenceO">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=28}}</ref><ref name="ReferenceP">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=228}}</ref> Kérését teljesítették: onnantól az ő feladata volt a háború krónikájának elkészítése a katonai főiskolák számára.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=28}}<"ReferenceO"/ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=228}}<"ReferenceP"/ref> Ebben az időben született meg a moszkvai csatáról szóló monumentális, háromkötetes munkája.<ref name="ReferenceQ">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=29}}</ref> Minden szorgalmával azon igyekezett, hogy átadja és rendszerezze ismereteit – ő maga is érezte, hogy nagybeteg.<ref group="j">[[Matvej Vaszilevics Zaharov|Matvej Zaharov]], a későbbi szovjet marsall abban az időben Saposnyikov közeli munkatársa volt. Visszaemlékezései szerint felettese „egy kiszolgált katona nyugodt méltóságával vette tudomásul, hogy közeleg a vég, ezért sietve dolgozott azon, hogy tapasztalataiból a lehető legtöbbet átadja a hallgatóinak.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=228}}<"ReferenceP"/ref> 1943 júniusától 1945. március 26-ig a Vorosilov Katonai Akadémia igazgatójaként dolgozott,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=29}}<"ReferenceP"/ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=228}}<"ReferenceQ"/ref> ahol még ágyban fekvő betegként is folytatta munkáját.<ref group="j">A halálos ágyán fekvő marsallnak felesége, Marija Alekszandrovna még a halála reggelén is felolvasta a legfrissebb hadügyi jelentéseket.</ref><ref name="ReferenceR">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref>

Borisz Mihajlovics Saposnyikov 1945. március 26-án, hosszú szenvedés után, [[gyomorrák]]ban halt meg Moszkvában, mindössze 42 (más számítások szerint 44) nappal a háborús győzelem előtt.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=229}}<"ReferenceR"/ref> Ő volt az egyetlen, a világháború alatt elhunyt szovjet marsall. Hamvait a [[Kreml Fala Nekropolisz]]ban helyezték örök nyugalomra.

* 1923-ban jelent meg első, nagyobb visszhangot kapott tanulmánya, ''A lovasság'' (Konnyica, Конница). A szerző részletesen elemezte a lovasság szerepét a nagy háborúban, és kitért a fegyvernem jövőbeli hasznára is. A mű később tananyaggá vált.<ref name="ReferenceS">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=7}}</ref> Megállapításait kitörő örömmel fogadta a régi lovas katona, Bugyonnij és a népbiztos Vorosilov is – [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Tuhacsevszkij]] azonban nem. Innentől datálható a Vörös Hadsereg tisztikarának kettészakadása: a „lópártiak” (konzervatívok) szószólója Vorosilov,<ref group="j">A maliciózus Simon Sebag Montefiore így ír róluk (a finn háború következményeit tárgyalva): „Sztálin bírálta a hadsereg »vörös indiánjait«, ám hamarosan saját, primitív emberei felé fordította a figyelmét, akik továbbra is a lovasság legyőzhetetlen erejében hittek, és akiket nem érdekeltek a modern harci eszközök. Bugyonnij és Kulik szentül hitte, hogy a tankok sosem fogják átvenni a lovak helyét. »Nem fogsz meggyőzni! – jelentette ki nemrég Bugyonnij. – Amint jön a háború, mindenki azt fogja kiabálni, hogy hozzátok a lovasságot!« Sztálin és Vorosilov meg akarta szüntetni a különleges harckocsihadtestet. Szerencséjükre Tyimosenkónak sikerült meggyőznie a ''Vozsgy''ot az ostoba lépés elkerüléséről.”</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333"/> míg a „géppártiak” (reformerek) vezetője Tuhacsevszkij lett.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=221}}<"ReferenceE"/ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=227">{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=227}}</ref><ref group="j">Saposnyikov a későbbiekben átkerült a reformerek oldalára: a 30-as évek második felében, többek között Zsukovval együtt, mindent megtett a [[harckocsi]]zás mint fegyvernem szuverenitásának elismertetéséért, valamint a harckocsiállomány minőségének és darabszámának növeléséért.</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=503., 537., 559}}</ref> (Az 1937-ben kezdődő hadseregbeli tisztogatás elsősorban a reformereket sújtotta.)

* 1924-ben Saposnyikov tanulmányt kívánt írni a szovjet fél számára jelentős kudarccal zárult [[lengyel–szovjet háború]]ról – reagálva a háború egyik parancsnoka, az ifjú Tuhacsevszkij 1923-ban megjelent, ''A visztulai hadjárat'' (Pohod za Viszlu, Поход за Вислу)<ref>{{cite book |author=Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij |title=Válogatott művek |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1975 |isbn=963 326 010 8}}, 61–125. o.</ref> című munkájára.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=197}}</ref> A tanulmány végül kinőtte eredeti megjelenési helye, a ''Voennij Vesztnyik'' katonai periodika kereteit, és önálló kötetként látott napvilágot ''A Visztulánál'' (Na Viszle, На Висле) címmel. A szerző a tanulmány elkészítéséhez elsőként használt fel tudományos célokra frontdokumentumokat (telefonbeszélgetések átiratait, napiparancsokat, direktívákat stb.).<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=7}}<"ReferenceS"/ref> A kötet különösen az 1937-ben kezdődő tisztogatások fényében fontos: mivel Saposnyikov kritikus véleményt fogalmazott meg Tuhacsevszkijjel szemben (annak ellenére, hogy ezt akkor még pártatlanul, nem a Sztálinnak való megfelelés kedvéért tette<ref name="Opcit|n=Spahr|o=198">{{Opcit|n=Spahr|o=198}}</ref>), „jó pontot” szerzett a hadjárat kudarcáért részben felelős Sztálinnál,<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=221}}<"ReferenceE"/ref> aki sosem tudta megbocsátani Tuhacsevszkijnek, hogy nyilvánosan (bár jogosan) bírálta őt. Nagyon is lehetséges, hogy Saposnyikov 1937-es titokzatos életben maradásához ez a tanulmány volt az egyik kulcs.

* 1927–29-ben jelent meg Saposnyikov háromkötetes főműve, ''A hadsereg agya'' (Mozg armii, Мозг армии). Eredetileg négykötetesnek szánta, de a negyedik, a vezérkarnak a háború tervezésében betöltött szerepével foglalkozó rész sosem készült el.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=199">{{Opcit|n=Spahr|o=199}}</ref> A könyv akkoriban nagynak számító, 5000-es példányszámban jelent meg, és rendkívül gyorsan elfogyott.<ref name="ReferenceT">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=8}}</ref> (1974-ben szemelvényes kiadásban ismét megjelent.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=199"/>) Sztálin maga is kapott belőle saját példányt, egyedi kötésben, dedikálva, de (bár értékesnek tartotta) fanyalgott rajta.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=209">{{Opcit|n=Spahr|o=209}}</ref> Valódi hasznát csak a második világháborúban újraolvasva ismerte fel, és akkor több gondolatát hasznosította is. A katonai vezetés „régimódinak” számító részére (Sztálinra, Bugyonnijra, [[Jefim Afanaszevics Scsagyenko|Scsagyenkó]]ra, Vorosilovra) a mű nem gyakorolt mély hatást,<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=209–10}}</ref> a fiatal generáció azonban tanulmányozta és magáévá tette (pl. Vaszilevszkij<ref name="Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74">{{Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74}}</ref>), de legalábbis vitába szállt vele (pl. Zsukov<ref>{{Opcit|n=Zsukov I.|o=120}}</ref>). A mű mindenesetre élénk visszhangot keltett mind otthon, mind külföldön,<ref name="Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74"/><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=8}}<"ReferenceT"/ref> és bekerült a klasszikusok közé.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=209"/> Mivel összefoglaló, monumentális terjedelmű műről van szó, nehéz lenne néhány mondatban leírni, mi mindenről értekezett benne Saposnyikov. Alapjául [[Franz Conrad von Hötzendorf]], az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] utolsó vezérkari főnökének 3000 oldalas emlékirata, valamint [[Alekszandr Andrejevics Szvecsin|Alekszandr Szvecsin]] volt cári ezredes nézetei, illetve a valük való vitázás szolgált.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=199–200}}</ref> A műben Saposnyikov kitért a korábbi vezérkari rendszerre és annak hiányosságaira; jellemezte az ideális vezérkari tisztet és a munkakör betöltéséhez szükséges ismereteket;<ref group="j">Felismerte az általános műveltség fontosságát és a túlzott szakmai specializálódás károsságát. Kijelentette, hogy a jó vezérkari teljesítményhez nincs szükség hosszú csapatszolgálatra. Emellett pedig felsorolta azokat az ismereteket és képességeket, amelyek nélkülözhetetlenek a hatékonysághoz – ilyen (többek között) az erős jellem, a döntési képesség, a szervezőkészség, a vezetési képesség, a taktika, stratégia, hadtörténet, földrajz, az egyes fegyverek és fegyvernemek, valamint a matematika alapos ismerete.</ref> látnoki megjegyzéseket fűzött a hadsereg, a háborúk és a gazdaság szétválaszthatatlan kapcsolatához;<ref group="j">Spahr szerint „1927-ben Saposnyikov – miközben tagadta, hogy próféta akart volna lenni – előre látta, hogy a gazdasági hatalom növekedése miatt a jövő háborúja a szembenálló gazdaságok háborúja lesz, amelyben a hadviselők hátországa ugyanolyan jelentőségű célponttá válik, mint maga a front.” (Ezzel kapcsolatban – ami ritkán esett meg – Tuhacsevszkij is egyetértett vele.)</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=204}}</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=297}}</ref> kitért a mozgósítás folyamatára és problematikájára;<ref group="j">„Napjaink mozgósítása a háború ódiuma, és a mozgósításra vonatkozó kormányrendelet tényleges hadüzenetnek számít. Diplomáciailag lehet minden módon a háború igazolására törekedni, fehér könyveket vagy más bármilyen színű könyveket [?] közzétenni, ékesszóló kiáltványokat szerkeszteni, jegyzékeket és ultimátumokat írni, a valóság azonban mindig tény marad. A MOZGÓSÍTÁS HÁBORÚ, ÉS MÁS ÉRTELMEZÉSÉT NEM IS TUDJUK ELKÉPZELNI.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=352}}</ref> valamint szóba hozta a hadsereg és a politika összefüggéseit is (ez utóbbival kapcsolatban igen kompromisszumkészen és megengedően nyilatkozott<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=296}}</ref> a mű többi, jóval kategorikusabb, határozottabb megállapításához képest).<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=200–209}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=8–16}}</ref> És bár a megírása óta hosszú idő telt el, sok benne megfogalmazott gondolat a mai napig érvényes. Magyarul mind a teljes,<ref>{{cite book |author=B. Saposnyikov |title=A hadsereg agya I–II. |publisher=Honvédelmi Minisztérium |year=1970 |id=}}</ref> mind a szemelvényes kiadás<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=193–352}}</ref><ref>{{cite book |author= |title=Válogatás szovjet hadtudományi írásokból |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1984 |isbn=963 326 163 5}}, 137–295. o., válogatta és szerkesztette: dr. Kocsis Bernát ezredes</ref> napvilágot látott.

* A katonai és tudományos munka mellett Saposnyikov alighanem tanítani szeretett a legjobban, bár a hármat esetében aligha lehet szétválasztani. Két alkalommal is volt a legmagasabb szovjet katonai akadémia igazgatója: 1932–35-ben a Frunze Katonai Akadémiát, 1943–45-ben pedig a Vorosilov Katonai Akadémiát vezette. A Frunze Akadémián korszerűsítette az oktatást, a tananyagokat, elmélyítette a tanszékeken folyó tudományos munkát, és ügyelt a szakszerű oktatói állomány kinevelésére és kinevezésére.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=19–20}}<"ReferenceG"/ref> A tantervet is módosította: kiemelt tantárgy lett a műveleti és taktikai ismeretek átadása, és a gyakorlati tárgyak száma is megnőtt.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=223}}<"ReferenceH"/ref> Munkájának gyümölcseként az akadémia [[Lenin-rend]]et, Saposnyikov maga pedig professzori címet kapott. A Vorosilov Akadémia élére háborús időben nevezték ki. Az intézmény meghallotta az idők szavát: a cél az volt, hogy a legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb kompetens, hadra fogható parancsnokot nevelje ki. Ez sikerült is: több száz főtiszt került ki onnan egyenesen a frontra, és állt helyt a világháborúban.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=29}}<"ReferenceQ"/ref> Saposnyikov emellett elérte, hogy a tanterv is alkalmazkodjon a háborús igényekhez: a kevésbé fontos elméleti tárgyak helyett hadijátékokat tartott,<ref group="j">[[Anatolij Hrulev]] hadseregtábornok szerint „Borisz Mihajlovics különösen értett a magasabbparancsnokok és a törzsek felkészítésének megszervezéséhez. A hadijátékokat mindig nehéz hadműveleti helyzetre építette fel, s ennek alapját általában valamilyen történelmi esemény alkotta. A játék elemzésekor a legapróbb részletekig megvilágította a felek hibáit, és megmutatta, hogyan kellett volna a hadműveletet lefolytatni a mai körülmények között korszerű eszközökkel. A hadijátékok, amelyeket Saposnyikov szervezett, rendkívül tanulságosak voltak…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=363}}</ref> rendszeresen elemezte hallgatóival a sikeres és sikertelen handműveleteket, az oktatókat kiküldte a frontra, és arról sem feledkezett meg, hogy elkészítse a békeidőben használható tantervet.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=228}}<"ReferenceP"/ref>

* Jó külsejű,<ref group="j">Az egyik akadémiai tanítványa visszaemlékezése szerint „tekintete fáradt, de figyelmes. Férfias, katonás megjelenésű. Erős testalkatú, ápolt és intelligens: kék szemével szinte a vesénkbe lát.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=223}}<"ReferenceH"/ref> viszonylag (az önéletrajza szerint 175 cm<ref name="http://militera5.lib.ru"/>) magas, elegáns,<ref group="j">Jó ízléssel öltözködött, bár divatfinak nem lehetett nevezni. Legénykorában, nyalka lovas tisztként azonban ő sem kerülhette el, hogy hiú legyen – a cári hadseregben készült felvételeken a maga korában nyilván divatos, mai szemmel azonban botrányos bajusszal és szakállal is látható. Józan esze és praktikus gondolkodása azonban ezekben az időkben sem hagyta el – jó példa erre a visszaemlékezéseiben olvasható, meglepően személyes vallomás: „Mivel úgy találtam, hogy háborús időkben a szakáll megengedhetetlen fényűzés, felkerestem a borbélyt, s fél óra múlva »sima« képpel távoztam tőle. A hadosztály tisztjei közül senki sem ismert meg […].”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=61}}</ref> bár nem túl fotogén férfi volt. Haját egész életében a 20-as évek férfidivatjának megfelelően brillantinozta, és középen szétválasztva hordta.<ref name="https://www.youtube.com/watch?v=3-tJ5erxh4Y">{{cite web |url=https://www.youtube.com/watch?v=3-tJ5erxh4Y |author= |title=100 Years of Beauty - Men}} (angolul)</ref> Bőre a maláriától idővel megsárgult, a fájdalomtól (és a rendkívül alacsony Sztálin iránti kényszeres tiszteletadás jeleként) pedig görnyedten járt. Így, bár majdnem fél évtizeddel fiatalabb volt a generalisszimusznál (aki ennek ellenére nagyapónak csúfolta<ref name="Opcit|n=Spahr|o=209"/>), utolsó éveiben jóval idősebbnek tűnt nála.<ref group="j">Találó, bár nem túl hízelgő jellemzést írt róla idős korában egy brit diplomata: „Úgy nézett ki, mintha valami különleges vudu átkot szórtak volna rá. Olyan volt, mint egy halott (aki már legalább három hónapja távozott az élők sorából), de ha véletlenül mégis élt, akkor nagyon-nagyon öregnek kellett lennie.”</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403">{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref>

* Mind műveltségével, mind magatartásával a klasszikus cári iskolát képviselte.<ref group="j">Olyannyira, hogy a legenda szerint a [[moszkvai csata]] megnyerése után ő és Vaszilevszkij marsall óvatosan megkörnyékezték Sztálint azzal az ötlettel, hogy vezesse be a régi cári egyenruhák használatát a Vörös Hadseregben. Sztálin akkor még hallani sem akart a tervről, ám 1943 elején már büszkén szemlélte a számára meglepetésként készült, [[Andrej Vaszilevics Hruljov|Andrej Hruljov]] logisztikai főnök által terveztetett uniformisokat, amelyek a régi gárdista egyenruhákra emlékeztették.</ref><ref>{{Opcit|n=''Sztálin alkonya''|o=285}}</ref> (Tanítványaival kapcsolatban Sztálin maga kezdte alkalmazni a „Saposnyikov-iskola” kifejezést, ami a vozsgy szájából a legnagyobb elismerésnek számított.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=229}}<"ReferenceR"/ref><ref>{{Opcit|n=Vaszilevszkij|o=107}}</ref>) Bár viselkedését sokan arisztokratikusnak,<ref group="j">1928 őszén a Vörös Hadsereg hadgyakorlatot tartott, amelyre a német hadsereg néhány prominens képviselője is meghívást kapott. Köztük volt [[Werner von Blomberg]] tábornok is, aki hazatérése után 42 oldalas beszámolót készített a tapasztalatairól. A dokumentum nem csupán hadtörténeti, hanem pszichológiai szempontból is érdekes, mivel a tábornok személyes megfigyeléseit is tartalmazza a Vörös Hadsereg vezérkarának tagjairól, akikkel személyesen is volt módja megismerkedni. Blomberget lenyűgözte az általa „angolosnak” és „visszafogottnak” jellemzett Saposnyikov, akárcsak az ifjú titán Tuhacsevszkij (az abszolút kedvence azonban a „minden ízében katona” [[Vaszilij Konsztantyinovics Blücher|Blücher]] volt).</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=263–66}}</ref> sőt egyenesen lenézőnek vélték,<ref>{{Opcit|n=''Az ismeretlen Sztálin''|o=396}}</ref> a többség, elsősorban a saját köre előzékeny, finom és udvarias emberként emlékszik vissza rá, aki soha nem emelte fel a hangját. Szinte mindenkit ''golubcsik''nak (klasszikus magyar fordításban „galambocskám”, mai szóhasználattal inkább „kedves barátom”) szólított,<ref group="j">Kirill Mereckov marsall így emlékezett vissza Saposnyikovra: „[…] az 1923-as évben kineveztek a Kaukázusba. Borisz Mihajlovics Saposnyikov indított útnak. A polgárháború óta a vezérkar útján kinevezett parancsnokok ennek a pontos, kitartó, munkaszerető és módszeres embernek a hatáskörébe tartoztak, aki régi hivatásos tisztként kiemelkedő képességeit annak idején a Vörös Hadsereg rendelkezésére bocsátotta, amely nagyon közel került szívéhez. Azóta számtalanszor kaptam különböző beosztásokat, és majdnem mindig Borisz Mihajlovics igazított el. Arca változatlanul nyugodt, utasításai tömörek és pontosak voltak, a »galambocskám« megszólítás pedig elmaradhatatlan…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=360}}<"ReferenceJ"/ref> és egyetlen hangsúllyal képes volt kifejezni a rosszallását.<ref group="j">Erről különösen [[Szergej Matvejevics Styemenko|Styemenko]] hadseregtábornok és vezérkari főnök ad plasztikus leírást: „…Borisz Mihajlovics Saposnyikov elragadó ember volt, és velem, mint fiatal ezredessel igazi atyai melegséggel bánt. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, nem veszekedett, még a hangját sem emelte fel, csak szemrehányóan megkérdezte: »Hát ez meg micsoda, galambocskám?« Ettől a kérdéstől legszívesebben a föld alá süllyedtünk volna, hibáinkat örökre megjegyeztük, és sohasem ismételtük meg.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=364}}</ref>

* Munkabírása és munkaszeretete,<ref group="j">Hogy mennyire a munkának élt, [[Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov|Kuznyecov]] flottatengernagy visszaemlékezéseiből tudjuk: „Borisz Mihajlovics Saposnyikovval 1939 nyarán ismerkedtem meg, miután kineveztek haditengerészeti népbiztossá… Közelebbről a Szovjetunió, Anglia és Franciaország katonai misszióinak munkája során ismertük meg egymást 1939 augusztusában… 1940-ben már otthonunkban is összejöttünk. Még jobban összehozott bennünket, hogy nyaralóink szomszédosak voltak… Néhányszor együtt töltöttük el szabad napjainkat, hol nála, hol nálam. A leggyakrabban azonban nála, mivel mindig közel akart maradni a telefonhoz.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=362}}</ref> kötelességtudata és fegyelmezettsége egyaránt legendás volt – beosztottjai visszaemlékezéseiben ezek a kifejezések szinte kivétel nélkül megjelennek. Már lengyelországi éveiben, az első világháború hajnalán igen sokat dolgozott.<ref group="j">Reggel 8-tól 9-ig lovagolt (testmozgás gyanánt), majd este 8-ig a főhadiszálláson dolgozott. Ezután elkészítette a sifrírozott napi jelentést, elolvasta a friss lengyel, német és orosz nyelvű újságokat, majd hajnali 1-kor aludni tért, és reggel 7-kor kelt.</ref><ref name="ReferenceC"/> Ez a későbbiekben csak fokozódott: amikor 1941-ben ismét vezérkari főnök lett, legfeljebb napi 2-3 órát aludt.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=27}}<"ReferenceN"/ref> És bár 1942. májusi lemondása után az Állami Honvédelmi Bizottság írásban kötelezte rá, hogy napi 5-6 óránál többet ne dolgozzon,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|oname=28}}<"ReferenceO"/ref><ref group="j">Egy anekdota szerint maga Sztálin is megelégelte vezérkari főnöke túlbuzgóságát, és ezt üzente neki: „A vezérkari főnök munkaideje négy óra. A fennmaradó időben pedig heverésszen a díványon, és gondolkodjon a jövőn.”</ref><ref name="http://www.sevmb.com"/> a marsall ezt természetesen képtelen volt betartani. Munkavégzésére egyébként jellemző volt, hogy olvasás nélkül semmit sem írt alá, és szakmai véleményéhez akkor is ragaszkodott, amikor azt elutasították (ez sajnos igen gyakran előfordult vele, szinte mindig katasztrofális következményekkel), viszont soha nem tiltakozott ellene, és fegyelmezetten vette tudomásul, ha felülbírálták. Meg volt róla győződve, hogy az idő őt igazolja majd – sovány vigasz lehetett számára, hogy ez valóban gyakran megesett.<ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403"/><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=229}}<"ReferenceR"/ref>

* Személyiségét a visszaemlékezések alapján igen nehéz megragadni. Egyértelmű, hogy udvarias, figyelmes és fegyelmezett ember volt, mással kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Több beosztottja szerint elbűvölő, kedves, karizmatikus volt – ezzel azonban szemben áll egy 1933-as pártbizottsági jellemzés, amely szerint Saposnyikov „sokoldalú és tájékozott, az egyetlen hiányossága az, hogy nem karakteres személyiség.”<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=223}}<"ReferenceH"/ref> Néhányan fennhéjázónak írták le. Tuhacsevszkij sógornője pedig így jellemezte temperamentumos sógorát és a higgadt Saposnyikovot: „a tűzhányó és a jéghegy”.<ref name="Opcit|n=Butson|o=171"/>

* Sztálinnal való kapcsolata jóformán külön szócikket érdemelne, annyira ellentmondásos – bár erről aligha a kiszámítható és megbízható hivatásos katonaember tehetett. Kapcsolatuk kezdetéről keveset tudni, de az biztos, hogy Saposnyikov már a 20-as évek végén, az elsők között jött rá arra, hogy Sztálinnal kapcsolatban rendkívül körültekintőnek kell lenni.<ref group="j">1929-ben egy tiszttársa bíráló hangon kívánt írni a lengyel hadjáratról. Saposnyikov ekkor azt javasolta neki, hogy mindenképpen álnéven tegye.</ref><ref name="Opcit|n=Spahr|o=198"/> A Vörös Hadseregbeli tisztogatást valószínűleg nemcsak hatalmas szakértelmének, hanem semleges hozzáállásának,<ref group="j">Simon Sebag Montefiore kissé sarkosan így fogalmaz: „Sztálin jelenlétében »nem volt véleménye.«”</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403"/> béketűrő természetének és töretlen professzionalizmusának is köszönhetően úszta meg. Elméleti és gyakorlati szakemberként is egyszerűen nélkülözhetetlennek bizonyult. Ennek eredményeként alakult ki egy nagyon furcsa, már-már apa–fiú viszonyra emlékeztető kapcsolat közte és Sztálin között, amelyben bizarr módon a Sztálinnál négy esztendővel fiatalabb Saposnyikovnak jutott az apa szerepe. Sztálin szeretett szembeszállni vele (elég csak a téli háború vagy a nyugati határvonal megerősítése körüli vitákra gondolni), könnyen túlterhelte, és gyakran kinevette régimódi, előkelő, katonás gondolkodása miatt.<ref group="j">[[Nyikolaj Nyikolajevics Voronov|Voronov]] tüzérségi főmarsall visszaemlékezéseiből származik ez a sokat idézett történet is, amely kiválóan ábrázolja a két vezető jellemét, valamint kettejük kapcsolatát. „A háború első napjaiban a vezérkar nem ismerte mindig pontosan a frontok helyzetét. A vezérkar tábornokai minden este tájékoztatták a népbiztosság munkatársait a harctevékenység menetéről… Borisz Mihajlovics Saposnyikovnak, a Szovjetunió marsalljának, akit vezérkari főnökké neveztek ki, keserű pillanatokat kellett átélnie. A rendkívül tapintatos Borisz Mihajlovics gyakran magára vállalta a beosztottak mulasztásait, amelyeket azok a tájékoztatásban elkövettek. Egyik reggel éppen a főhadiszálláson tartózkodtam, amikor jelentést tett a frontok helyzetéről. Saposnyikov azt mondotta, hogy a megfelelő intézkedések ellenére két frontról nem kapott jelentést. Sztálin megkérdezte: »Megbüntette azokat, akik nem óhajtanak tájékoztatni bennünket, hogy mi történik a frontjukkal?« A jólelkű Borisz Mihajlovics méltósággal azt felelte, hogy mindkét front törzsfőnökét megrovásban részesítette. Arckifejezéséből és hanghordozásából ítélve ezt a fegyelmi büntetést a legsúlyosabbnak tartotta. Sztálin sötéten elmosolyodott: »Nálunk mindig megrovásban részesítenek. Katona számára ez nem büntetés.« Ekkor Saposnyikov emlékeztette őt a régi katonai hagyományra: ha a vezérkar főnöke megrója a front törzsfőnökét, a vétkesnek azonnal kérnie kell leváltását beosztásából. Sztálint láthatólag kielégítette ez a válasz, s csak azt tette hozzá, figyelmeztetni kell minden törzsfőnököt, hogy ezért a magatartásért a főhadiszállás szigorú büntetéseket fog kiszabni…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=361}}</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403"/><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=229}}<"ReferenceR"/ref> Eközben mégis szinte meghitt viszonyt ápolt vele,<ref group="j">A vezérkar tagjai közül egyedül őt szólította a kereszt- és apai nevén (azaz Borisz Mihajlovicsnak, és nem Saposnyikov evtársnak, ahogy szinte mindenki mást – Bugyonnij és Vorosilov kivételével, akiket tegezett), Zsukovtól pedig tudjuk, hogy egyedül neki „engedte meg Sztálin, hogy a jelenlétében dohányozzék.”</ref><ref>{{Opcit|n=Zsukov I.|oname=382}}<"ReferenceR"/ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin'sZsukov Generals''I.|o=229382}}</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403"/><ref group="j">John Erickson szerint Saposnyikov Sztálin személyes védelmét élvezte a tisztogatások alatt.</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=462}}</ref> azt pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartotta, hogy akár egyetlen Sztavka-döntés is Saposnyikov jóváhagyása nélkül kerüljön ki a frontparancsnokságokhoz.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=229}}<"ReferenceR"/ref> Sztálin szeretett marsallja temetésén is személyesen részt vett (miközben a saját anyjáén nem<ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=227"/>); a képeken őszintén megrendültnek látszik.<ref group="j">Például ezen: http://rgakfd.altsoft.spb.ru/showObject.do?object=150868832.</ref>

* Önéletírásában egyetlen szót sem ejtett a családjáról<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|oname=229}}<"ReferenceR"/ref> – mindössze az apai házról és a testvéreiről számolt be felsorolásszerűen.<ref name="militera1.lib.ru"/> Ennek ellenére rendkívül fontos volt számára saját kis családja: felesége, az énekesnő Marija Alekszandrovna a [[moszkvai Nagyszínház]] szólistája volt,<ref group="j">Jól jellemzi kettejük kapcsolatát a következő történet: egy nap Vaszilevszkij jelentkezett nála jelentéstételre. Saposnyikov, aki rendszerint minden szavára odafigyelt, ezúttal félbeszakította, és a következőt mondta neki: „Bocsásson meg, Alekszandr Mihajlovics. Tartsunk egy kis szünetet. A rádióban hamarosan kezdődik a közvetítés a Nagyszínházból, és Marija Alekszandrovna is fellép. Hallgassuk meg!” Ezután pedig bekapcsolta a rádiót, és áhítattal hallgatta a felesége énekét. Az asszonynak valóban csodás hangja volt: több lemeze is megjelent.</ref><ref name="http://fakty.ua">{{cite web |url=http://fakty.ua/85120-dazhe-pri-staline-marshal-boris-shaposhnikov-nosil-pod-kitelem-natelnuyu-ladanku-so-starinnoj-ikonkoj-kotoroj-bylo-pochti-200-let |title=Даже при сталине маршал Борис Шапошников носил под кителем нательную ладанку со старинной иконкой, которой было почти 200 лет}} (interjú Szlava Andrejevna Szlavatyinszkajával, a marsall menyével – orosz nyelven)</ref> fia, Igor Boriszovics pedig követte apját a katonai és oktatói pályán: mérnök altábornagy és a hadtudományok doktora lett, valamint professzori címet kapott.<ref group="j">Az ifjabbik Saposnyikov szintén előadóművészt: színésznőt vett feleségül. Az asszony, Szlava Andrejevna Szlavatyinszkaja is katonacsaládból származott. A moszkvai Puskin, illetve Majakovszkij Színház szerződtetett művésze volt. Az egyik nagy sikerű szovjet filmsorozatban, a ''Felszabadulás''ban (Oszvobozsgyenyie, Освобождениe) a saját anyósát, Marija Alekszandrovna Saposnyikovát alakította. A házaspárnak nem született gyermeke.</ref><ref name="http://fakty.ua"/><ref>{{cite web |url=https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9E%D1%81%D0%B2%D0%BE%D0%B1%D0%BE%D0%B6%D0%B4%D0%B5%D0%BD%D0%B8%D0%B5_%28%D0%BA%D0%B8%D0%BD%D0%BE%D1%8D%D0%BF%D0%BE%D0%BF%D0%B5%D1%8F%29 |author= |title=Освобождение (киноэпопея)}} (orosz nyelven)</ref><ref>{{cite web |url=https://en.wikipedia.org/wiki/Liberation_%28film_series%29 |author= |title=Liberation (film series)}} (angol nyelven)</ref><ref name="http://orthodoxmoscow.ru">{{cite web |url=http://orthodoxmoscow.ru/slava-pobedy-i-ee-marshala/ |title=Слава Шапошникова – о вере своих свекра и мужа}} (Szlava Andrejevna Szlavatyinszkaja, a marsall menyének visszaemlékezései – orosz nyelven)</ref>

== KülsőTovábbi hivatkozásokinformációk ==