„Borisz Mihajlovics Saposnyikov” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xia (vitalap | szerkesztései) |
|||
28. sor:
1912-ben áthelyezését kérte arra hivatkozva, hogy nagyobb szabású hadijátékok segítségével növelhesse tapasztalatait,<ref name="ReferenceC">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref> de kérésében valószínűleg nagy része volt a Turkesztánban szerzett [[malária|maláriá]]jának is – a betegség egész életében elkísérte. Így került – immár századosként – a lengyelországi [[Częstochowa|Częstochowá]]ba, a 14. lovashadosztályhoz.<ref name="ReferenceC"/> Itt érte (emlékiratai alapján teljességgel váratlanul<ref name="ReferenceC"/><ref>{{cite book |author=Borisz Saposnyikov |title=Hadtudományi írások |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1976 |isbn=936 326 029 9}}, 46. o.</ref>) az [[első világháború]], ahol „élesben” bizonyíthatta rátermettségét.
1917 októberében ezredessé, valamint a kaukázusi gránátos hadosztály 16. [[mingrélia]]i gránátosezredének élére nevezték ki. Alig két hónappal később, 1917 decemberében a már forradalmi lázban égő katonai bizottsági küldöttek őt választották meg hadosztályparancsnoknak.<ref name="ReferenceC"/><ref name="ReferenceD">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=5}}</ref> Itt egy kis hiátus következik katonai pályafutásában: 1918 márciusában ugyanis valamilyen súlyos betegség miatt kórházba került, és leszerelték; ezután törvényszéki írnokként talált magának munkát.<ref>{{cite book |author=William J. Spahr |title=Sztálin hadvezérei – A szovjet vezérkar 1917–1945 |publisher=Aquila Könyvkiadó |year=1998 |isbn=963 9073 58 x}}, 197. o.</ref><ref>{{cite book |author=Earl F. Ziemke |title=The Red Army 1918–1941. From Vanguard of World Revolution to US Ally |publisher=Frank Cass |year=2006 |isbn=0-7146-5551-1}}, 36–37. o.</ref> Saposnyikov ekkor a hozzá hasonló rendfokozattal rendelkező tisztektől szokatlan módon az [[oroszországi polgárháború]] mellé állt: 1918 áprilisában önként jelentkezett a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|Vörös Hadsereg]]be,<ref group="j">Ezzel kapcsolatban sem az emlékirataiban, sem máshol nem adott semmilyen indoklást. Nyilvánvaló, hogy e lépés mögött többféle személyes, szakmai, politikai és érzelmi ok is állt (a cári Oroszország kilátástalan kül- és belügyei, a háborús helyzet, jobb karrierlehetőségek), az igazságot azonban csak Saposnyikov tudta, és erről legfeljebb legszűkebb családjának beszélt.</ref><ref name="ReferenceC"/><ref group="j">Levelében, amellyel az új hadseregbe pályázott, a következőket írta: „A cári hadsereg törzsének volt ezredeseként rendkívüli módon érdekel az új hadsereg megalakításának ügye, és mint szakértő, örömmel ajánlom fel minden tapasztalatomat és segítségemet e komoly ügy előmozdítása érdekében.”</ref><ref name="http://www.sevmb.com">{{cite web |url=http://www.sevmb.com/departments/subscription/bookhistory/p_1_at235_id415/ |author= |title=Выдающийся советский военный и государственный деятель, Маршал Советского Союза Б.М. Шапошников}} (orosz nyelven)</ref> ahová májusban nyert felvételt.<ref
== A Vörös Hadsereg vezérkarában ==
[[Fájl:Miembros Revvoensoviet URSS 1927.jpg|bélyegkép|bal|250px|A Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának tagjai 1927 decemberében. Első (ülő) sor (balról jobbra): [[Iona Emmanuilovics Jakir|Iona Jakir]], [[Alekszandr Iljics Jegorov|Alekszandr Jegorov]], [[Szergej Szergejevics Kamenyev|Szergej Kamenyev]], [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Kliment Vorosilov]], [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Szemjon Bugyonnij]], [[Mihail Karlovics Levandovszkij|Mihail Levandovszkij]]; második (álló) sor: [[Konsztantyin Alekszejevics Avkszentyevszkij|Konsztantyin Avkszentyevszkij]], Borisz Saposnyikov, [[Ivan Panfilovics Belov|Ivan Belov]], [[Ijeronyim Petrovics Uborevics|Ijeronyim Uborevics]]]]
Saposnyikov jelentős szerepet töltött be az éppen formálódó Vörös Hadsereg elméleti és gyakorlati alapjainak lerakásában, hiszen azon tisztek maroknyi csoportjába tartozott, akik tényleges katonai kiképzésben részesültek. Mint képzett és valódi harctéri tapasztalatokkal rendelkező szakember, villámgyorsan megtalálta az őt megillető helyet: azonnal törzstiszt lett, és lényegében minden, a Vörös Hadsereg által végrehajtott hadművelet megtervezésében részt vett,<ref
1919-ben megismerkedett [[Mihail Vasziljevics Frunze|Frunzé]]vel, és a polgárháború során több ízben is sikeresen együttműködött vele.<ref
1931–32-ben rövid időre (júniustól februárig) kegyvesztetté vált: állítólag azért, mert egy, a polgárháborús hadműveleteket ismertető cikkében a kelleténél jobban dicsérte [[Lev Davidovics Trockij|Trockij]]t.<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=340–41}}</ref> Erre az időre a katonai vezetők „elfekvőjébe”, a [[Volgai Katonai Körzet]]be küldték.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19}}</ref> 1932 elején azonban ismét tárt karokkal fogadták, és rá bízták a Moszkvában működő [[Frunze Katonai Akadémia]] vezetését.<ref name="ReferenceG">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19–20}}</ref><ref name="ReferenceH">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> Az akadémiát szinte felvirágoztatta; előadásain [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]], [[Vjacseszlav Mihajlovics Molotov|Molotov]] és [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilov]] is rendszeresen részt vett.<ref>{{Opcit|n=Butson|o=172}}</ref><ref>{{Opcit|n=Erickson|o=350}}</ref> Az intézmény élén végzett munkájáért 1935 májusában professzori címet kapott.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=20}}</ref>
Az 1935-ös év ismét a Leningrádi Katonai Körzet élén találta,<ref name="ReferenceI">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=21}}</ref> 1937. május 11-én pedig másodszor is vezérkari főnök lett;<ref
[[Fájl:1927-meeting soviet commander military districts.jpg|bélyegkép|jobb|250px|A Vörös Hadsereg katonai körzeteinek vezetői találkozója. Ülnek (balról jobbra): [[Georgij Dmitrijevics Bazilevics|Georgij Bazilevics]], [[Mihail Karlovics Levandovszkij|Mihail Levandovszkij]], [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Mihail Tuhacsevszkij]], [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Kliment Vorosilov]], [[Nyikolaj Nyikolajevics Petyin|Nyikolaj Petyin]], [[Avguszt Ivanovics Kork|Avguszt Kork]], [[Vlagyimir Mitrofanovics Orlov|Vlagyimir Orlov]]. Állnak (balról jobbra): A. V. Pavlov, [[Mihail Vlagyimirovics Viktorov|Mihail Viktorov]], Borisz Saposnyikov, [[Alekszandr Karlovics Vekman|Alekszandr Vekman]], [[Ijeronyim Petrovics Uborevics|Ijeronyim Uborevics]], [[Konsztantyin Alekszejevics Avkszentyevszkij|Konsztantyin Avkszentyevszkij]]]]
1938-ban Saposnyikov új szerepkörben: diplomataként mutatkozott be.<ref
1939-ben elkészítette Finnország megszállásának egyik lehetséges, igen professzionális tervét<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=330}}</ref> – a másik terv [[Kirill Afanaszjevics Mereckov|Kirill Mereckov]]tól származott. Saposnyikov terve szerint (amely Vorosilov támogatását élvezte) elhúzódó háborúra és komoly fegyveres ellenállásra kellett számítani, míg Mereckov terve villámháborúval és gyors, néhány hónapos sikerrel kecsegtetett. Sztálin az utóbbi tervet fogadta el.<ref group="j">Sztálin nemcsak hogy elutasította Saposnyikov tervét, hanem keményen bírálta is a készítőjét azért, amiért ennyire alábecsüli a szovjet hadsereg erejét, és túlbecsüli a finnek ütőképességét. Sőt olyannyira biztos volt Mereckov tervének sikerében, hogy nem is értesítette Saposnyikovot a hadiállapot beállásáról. A marsall épp szabadságon volt, amikor hírét vette, hogy kitört a háború.</ref><ref>{{cite book |author= Roj Medvegyev |title=Let History Judge. The Origins and Consequences of Stalinsm |publisher=Columbia University Press |year=1989 |isbn=0-231-06351-2}}, 735–36. o. (angol nyelven)</ref> Az ennek nyomán kialakuló elhúzódó [[téli háború]] Saposnyikovot igazolta, és szovjet szempontból abszolút kudarccal végződött, emellett pedig az addig szinte kifogástalan pedigréjű Vörös Hadsereg nemzetközi jó hírét is megtépázta.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=224–25}}</ref> A háború eredményeként Sztálin egy furcsa indoklással leváltotta a vétlen Saposnyikovot a vezérkar éléről<ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333">{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333}}</ref> – a helyére pedig a katasztrofális háborús terv<ref group="j">Mereckovban utólag volt annyi tisztesség, hogy belátta szegény pórul járt Saposnyikov igazát: „…Csak e tanulmányok egyikéről tudok érdemleges véleményt alkotni, arról, amely később »Saposnyikov-terv« néven vált ismertté irodalmunkban. Borisz Mihajlovics a finnekre mérendő ellencsapást nehéz dolognak tartotta, és ez feltevése szerint több hónapos erőfeszítést, kemény harcot igényelt még akkor is, ha a nagy imperialista hatalmak nem avatkoznak be közvetlenül a konfliktusba. Ez az álláspont ékes tanúbizonyság Saposnyikov józan eszéről és katonai tisztánlátásáról.”</ref><ref name="ReferenceJ">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=360}}</ref> kidolgozóját, Mereckovot nevezte ki.<ref group="j">Az esetről Saposnyikov patronáltja, [[Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij|Vaszilevszkij]] marsall visszaemlékezéseiben olvashatunk részletesen. „Az, hogy melyek voltak Saposnyikov áthelyezésének az előzményei, magától tőle tudom. Amint elmesélte, Sztálin, aki őt ez alkalommal külön meghívta, igen kedvesen és tisztelettel beszélgetett vele. »A szovjet–finn konfliktus után – mondta – áthelyeztük Vorosilovot, és Tyimosenkót neveztük ki népbiztosnak. Finnországot illetően önnek igaza volt: a körülmények úgy alakultak, ahogy ön feltételezte. Ezt azonban csak mi tudjuk. Mellesleg mindenki tudja, hogy a népbiztos és a vezérkari főnök együtt dolgozik, és irányítja a fegyveres erőket. Nekünk számolnunk kell, többek között, a nemzetközi közvéleménnyel, amely a jelenlegi bonyolult helyetben igen fontos. Nem értenek meg bennünket, ha megelégszünk mindössze egy népbiztos áthelyezésével. Ezenkívül a világnak meg kell tudnia azt, hogy teljes mértékben levontuk a finn konfliktus tanulságait. Ez azért fontos, hogy ellenségeinkben megfelelő benyomást keltsünk és lehűtsük az imperialisták forró fejét. A vezetés hivatalos átrendezése ezt a célt szolgálja. És mi a maga véleménye?« – kérdezte Sztálin. Saposnyikov, lévén nagyon fegyelmezett ember, azt felelte, hajlandó szolgálni bármilyen beosztásban, ahová kinevezik. Nemsokára őt bízták meg a védelmi létesítmények építésének az irányításával, a honvédelmi népbiztos helyettese lett, és ő irányította a Haditechnikai Főcsoportfőnökség és az Erődépítési Csoportfőnökség munkáját. Számunkra, akik a vezérkarnál dolgoztunk, Saposnyikov áthelyezésének oka érthetetlen volt. Nem titkolom, nagyon sajnáltuk.”</ref><ref group="j">Az esettel kapcsolatban Zsukov is megnyilvánult az emlékirataiban: „Én, személy szerint, hibának tartom, hogy amikor már kibontakozott a második világháború, Saposnyikovot felmentették a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének tisztségéből és kinevezték a honvédelmi népbiztos megerődített [sic!] körletek kiépítésével foglalkozó helyettesévé.”</ref><ref>{{cite book |author=G. K. Zsukov |title=Emlékek, gondolatok I. |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó és Kossuth Könyvkiadó |year=1976 |id=}}, 382–83. o.</ref><ref>{{cite book |author=Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij |title=A vezérkar élén |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó és Kossuth Könyvkiadó |year=1975 |id={{hibás ISBN|963 326 610 X}}(Zrínyi) és {{ISBN|963-090-482-9}} (Kossuth)}}, 106. o.</ref><ref group="j">Sztálin máskülönben igyekezett kímélni Saposnyikov renoméját: az érintet teknek, így Mereckovnak is augusztus végén, a saját lakásán adott privát vacsorán számolt be döntéséről, amelyet az idős marsall rossz egészségi állapotával indokolt. Hogy a színjáték teljes legyen, azzal nyugtatta meg a meglepett, sőt kétségbeesett Mereckovot, aki tapasztalatlansága miatt kérte, hogy mellőzzék, hogy amint jobb jelöltet talál nála, leváltja.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=294}}</ref><ref>{{Opcit|n=Ziemke|o=250}}</ref>
Saposnyikov a nyugati határ védelmi megerősítését kapta feladatául.<ref name="ReferenceK">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=25}}</ref> Bár próbálta meggyőzni Sztálint arról, hogy ide csoportosítsák a Vörös Hadsereg haderejének jelentős részét, mivel [[Adolf Hitler|Hitler]] várhatóan ebből az irányból indít majd támadást, kérése ismét süket fülekre talált.<ref name="ReferenceL">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=225}}</ref> Sztálinnak meggyőződése volt, hogy Hitler elsősorban a [[Grúzia]] környéki olajmezőket kívánja majd elfoglalni, hogy legyen üzemanyag-tartaléka, így oda koncentrálta a hadseregeit. A történelem megint Saposnyikovot igazolta – a [[Barbarossa hadművelet]] során a nyugat felől támadó német hadsereg szinte hetek alatt felmorzsolta a felkészületlen, soványka szovjet haderőt, és hatalmas területeket foglalt el.<ref
Saposnyikov 1940. május 7-én [[Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko|Szemjon Tyimosenkó]]val és [[Grigorij Ivanovics Kulik|Grigorij Kulik]]kal együtt [[a Szovjetunió marsallja]] lett.<ref
== A második világháborúban ==
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 183-H27343, Dtsch.-Sowjet. Grenz- u. Freundschaftsvertrag.jpg|bélyegkép|bal|A Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása. Fent, balról jobbra: [[Alekszej Alekszejevics Skvarcev|Alekszej Skvarcev]], a Szovjetunió berlini nagykövete; [[Vlagyimir Pavlov]], Sztálin tolmácsa; Saposnyikov és Sztálin. A kép bal alsó sarkában [[Joachim von Ribbentrop]] birodalmi külügyminiszter látja el kézjegyével a dokumentumot]]
A Szovjetuniót és a Vörös Hadsereget megbénító és harcképtelenné tévő német offenzíva első hullámával a szovjet hadvezetés Saposnyikov személyes részvételével tudott csak megbirkózni: 1941 júniusában Sztálin őt (és Kulikot) küldte a Nyugati Front seregeihez, azaz őrájuk bízta a megbénult, nagyrészt megsemmisült és szétszóródott seregmaradékok összeszervezését, ütőképessé tételét.<ref
1942 májusára azonban a túlterhelt Saposnyikov gyakorlatilag összeomlott,<ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=370"/> és maga kérte más pozícióba való áthelyezését.<ref name="ReferenceO">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=28}}</ref><ref name="ReferenceP">{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=228}}</ref> Kérését teljesítették: onnantól az ő feladata volt a háború krónikájának elkészítése a katonai főiskolák számára.<ref
Borisz Mihajlovics Saposnyikov 1945. március 26-án, hosszú szenvedés után, [[gyomorrák]]ban halt meg Moszkvában, mindössze 42 (más számítások szerint 44) nappal a háborús győzelem előtt.<ref
== Hadtudományi munkássága ==
[[Fájl:Convention of commanders (Retouched photograph in the Soviet period). 1921.jpg|bélyegkép|jobb|Saposnyikov az első lovas hadsereg vezetőinek társaságában, 1921-ben. Ülő sor (balról jobbra): [[Szergej Ivanovics Guszev|Szergej Guszev]], [[Alekszandr Iljics Jegorov|Alekszandr Jegorov]], [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Klim Vorosilov]]. Álló sor (balról jobbra): [[Nyikolaj Nyikolajevics Petyin|Nyikolaj Petyin]], [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Szemjon Bugyonnij]], Borisz Saposnyikov. A felvétel egy nagyméretű csoportkép retusált példánya, és többféle változatban is ismert]]
* 1923-ban jelent meg első, nagyobb visszhangot kapott tanulmánya, ''A lovasság'' (Konnyica, Конница). A szerző részletesen elemezte a lovasság szerepét a nagy háborúban, és kitért a fegyvernem jövőbeli hasznára is. A mű később tananyaggá vált.<ref name="ReferenceS">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=7}}</ref> Megállapításait kitörő örömmel fogadta a régi lovas katona, Bugyonnij és a népbiztos Vorosilov is – [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Tuhacsevszkij]] azonban nem. Innentől datálható a Vörös Hadsereg tisztikarának kettészakadása: a „lópártiak” (konzervatívok) szószólója Vorosilov,<ref group="j">A maliciózus Simon Sebag Montefiore így ír róluk (a finn háború következményeit tárgyalva): „Sztálin bírálta a hadsereg »vörös indiánjait«, ám hamarosan saját, primitív emberei felé fordította a figyelmét, akik továbbra is a lovasság legyőzhetetlen erejében hittek, és akiket nem érdekeltek a modern harci eszközök. Bugyonnij és Kulik szentül hitte, hogy a tankok sosem fogják átvenni a lovak helyét. »Nem fogsz meggyőzni! – jelentette ki nemrég Bugyonnij. – Amint jön a háború, mindenki azt fogja kiabálni, hogy hozzátok a lovasságot!« Sztálin és Vorosilov meg akarta szüntetni a különleges harckocsihadtestet. Szerencséjükre Tyimosenkónak sikerült meggyőznie a ''Vozsgy''ot az ostoba lépés elkerüléséről.”</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333"/> míg a „géppártiak” (reformerek) vezetője Tuhacsevszkij lett.<ref
* 1924-ben Saposnyikov tanulmányt kívánt írni a szovjet fél számára jelentős kudarccal zárult [[lengyel–szovjet háború]]ról – reagálva a háború egyik parancsnoka, az ifjú Tuhacsevszkij 1923-ban megjelent, ''A visztulai hadjárat'' (Pohod za Viszlu, Поход за Вислу)<ref>{{cite book |author=Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij |title=Válogatott művek |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1975 |isbn=963 326 010 8}}, 61–125. o.</ref> című munkájára.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=197}}</ref> A tanulmány végül kinőtte eredeti megjelenési helye, a ''Voennij Vesztnyik'' katonai periodika kereteit, és önálló kötetként látott napvilágot ''A Visztulánál'' (Na Viszle, На Висле) címmel. A szerző a tanulmány elkészítéséhez elsőként használt fel tudományos célokra frontdokumentumokat (telefonbeszélgetések átiratait, napiparancsokat, direktívákat stb.).<ref
* 1927–29-ben jelent meg Saposnyikov háromkötetes főműve, ''A hadsereg agya'' (Mozg armii, Мозг армии). Eredetileg négykötetesnek szánta, de a negyedik, a vezérkarnak a háború tervezésében betöltött szerepével foglalkozó rész sosem készült el.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=199">{{Opcit|n=Spahr|o=199}}</ref> A könyv akkoriban nagynak számító, 5000-es példányszámban jelent meg, és rendkívül gyorsan elfogyott.<ref name="ReferenceT">{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=8}}</ref> (1974-ben szemelvényes kiadásban ismét megjelent.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=199"/>) Sztálin maga is kapott belőle saját példányt, egyedi kötésben, dedikálva, de (bár értékesnek tartotta) fanyalgott rajta.<ref name="Opcit|n=Spahr|o=209">{{Opcit|n=Spahr|o=209}}</ref> Valódi hasznát csak a második világháborúban újraolvasva ismerte fel, és akkor több gondolatát hasznosította is. A katonai vezetés „régimódinak” számító részére (Sztálinra, Bugyonnijra, [[Jefim Afanaszevics Scsagyenko|Scsagyenkó]]ra, Vorosilovra) a mű nem gyakorolt mély hatást,<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=209–10}}</ref> a fiatal generáció azonban tanulmányozta és magáévá tette (pl. Vaszilevszkij<ref name="Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74">{{Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74}}</ref>), de legalábbis vitába szállt vele (pl. Zsukov<ref>{{Opcit|n=Zsukov I.|o=120}}</ref>). A mű mindenesetre élénk visszhangot keltett mind otthon, mind külföldön,<ref name="Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74"/><ref
* A katonai és tudományos munka mellett Saposnyikov alighanem tanítani szeretett a legjobban, bár a hármat esetében aligha lehet szétválasztani. Két alkalommal is volt a legmagasabb szovjet katonai akadémia igazgatója: 1932–35-ben a Frunze Katonai Akadémiát, 1943–45-ben pedig a Vorosilov Katonai Akadémiát vezette. A Frunze Akadémián korszerűsítette az oktatást, a tananyagokat, elmélyítette a tanszékeken folyó tudományos munkát, és ügyelt a szakszerű oktatói állomány kinevelésére és kinevezésére.<ref
== Érdekességek Saposnyikovról ==
[[Fájl:B Shaposhnikov02.jpg|bélyegkép|jobb|Saposnyikov a Szovjetunió marsalljaként]]
* Már fiatalkorában törékeny volt az egészsége: tyúkmelle miatt az sem volt biztos, hogy alkalmas lesz katonának,<ref name="http://militera5.lib.ru">{{cite web |url=http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/05.html |author=Borisz Saposnyikov |title=Воспоминания: В Московском военном училище}} (orosz nyelven)</ref> emellett pedig a korra jellemző [[gümőkór|tüdőbetegség]] is kínozta. A bajt az állandó [[dohányzás]] is tetézte:<ref name="http://militera7.lib.ru"/> idősebb korára gyakorlatilag [[asztma|asztmás]] lett, és alig kapott levegőt.<ref>{{cite book |author=Kun Miklós |title=Az ismeretlen Sztálin |publisher=PolgART Könyvkiadó és Aetheneum 2000 Kiadó |year=2002 |isbn=963 9306 26 6}}, 396. o.</ref> A látása is megromlott. Turkesztánban szerzett maláriája miatt – amit a fia, Igor Boriszovics (1918–1991) is örökölt tőle – pedig több ízben külföldre kellett utaznia, gyógykezelésre.<ref group="j">Egy ritka kordokumentum is igazolja mindezt 1929-ből, amelyet maga a honvédelmi népbiztos, Vorosilov küldött Sztálinnak: „B. M. Saposnyikov, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke régóta szenved a trópusi malária egy súlyos formájától. Állapota az elmúlt télen a sok túlórázás miatt tovább romlott. Saposnyikov tízéves fia is ugyanebben a betegségben szenved. Az orvosi stáb egybehangzó véleménye szerint Saposnyikov elvtársat külföldre ([[Németország]]ba) kell küldeni tízhetes gyógykezelésre, előbb a [[hamburg]]i Trópusi Betegségek Intézetébe, majd [[Nauheim]]be. Mivel Saposnyikov elvtárs a Vörös Hadsereg egyik legértékesebb szakembere, és betegségét kizárólag külföldön lehet sikerrel kezelni, engedélyt kérek ahhoz, hogy Saposnyikov és a fia tíz hetet Németországban tölthessen, és kérem az ehhez szükséges kemény valuta folyósítását.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=222–23}}</ref>
* Jó külsejű,<ref group="j">Az egyik akadémiai tanítványa visszaemlékezése szerint „tekintete fáradt, de figyelmes. Férfias, katonás megjelenésű. Erős testalkatú, ápolt és intelligens: kék szemével szinte a vesénkbe lát.”</ref><ref
* Mind műveltségével, mind magatartásával a klasszikus cári iskolát képviselte.<ref group="j">Olyannyira, hogy a legenda szerint a [[moszkvai csata]] megnyerése után ő és Vaszilevszkij marsall óvatosan megkörnyékezték Sztálint azzal az ötlettel, hogy vezesse be a régi cári egyenruhák használatát a Vörös Hadseregben. Sztálin akkor még hallani sem akart a tervről, ám 1943 elején már büszkén szemlélte a számára meglepetésként készült, [[Andrej Vaszilevics Hruljov|Andrej Hruljov]] logisztikai főnök által terveztetett uniformisokat, amelyek a régi gárdista egyenruhákra emlékeztették.</ref><ref>{{Opcit|n=''Sztálin alkonya''|o=285}}</ref> (Tanítványaival kapcsolatban Sztálin maga kezdte alkalmazni a „Saposnyikov-iskola” kifejezést, ami a vozsgy szájából a legnagyobb elismerésnek számított.<ref
* Rendkívül művelt ember volt, a nyelvtudása pedig szinte páratlan, különösen a tisztogatás utáni tisztikar tagjai között. A felsőfokú katonai tanulmányokhoz szükséges francia<ref group="j">Arról, hogy mennyire komolyan vette a nyelvtanulást, maga mesélt el egy történetet az önéletrajzában: „[…] Gyakorolnom kellett a francia kiejtést, és a nyelvtan felfrissítése is jól jött. Néhány évvel korábban az akadémia kiadta fordításra a „Napóleon Itáliában” című könyvet, ami nekem is megvolt. Tanárt azonban nehezebb volt találni. Megvásároltam a ''Novoe Vremja'' (Új idő) című újságot, amelyben hatalmas hirdetések voltak, és kiválasztottam egy címet, nem messze a szállásomtól. Odamentem, és megkérdeztem, hogy itt lakik-e a francia nyelvtanár. A komorna azt felelte: »Igen, itt.« Egy perccel később megjelent egy elegáns fiatal nő. Megkérdeztem, hogy tanítana-e nekem francia nyelvet, amire igennel válaszolt. Az óra másnap volt. Olvasás közben kijavított, de amikor a fordításra került sor, én lettem a tanár, mivel a hölgy nem ismerte a katonai szakkifejezéseket. […] Útjaink elváltak.”</ref><ref name="http://militera9.lib.ru"/> és német nyelv mellett<ref name="http://militera8.lib.ru">{{cite web |url=http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/08.html |author=Borisz Saposnyikov |title=Воспоминания: Начальник учебной команды батальона и подготовка в Академию Генерального штаба}} (orosz nyelven)</ref> többek között baskírul<ref name="militera1.lib.ru"/> és lengyelül<ref name="ReferenceA"/> is tudott. Szenvedélyesen szeretett olvasni,<ref group="j">Évtizedekkel később is fájóan emlékszik vissza szeretett könyvei sorsára az első világháború hajnalán, a mozgósításkor: „A tisztek lakását sorsukra hagytuk. Nekem minden holmim a lakásban maradt. Ponomarjenko tisztiszolga bezárta a lakást, és a kulcsokat átadta az elöljáróságnak. Később azon kesergett, hogy nem kapcsolta ki a villanyórát: a németek a mi számlánkra égetik a villanyt, és nekünk kell majd kifizetni. Fizetni nem kellett, de kapni sem kaptam semmit. A tíz éven át gyűjtött könyvtáramnak csak az emléke maradt meg.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=57}}</ref> a történelem iránti érdeklődés pedig egész életében elkísérte.
* Munkabírása és munkaszeretete,<ref group="j">Hogy mennyire a munkának élt, [[Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov|Kuznyecov]] flottatengernagy visszaemlékezéseiből tudjuk: „Borisz Mihajlovics Saposnyikovval 1939 nyarán ismerkedtem meg, miután kineveztek haditengerészeti népbiztossá… Közelebbről a Szovjetunió, Anglia és Franciaország katonai misszióinak munkája során ismertük meg egymást 1939 augusztusában… 1940-ben már otthonunkban is összejöttünk. Még jobban összehozott bennünket, hogy nyaralóink szomszédosak voltak… Néhányszor együtt töltöttük el szabad napjainkat, hol nála, hol nálam. A leggyakrabban azonban nála, mivel mindig közel akart maradni a telefonhoz.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=362}}</ref> kötelességtudata és fegyelmezettsége egyaránt legendás volt – beosztottjai visszaemlékezéseiben ezek a kifejezések szinte kivétel nélkül megjelennek. Már lengyelországi éveiben, az első világháború hajnalán igen sokat dolgozott.<ref group="j">Reggel 8-tól 9-ig lovagolt (testmozgás gyanánt), majd este 8-ig a főhadiszálláson dolgozott. Ezután elkészítette a sifrírozott napi jelentést, elolvasta a friss lengyel, német és orosz nyelvű újságokat, majd hajnali 1-kor aludni tért, és reggel 7-kor kelt.</ref><ref name="ReferenceC"/> Ez a későbbiekben csak fokozódott: amikor 1941-ben ismét vezérkari főnök lett, legfeljebb napi 2-3 órát aludt.<ref
* Teljességgel apolitikus<ref name="Opcit|n=Butson|o=171">{{Opcit|n=Butson|o=171}}</ref> (más történészek szerint politikailag semleges<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=320}}</ref>) volt. Ennek biztosan volt két jele: az egyik maga ''A hadsereg agya'', amelyben a szerző a politikai feladatokat jelképesen a komisszárok és rajtuk keresztül a kormány kezébe adja (ilyenformán meggyengítve a főparancsnokság szuverenitását<ref>{{Opcit|n=Butson|o=173}}</ref>) – ennek a megosztott, sőt alárendelt működésnek már az 1924-ben megjelent ''A Visztulánál'' című munkában is megvolt az előképe.<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=100}}</ref> Az apolitikusság másik tanújele a kései párttagság. Saposnyikov, bár kiválóan ismerte és alkalmazta a marxista–leninista retorikát, egyértelműen nem óhajtott politikai hatalomhoz jutni. Sztálin és köre ezt egyszerre tarthatta érthetetlennek és lenyűgözőnek. Saposnyikovot magát pedig naivnak, de megbízhatónak.
* Személyiségét a visszaemlékezések alapján igen nehéz megragadni. Egyértelmű, hogy udvarias, figyelmes és fegyelmezett ember volt, mással kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Több beosztottja szerint elbűvölő, kedves, karizmatikus volt – ezzel azonban szemben áll egy 1933-as pártbizottsági jellemzés, amely szerint Saposnyikov „sokoldalú és tájékozott, az egyetlen hiányossága az, hogy nem karakteres személyiség.”<ref
[[Fájl:Shaposhnikov BM.jpg|bélyegkép|jobb|Saposnyikov még komandarmként egy újságkivágáson]]
* Sztálinnal való kapcsolata jóformán külön szócikket érdemelne, annyira ellentmondásos – bár erről aligha a kiszámítható és megbízható hivatásos katonaember tehetett. Kapcsolatuk kezdetéről keveset tudni, de az biztos, hogy Saposnyikov már a 20-as évek végén, az elsők között jött rá arra, hogy Sztálinnal kapcsolatban rendkívül körültekintőnek kell lenni.<ref group="j">1929-ben egy tiszttársa bíráló hangon kívánt írni a lengyel hadjáratról. Saposnyikov ekkor azt javasolta neki, hogy mindenképpen álnéven tegye.</ref><ref name="Opcit|n=Spahr|o=198"/> A Vörös Hadseregbeli tisztogatást valószínűleg nemcsak hatalmas szakértelmének, hanem semleges hozzáállásának,<ref group="j">Simon Sebag Montefiore kissé sarkosan így fogalmaz: „Sztálin jelenlétében »nem volt véleménye.«”</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403"/> béketűrő természetének és töretlen professzionalizmusának is köszönhetően úszta meg. Elméleti és gyakorlati szakemberként is egyszerűen nélkülözhetetlennek bizonyult. Ennek eredményeként alakult ki egy nagyon furcsa, már-már apa–fiú viszonyra emlékeztető kapcsolat közte és Sztálin között, amelyben bizarr módon a Sztálinnál négy esztendővel fiatalabb Saposnyikovnak jutott az apa szerepe. Sztálin szeretett szembeszállni vele (elég csak a téli háború vagy a nyugati határvonal megerősítése körüli vitákra gondolni), könnyen túlterhelte, és gyakran kinevette régimódi, előkelő, katonás gondolkodása miatt.<ref group="j">[[Nyikolaj Nyikolajevics Voronov|Voronov]] tüzérségi főmarsall visszaemlékezéseiből származik ez a sokat idézett történet is, amely kiválóan ábrázolja a két vezető jellemét, valamint kettejük kapcsolatát. „A háború első napjaiban a vezérkar nem ismerte mindig pontosan a frontok helyzetét. A vezérkar tábornokai minden este tájékoztatták a népbiztosság munkatársait a harctevékenység menetéről… Borisz Mihajlovics Saposnyikovnak, a Szovjetunió marsalljának, akit vezérkari főnökké neveztek ki, keserű pillanatokat kellett átélnie. A rendkívül tapintatos Borisz Mihajlovics gyakran magára vállalta a beosztottak mulasztásait, amelyeket azok a tájékoztatásban elkövettek. Egyik reggel éppen a főhadiszálláson tartózkodtam, amikor jelentést tett a frontok helyzetéről. Saposnyikov azt mondotta, hogy a megfelelő intézkedések ellenére két frontról nem kapott jelentést. Sztálin megkérdezte: »Megbüntette azokat, akik nem óhajtanak tájékoztatni bennünket, hogy mi történik a frontjukkal?« A jólelkű Borisz Mihajlovics méltósággal azt felelte, hogy mindkét front törzsfőnökét megrovásban részesítette. Arckifejezéséből és hanghordozásából ítélve ezt a fegyelmi büntetést a legsúlyosabbnak tartotta. Sztálin sötéten elmosolyodott: »Nálunk mindig megrovásban részesítenek. Katona számára ez nem büntetés.« Ekkor Saposnyikov emlékeztette őt a régi katonai hagyományra: ha a vezérkar főnöke megrója a front törzsfőnökét, a vétkesnek azonnal kérnie kell leváltását beosztásából. Sztálint láthatólag kielégítette ez a válasz, s csak azt tette hozzá, figyelmeztetni kell minden törzsfőnököt, hogy ezért a magatartásért a főhadiszállás szigorú büntetéseket fog kiszabni…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=361}}</ref><ref name="Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403"/><ref
* Önéletrajzát nagyon későn, az utolsó éveiben kezdte papírra vetni. Befejezni sajnos nem tudta. Összesen 11 füzetnyi anyagot hagyott hátra, amelyek gyermekkorától a [[łódź]]i hadműveletig mesélik el részletesen és igen plasztikusan a marsall életútját. Az íráshoz ennyi megjegyzést fűzött: „Kiadható halálom után húsz évvel.” Mivel az anyag szerkesztetlen maradt, a kiadó és a marsall fia, Igor Saposnyikov mérnök altábornagy közösen rendezte sajtó alá.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=190–91}}</ref> A csonkán maradt mű nagyszerű olvasmány: gördülékeny, izgalmas, helyenként meglepően személyes, és a szerző, bár végig megőrzi komolyságát és pontosságát, a szórakoztató anekdotákkal sem fukarkodik. Nagy kár, hogy magyarul mindösszesen az utolsó harmada jelent meg. (A korszakban készült többi fontos katonai, többnyire természetesen cenzúrázott visszaemlékezés – például Bugyonnij,<ref>{{cite book |author=Sz. M. Bugyonnij |title=A megtett út |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1959 |id=}}</ref><ref>{{cite book |author=Sz. M. Bugyonnij |title=Lovasroham |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1967 |id=}}</ref><ref>{{cite book |author=Sz. M. Bugyonnij |title=Új utakon |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1975 |isbn=963 326 618 1}}</ref> [[Alekszandr Vasziljevics Gorbatov|Gorbatov]],<ref>{{cite book |author=Alekszandr Gorbatov |title=Évek, háborúk |publisher=Európa Könyvkiadó |year=1988 |isbn=963 07 4627 1}}</ref> [[Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij|Rokosszovszkij]]<ref>{{cite book |author=K. K. Rokosszovszkij |title=Katonai kötelesség |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1971 |id=}}</ref> vagy [[Georgij Konsztantyinovics Zsukov|Zsukov]] tollából – általában kevésbé olvasmányos, magyarul mégis teljes hosszában kiadták.)
* Önéletírásában egyetlen szót sem ejtett a családjáról<ref
* Bár önéletrajzában az ellenkezőjét éreztette,<ref name="http://militera3.lib.ru">{{cite web |url=http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/03.html |author=Borisz Saposnyikov |title=Воспоминания: Окончание реального училища}} (orosz nyelven)</ref> köztudomású volt, hogy mélyen vallásos ember. (Maga Sztálin is tisztában volt vele.<ref>{{cite book |author=Edvard Radzinszkij |title=Sztálin |publisher=Európa Könyvkiadó |year=1997 |isbn=963 07 62587}}, 541. o.</ref>) Menye visszaemlékezése szerint különböző szentképeket hordott magánál, és mindennap imádkozott a hazájáért és a népéért – ezt a hagyományt halála után a fia vitte tovább.<ref name="http://fakty.ua"/><ref name="http://orthodoxmoscow.ru"/>
* Érdekes ellentmondás, hogy bár puritán, mélyen hívő, családszerető ember volt, az irodáját igen hedonista stílusban rendezte be: a falakon ismert festők női aktjai függtek, a helyiséget pedig nagyméretű bronz lovasszobrok is díszítették.<ref name="http://fakty.ua"/>
157. sor:
* [[Georgij Konsztantyinovics Zsukov|Georgij Zsukov]], ''Emlékek, gondolatok'' (1976)
==
{{commonskat|Boris Shaposhnikov}}
* [http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/ill.html Képgaléria Saposnyikovról és az életében fontos szerepet játszó személyekről (orosz nyelven)]
|