„Marathóni csata” változatai közötti eltérés

a (linkjavítás egyértelműsítés miatt (WP:BÜ) AWB)
Az ismertebb szerint a görögök támadtak, az úgynevezett „beroppanó alakzatban” az épp (újra) behajózó perzsa lovasságra. Ez a taktika a hadicselek iskolapéldája, s bár az ókor óta rengeteg alkalommal bevetették, ritkán maradt hatástalan. A görögök egyenes arcvonalának közepe hamar meghátrált, s a perzsák benyomultak a keletkező horpadásba, mely gyorsan félkörré és egész körré alakult át. A perzsák ketté akarták vágni a görögök seregét, ehelyett az elbizakodott gyalogságukat teljesen bekerítették a szárnyakról. A perzsák legnagyobb része holtan maradt Marathón mezején. Ugyanennek a felállásnak egy másik lehetséges értelmezése szerint Miltiádész éppen azért szándékosan vékonyította el arcvonala közepét, mert észrevette, hogy a perzsa hadrendben középen vannak a legjobb alakulatok, azaz ily módon remélte a legkisebb emberveszteséget, a bekerítés pedig a csata lefolyásából következett, nem pedig tervezett módon.
[[Fájl:MacCallum Andrew - View of Marathon - Google Art Project.jpg|thumb|300px|left|MacCallum Andrew: ''Marathóni csatatér'']]
A köztudatba a fentebb vázolt menet ment át, de valójában nagy a bizonytalanság e téren. [[Hérodotosz]] előzményképp mindössze annyit közölt, hogy a perzsa lovasság nem volt a helyén, azaz a görög gyalogság valójában csak a perzsa gyalogsággal állt szemben, nem a teljes perzsa „összfegyvernemi” hadsereggel. Ennek a körülménynek valódi oka teljesen ismeretlen. Lehet, hogy még nem foglalták el hadállásaikat, de sokkal inkább elképzelhető, hogy megunvánmegunváun az immár nyolc napos várakozást, valóban megkezdték a behajózást, hogy ha már Miltiádész napok óta nem mozdult a hopliták phalanxával, máshol próbáljanak partra szállni, közelebb Athénhoz. De mivel a görög sereg egyes források szerint hajnalban támadott, még az is lehet, hogy éppen itatni voltak. Ezt erősíti meg az a tudósítás, hogy a perzsa lovasság bevethető része elakadt az északi mocsarakban. Annyi bizonyos, hogy a perzsa főerőt jelentő lovasság ''egyáltalán nem került bevetésre''. A hajókapacitásokból, hadtáplehetőségekből számítható perzsa haderő körülbelül {{szám|20000}} főre tehető, és ha ebből levonjuk a lovasság létszámát, körülbelül 10-{{szám|11000}} fős gyalogsági haderőt kapunk, mely végül a görögökkel szembeszállt. Hérodotosz adata ({{szám|100000}} gyalogos és 9000 lovas) erősen túlzó, amit az is mutat, hogy szintén Hérodotosz szerint 6400 perzsa maradt a csatatéren - ettől egy százezres sereg nem menekül a tengerbe. A reálisabb adat alapján azonban ez a {{szám|6400}} áldozat a partra szálltaknak több mint fele, vagyis számottevő veszteség.
 
A perzsák részéről valamilyen akadályoztatás feltételezése szinte adja magát abból a tényből következően, hogy Miltiádész óriási kockázatot vállalt a támadással: egyfelől mindenki tudta, hogy bosszúra szomjazik, tehát ha kudarcot vall, mindenki az ő bosszúvágyát okolja majd, másfelől pedig másnapra várták a spártaiak megérkezését, tehát vereség esetén még a felesleges türelmetlenség és dicsvágy gyanúja is rávetülhetett volna. Miltiádész ezen okokból biztosan nem vállalt volna felesleges kockázatot, tehát a taktika és az időpont megválasztása nem lehetett véletlenszerű!
Névtelen felhasználó