„Ifjúmunkás” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nagykötőjelek
1. sor:
Az '''Ifjúmunkás''' [[1922]]–[[1989]] között [[Románia|Romániában]] kiadott magyar nyelvű folyóirat. Alapítója és kiadója a romániai [[Kommunista Ifjúsági Szövetség (Románia)|Kommunista Ifjúsági Szövetség]] (KISZ) volt.
 
A [[20. század]] második felében - egyetlen romániai magyar ifjúsági lapként - számos induló fiatal tehetségnek biztosított anyanyelvi fórumot. A „kötelező” politikai agitáción túl publicisztikát, riportokat, szépirodalmi írásokat, később természettudományos ismeretterjesztő és sportcikkeket is közölt.
 
== 1922 ==
 
A KISZ Központi Bizottságának magyar nyelvű országos hetilapja. Alapításának éve 1922, első száma az [[Erdély]]i és [[Bánság|Bánát]]i Ifjúmunkás Szövetség hivatalos lapjaként jelent meg [[1922]]. [[Január 1.|január 1]]-énjén [[Kolozsvár]]t a Gutenberg-nyomda betűivel. Felelős szerkesztője ekkor [[Tiron Albani]], a România Muncitoare egykori [[budapest]]i tudósítója, a [[Kommunisták Romániai Pártja]] (KRP) alapító tagja, aki a romániai ifjúsági mozgalom lapjait irányította. A tényleges szerkesztési munkát Fehér Sándor nyomdászsegéd, majd Orosz Miklós nyomdászmester végezte. A kéthetenként negyedrét ív alakban megjelenő lapot 16 szám kiadása után betiltották, ettől kezdve megszakításokkal, különböző címek alatt, változó kiadási helyeken jelent meg ([[illegális mozgalmi sajtó]]).
 
== 1929 ==
11. sor:
[[1929]]-ben két ''Ifjúmunkás'' c. lap is létezett, az illegális központi lap [[Marosvásárhely]]en, a másik az Egységes Szakszervezetek ifjúsági osztályának kiadványaként [[Bukarest]]ben (1929–30). A KISZ időleges felbomlásának körülményei közt (1937–39) a lapok szüneteltek. I. és II. folyamaira jellemző volt a közvetlen agitatív hang.
 
== 1948-19501948–1950 ==
 
[[1948]] márciusában indult az Ifjúmunkás III. folyama, újjászervezésével [[Sebestyén György (építészmérnök)|Sebestyén György]] építészmérnököt bízták meg, ő lett a lap első főszerkesztője. 1949 tavaszától [[Majtényi Erik]], 1950 őszétől [[Kántor György]] irányította a szerkesztőség munkáját. Ebben az időszakban a lap munkatársai közt szerepelt [[Halász Anna]], [[Vajnovszki Kázmér]], [[Blénesi Ernő]], [[Sütő András (író)|Sütő András]], [[Randják József]], Molnár Erzsébet, [[Páskándi Géza]], [[Oroján Sándor]], [[Molnár Vilmos]]. A {{szám|32000}} példányban megjelenő lap az Ifjúmunkás Szövetség kiadványaként a [[magyarok|magyar]] [[nemzetiség]]ű fiatalok politikai-ideológiai tájékoztatója, művelődési, tudománynépszerűsítő igényeknek is eleget tett.
 
== 1957-19891957–1989 ==
 
1953-tól kezdve az Ifjúmunkás szerepét az [[Előre (napilap, 1953–1989)|Előre]] ifjúsági oldala próbálta betölteni. Önálló [[magyar nyelv]]ű ifjúsági lap újraindításának szükségessége [[1957]]-ben vetődött fel újra. A lap IV. folyamának első főszerkesztője [[Domokos Géza]], a szerkesztőség tagja ebben az időszakban [[Zöld Lajos]], [[Kincses József]], [[Vajnovszki Kázmér]], Molnár Erzsébet, [[Balogh József (író)|Balogh József]], [[Lázár László (újságíró)|Lázár László]], [[Kovács Erzsébet]], [[Szekeres Lajos]], [[Bárány Róza]], [[Bodor Tamás]], [[D. Harasztosi Éva]]; mellettük a lap munkatársaként dolgozott hosszabb-rövidebb ideig [[Bálint Tibor]], [[Király Béla (író)|Király Béla]], [[Lászlóffy Csaba]], [[Hervay Gizella]], [[Oltyán László]]. A lap ebben az időszakban kezdett igazán ifjúsági réteglappá válni hangvételében, stílusában, grafikájában is. Jelentősen hozzájárultak ehhez az olyan külső munkatársak, mint [[Beke György]], [[Marosi Barna]], akik elsősorban [[riport]]jaikkal hívták fel az olvasók figyelmét.