„Orbán Viktor” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
80. sor:
== A politikában ==
=== A rendszerváltásig ===
Politikai pályafutását [[Székesfehérvár]]ottSzékesfehérvárott, gimnáziumi alapszervezeti [[Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség|KISZ]]-titkárként kezdte.<ref name=debiovi>{{DebreczeniOvi}}</ref> Gimnáziumi évei alatt ismerte meg későbbi jó barátját, a tőlenála két évfolyammal feljebb járó [[Simicska Lajos]] üzletembert. Közéleti hozzáállása saját elmondása alapján a [[Magyar Honvédség|honvédségnél]] eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.<ref name=debiovi /> Alapító tagja és 1989-ig szóvivője volt az 1988. március 30-án megalakult Fidesznek. 1988 októberétől 1989 októberéig a párt országos választmányának tagja volt. 1989 nyarán az [[Ellenzéki Kerekasztal]] tárgyalócsoportjában képviselte pártját. 1989. június 16-án [[Nagy Imre újratemetése]] alkalmából, a budapesti [[Hősök tere|Hősök terén]] tartott beszédében<ref name=beszéd1989>[https://magyarnemzet.hu/belfold/orban-viktor-beszede-nagy-imre-es-martirtarsai-ujratemetesen-7019609/ Orbán Viktor beszéde Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén] {{Wayback|url=https://magyarnemzet.hu/belfold/orban-viktor-beszede-nagy-imre-es-martirtarsai-ujratemetesen-7019609/ |date=20190616063104 }}, magyarnemzet.hu</ref> szabad választásokat és [[A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról|aaz szovjet„orosz hadseregcsapatok” kivonulását]] követelte, s ezzel országosan ismertté vált. 1989 nyarán, a politikai egyeztető tárgyalásokon a Fidesz képviselőjeként – az I/1. Az alkotmánymódosítás kérdései nevű politikai albizottságban – tagja volt az [[Ellenzéki Kerekasztal]] tárgyalócsoportjának. A plenáris üléseken is képviselte pártját.
 
=== 1990-től 1998-ig ===
[[Fájl:Pha01 mariavaleriabridge original.jpg|260px|bélyegkép|jobbra|A [[Szlovákia kormányfőinek listája|szlovák kormányfő]] [[Mikuláš Dzurinda]] (balra), Orbán Viktor (középen) és a bővítésért felelős [[Európai Unió|EU]]-biztos, [[Günter Verheugen]] (jobbra), az [[esztergom]]i [[Mária Valéria híd]] átadásán, [[2001]]. [[november 1.|november 1-jén]]<ref>[https://index.hu/belfold/ovi1011/ A jövő a Mária Valéria hídon is elkezdődött]</ref>]]
 
[[1989]]–[[1990|90]]-ben a ''Soros Alapítvány'' ösztöndíjával [[Oxford]]ban tanult. Professzora a Pembroke Kollégium filozófia professzora, Zbigniew Pelczynski volt.<ref>[https://infostart.hu/tudositoink/2014/07/08/oxford-egy-lepcso-a-karrier-csucsara-648253 Oxford: egy lépcső a karrier csúcsára] {{Wayback|url=https://infostart.hu/tudositoink/2014/07/08/oxford-egy-lepcso-a-karrier-csucsara-648253 |date=20190502200230 }}, infostart.hu</ref> 1990-től lett országgyűlési képviselő. [[1992]]-ben a ''Liberális Internacionálé'' alelnökévé, majd [[1993]]-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották. 1993 [[május]]áig a [[Fidesz – Magyar Polgári Szövetség|Fidesz]] országgyűlési frakcióvezetője volt.
 
Orbán [[1992]]-ig [[Liberalizmus|liberális elveket]] vallott, a pártja is ebben az időben szorosan együttműködött az [[Szabad Demokraták Szövetsége|SZDSZ]]-szel. Azonban ettől az évtől számolva a [[konzervativizmus]] felé fordult, és ezzel párhuzamosan pártja strukturális átalakítását, centralizálását szorgalmazta, ezzel a Fidesz eredeti liberális jellegének megőrzését szorgalmazó [[Fodor Gábor (politikus)|Fodor Gábor]] és támogatói neheztelését váltva ki. Ez és az egyéb ellentétek végül Fodor Gábor és társai (többek között [[Ungár Klára]], [[Hegedűs István (szociológus)|Hegedűs István]], [[Szelényi Zsuzsanna]] és [[Molnár Péter (politikus)|Molnár Péter]] parlamenti képviselők és választmányi tagok) távozásához vezettek.<ref>Petőcz György: Csak a narancs volt (Irodalom Kft. 2001 {{ISBN|963-00-8876-2}}</ref> Az új elnöki pozícióba 1993-ban őt választotta a Fidesz kongresszusa, amely [[1995]]-ben a párt nevét ''Fidesz – Magyar Polgári Pártra'' változtatta. A párt foglalta el az [[1994]]-es választási veresége után egyre inkább széteső [[Magyar Demokrata Fórum|MDF]] helyét a magyarországi politikai [[jobboldal]]on.
 
Az [[Jelenkori magyarországi országgyűlési választások#Az 1994-es választás|1994. évi országgyűlési választás]] után az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek állandó bizottságának elnöke volt, majd az [[1996]] [[április]]ában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés ''(New Atlantic Initiative)'' magyar nemzeti bizottságának elnöke lett. Az [[Jelenkori magyarországi országgyűlési választások#Az 1998-as választás|1998-as választás]] után [[koalíció]]t kötött a [[Magyar Demokrata Fórum]]mal és a [[Torgyán József]] által vezetett – [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|FKgP]]-vel, mivel az MDF-fel együtt nem tudott volna többségi kormányt alakítani.
 
=== Első kormánya (1998–2002) ===
[[Fájl:OrbanViktor and deutchTamas.jpg|thumb|rightbélyeg|260px|Orbán Viktor és [[Deutsch Tamás (politikus)|Deutsch Tamás]] a [[Fidesz – Magyar Polgári Szövetség|Fidesz]] 2000-es kongresszusán]]
 
{{bővebben|Első Orbán-kormány}}
A Fidesz által vezetett koalíció [[1998]]-as választási győzelmét követően [[Magyarország kormányfőinek listája|miniszterelnök]] lett. [[1999]]-ben aláírta Magyarország csatlakozási jegyzőkönyvét a [[Észak-atlanti Szerződés Szervezete|NATO]]-hoz. [[2000]]-ben lemondott Fidesz-elnöki pozíciójáról. 2000 őszén lemondott a [[Liberális Internacionálé]] alelnöki tisztségéről és egyéb vállalt posztjairól, mikortól is pártja hivatalosan is átlépett a konzervatív szemléletű [[Európai Néppárt]]ba. A vezetése alatt álló kormányhoz kötődik számos nagy horderejű intézkedés, mint a családi adókedvezmény bevezetése, a [[diákhitel]], a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a hazai vállalkozásokat segítő [[Széchenyi Terv]] megalkotása, jó néhány szimbolikus beruházás, mint a [[Magyarország]]ot és [[Szlovákia|Szlovákiát]] összekötő [[Mária Valéria híd]] [[második világháború]]s romjaiból való újjáépítése, vagy a [[Nemzeti Színház]] felépítése. A sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően az [[államadósság]] jelentősen csökkent: 1998 és 2002 között 61%-ról 55%-ra.<ref>[http://www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy] {{Wayback|url=http://www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy |date=20100701182044 }}, Állami Adósságkezelő Központ, 2010. július</ref> Azon uralkodó nézettel szemben, amely szerint az ország akkoriban készen állt arra, hogy négy éven belül az [[euró]]-övezet része legyen, az államadósság 2001 után újra emelkedett, és a költségvetési hiány meg sem közelítette a [[Konvergenciakritériumok (Európai Unió)|Európai Unió Konvergenciakritériumai]] által előírt 3%-os deficit-korlátot (az utolsó évben, 2002-ben 8,9% volt, bár ebben a [[Medgyessy-kormány]] választás utáni költekezései is benne vannak).<ref name="makrogazdaság">[http://www1.pm.gov.hu/web/home.nsf/portalarticles/9CE71763C9C1ECB1C125727C0048022C/$File/Fobb%20makrogazdasagi_jelzoszamok%20_eves%20adatok.xls] {{Wayback|url=http://www1.pm.gov.hu/web/home.nsf/portalarticles/9CE71763C9C1ECB1C125727C0048022C/$File/Fobb%20makrogazdasagi_jelzoszamok%20_eves%20adatok.xls |date=20070321001428 }}, Pénzügyminisztérium, 2010. július</ref>
 
Az Orbán-kormány erőteljesen javított a költségvetés és az egész gazdaság helyzetén, csökkentette a költségvetés [[Bruttó hazai termék|GDP]]-arányos hiányát – de a választás előtt ez a trend megfordult: 2001-ben 4%, míg 2002-ben már 8,9% volt a deficit<ref name="makrogazdaság"/> – és az [[infláció]]t,<ref>{{Cite web |url=http://elib.kkf.hu/edip/D_11694.pdf |title=Infláció a rendszerváltás utáni Magyarországon |accessdate=2013-08-27 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20160304141927/http://elib.kkf.hu/edip/D_11694.pdf |archivedate=2016-03-04 }}</ref><ref>{{Cite web |url=http://www.agrarunio.hu/hir/az-inflacio-alakulasa-magyarorszagon-1991-2012-januar-november-8138.html |title=Az infláció alakulása Magyarországon, 1991–2012. |accessdate=2013-08-27 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20130411015128/http://www.agrarunio.hu/hir/az-inflacio-alakulasa-magyarorszagon-1991-2012-januar-november-8138.html |archivedate=2013-04-11 }}</ref><ref>{{Cite web |url=http://www.kkfhkt.hu/hu/node/178 |title=Az infláció alakulása Magyarországon, 1991–2011. január-júliusjanuár–július |accessdate=2013-08-27 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20131012205756/http://kkfhkt.hu/hu/node/178 |archivedate=2013-10-12 }}</ref> továbbá mind a megelőző, mind az őt követő időszaknál nagyobb GDP-növekedést és alacsonyabb munkanélküliséget produkált. Tette ezt egyebek között annak árán, hogy kisebb reálbér-növekedést valósított meg, mint az őt követő MSZP–SZDSZ-kormány. Mindennek köszönhetően az ország adósságának minősítése az Orbán-kormány időszakában lényegesen jobb volt, mint akár az előző, akár a rá következő kormányok idején. [[2002]]-ben pártja a parlamenti választáson ellenzékbe szorult az [[Magyar Szocialista Párt|MSZP]]–SZDSZ koalícióval szemben.
 
=== Ellenzéki vezetőként (2002–2010) ===
[[Fájl:Flickr - europeanpeoplesparty - EPP Summit September 2010 (112).jpg|right|260px|thumbbélyeg|Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján, 2010. szeptember]]
[[Jelenkori magyarországi országgyűlési választások|A választási vereséget]] követően hívta életre a [[polgári körök]] mozgalmát, ugyanakkor több mint három éven át nem szólalt fel az országgyűlésben.<ref>[https://index.hu/politika/belfold/parlam051107/ Luxusbaloldal vs. szélkakasok], index.hu, 2005. november 7.</ref><ref>[http://hvg.hu/hetilap.fokuszban/200706HVGFriss8.aspx?s=200727nl Kint is vagyok, bent is vagyok?] {{Wayback|url=http://hvg.hu/hetilap.fokuszban/200706HVGFriss8.aspx?s=200727nl |date=20070930154854 }}, HVG, 2007. február 7.</ref>
 
114. sor:
 
=== Második kormánya (2010–2014) ===
[[Fájl:Orbán Viktor évértékelő beszéde 2011.jpg|bélyegkép|260px|Orbán Viktor évértékelő beszéde a Millenárison[[Millenáris]]on]]
[[Fájl:BarrosoOrban 2011-01-07.jpg|bélyegkép|260px|[[José Manuel Barroso]] és Orbán Viktor 2011-ben ]]
[[Fájl:EPP Congress 3623 (8097362956).jpg|bélyegkép|260px|[[Mariano Rajoy]] és [[Angela Merkel]] társaságában, az [[Európai Néppárt]] kongresszusán 2012. október 12-én]]