„Nyugtalanság” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
38. sor:
=== Nyugtalanság ===
A Pandora bolygó dzsungelében az emberiség első képviselői már megvetették a lábukat. Hosszú távra rendezkedtek be, felépítették korszerű, védett Bázisukat egy sziklaszirt tetején. Úgy képzelték, hogy mindent az irányításuk és uralmuk alatt tartanak. Voltak azonban furcsa jelenségek, a környékbeli erdőóceán emberi elmével szinte felfoghatatlan élővilága meglepetéseket tartogatott. A cselekmény két szálon fut, az egyik történet főszereplője Gorbovszkij, a csillagközi űrhajós, a másik Athosz, a kozmobiológus, akinek korábban nyoma veszett a rengetegben, és a hivatalos álláspont szerint halottnak nyilvánították.
Pedig ő volt az egyik tudós, aki a dzsungelben lezuhant a helikopterével, és egy helybeli falu lakói mentették meg az életét. A primitív közösség mindennapi életét a mezőgazdaság és az erdő veszélyeinek elleni küzdelem határozza meg. RablókCsodabogarak, rablók és emberi ragadozók keserítik az életüket, akiketez utóbbiakat ők [[Élőhalott|holttesteknek]] nevezteknevezték el. A faluban élő nőkasszonyok és lányok sorsa állandó veszélynek vannak kitéve, elrablóik a férfiakkal nem törődnek. Athoszt, akitcsak a falusiaknőket Kukának neveztekragadják el, mint az erdő többi lakóját, valamiféle őrület kísérti, hiába próbál visszatérni újra meg újra az övéihez a „Városba” (talán a Bázisra). A civilizációba való visszatérést azonban akadályozza a gondolkodásának következetlensége, az egyértelmű ötletek hiánya és az erdő által kiváltott tehetetlenség érzése. Az élővilág [[metamorfózis]]a miatt folyamatosan új növények és állatok keletkeznek, az „Erdő” Meghódításra törekszik, a környezet is változásban van.
 
Miközben Gorbovszkij az erdőt tanulmányozza, részt vesz egy mentőexpedícióban. Saját szemével tapasztalja meg testközelből, hogy a különleges dzsungel és annak élővilága szinte felfoghatatlan emberei elmével. Arra következtet, hogy valamilyen különös dolog készül kinn a vadonban, ami véget vethet a bolygó látszólagos nyugalmának.
 
{{Idézet2|Az agyam egészen benőtte az erdő.|Athosz megállapítása egy értelmes pillanatában}}
Athoszt, akit a falusiak Kukának nevezték el, őt is, mint az erdő többi lakóját, valamiféle őrület kísérti. Hiába indul útnak, hiába próbál visszatérni újra meg újra az övéihez a „Városba” (talán a Bázisra), nem éri el soha a célját. Ugyanis a civilizációba való visszatérést akadályozza a gondolkodásának következetlensége, az egyértelmű ötletek hiánya és az erdő által kiváltott tehetetlenség érzése. Az élővilág [[metamorfózis]]a miatt folyamatosan új növények és állatok keletkeznek, az „Erdő” Meghódításra törekszik, a környezet is változásban van. Az erdőt Athosz értelmes testvérnek nevezi, és bár a jövőben is vírusfelhővel, robothadoszloppal kell szembenéznie, reménykedik a folyton változó: Meghódításra, Összeolvadásra és Nyugalomra törekvő értelmes erdővel sikerül talán egyszer szót értenie.
 
=== Csiga a meredélyen ===
Bors az Erdőügyi Hivatalban dolgozik, de hamarosan lejár a vízuma, így a Kontinensre készül. Nagyon szeretne bejutni az Erdőbe, de eddig még nem kapott erre engedélyt, így csak egy szakadék széléről figyeli a titokzatos dzsungelt.
 
== Szereplők ==
=== Nyugtalanság ===
* Leonyid Andrejevics Gorbovszkij, űrutazó
* Athosz-Szidorov, tudós
51 ⟶ 58 sor:
* Pöröly, Füles, Csikasz, Kacskalábú, öreg, sztaroszta, Sértődős-Mártír: falubeliek
* Nava, Athosz (Kuka) felesége
 
=== Csiga a meredélyen ===
* Bors, nyelvész
* Candide, eltűnt tudós
* Nagyokos, a Mérnöki Behatoló Csoport vezetője
* Dzsóker, sofőr
* Kim, a Tudományos Védelmi Csoport főnöke
* Proconsul, filozófus
* Sztojan Sztojanov, biológus
* Rita
 
== Megjelenések ==