„Halász Mihály (operatőr)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Pályája: 1 link korr.
a →‎Pályája: 1 link egyértelműsítés
29. sor:
[[1960]]-ban került a [[Magyar Televízió]]hoz, mint külsős [[segédoperatőr]] és [[kameraman]]. Hamarosan vágói feladatokat is ellátott. Közben novellákat, verseket írt, és megalapított egy [[önképzőkör]]t , melynek többek között [[Tandori Dezső]], [[Kovásznai György]], [[Kurtág György]] is tagja volt. A hatalom azonban nem nézte jó szemmel az „egzisztencialista galerit”, és Halászt kitiltották Budapestről. Ekkor [[Kecskemét]]re ment, ahol a [[Bács-Kiskun megye]]i [[Moziüzem Vállalat]]nál helyezkedett el, mint üzemvezető [[mozigépész]]. Közben részt vett az ottani [[filmstúdió]] munkájában, ahol a Bács-Kiskun megyéről szóló [[híradó]]hoz készített anyagokat, és műsorfüzetet szerkesztett.
 
[[1963]]-ban visszatérhetett a fővárosba és ismét a Magyar Televízió munkatársa lett. [[1964]]-től a [[Színház- és Filmművészeti Főiskola]] hallgatója [[Tv-operatőr]] szakon, [[Herskó János]] és [[Illés György (operatőr)|Illés György]] osztályában. A főiskola elvégzése után szinte minden műfajban kipróbálhatta tehetségét. A Súlyfürdő című [[tévéjáték]]nak nem csak operatőre, hanem [[forgatókönyv]]írója is ő volt. Sokat dolgozott külföldön [[Rockenbauer Pál]]lal, [[Róbert László (újságíró)|Róbert Lászlóval]] és [[Chrudinák Alajos]]sal. [[Sándor Pál (rendező)|Sándor Pál]] [[filmrendező|rendező]]vel közösen, megújították a televíziós show–műsorok képi világát. Nagy visszhangja volt az [[LGT]]-vel készített, Ugye, mi jó barátok vagyunk? című munkájuknak. Később, Halász is rendezett egy LGT show-t, LGT X. címmel. [[Szomjas György]] két [[játékfilm]]jét a [[Rosszemberek]]et és a [[Kopaszkutya|Kopaszkutyát]] is ő fotografálta, a Rosszembereket szinte teljes egészében kézből.
Állandóan kísérletezett, különböző [[kamera]]mozgató eszközöket, [[fahrtkocsi]]kat szerkesztett. Merész újításokat alkalmazott a világítás területén is. Filmjeiben mesteri módon létrehozott fény- és árnyék hatásokat kreált, melyek nagy mértékben erősítették a képek kifejező erejét.