„Fischer-Colbrie Ágoston” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
dátum módosítása |
|||
78. sor:
== Emléke ==
Fischer-Colbrie Ágostont mint szentéletű aszkétát írja le [[Márai Sándor]] az ''Egy polgár vallomásai'' című művében: ''"A püspök úr is a főutcán lakott, finom, emeletes barokk palotában. De őt már ritkábban látta a nép, zárkózottan élt. Társaságba nem járt soha, s csak a külváros utcáin tűnt fel alkonyatkor törékeny, finom alakja, valamelyik kedves kanonokja vagy udvari papja kíséretében. Ez a püspök nagy úr volt. Főhercegeket nevelt, s az udvar nem feledkezett meg róla később sem, mikor elvonult e kisvárosba. Róma és Bécs meghallgatták véleményét, és respektálták tanácsait. Nagyúr volt és lelkes, szigorú aszkéta pap. Hosszú élete végéig elrejteződött a tömeg elől, nagy ünnepeken látták csak hívei, s akkor rendkívüli egyházi pompával jelent meg. Máskülönben láthatatlanul élt, katonai vaságyban aludt, mint a császár vagy mint a szegény, szigorú rendtartásra nevelt szerzetesek. Különös szabású főpásztori fövegben indult délutáni sétáira, valamilyen nagyon fényes, bársonyszerű kemény filcből készült, alacsony keménykalapban, melynek karimájáról hátul kis aranybojt lógott le a püspök tarkójára. Télen-nyáron kesztyűt viselt, s ha gyermekekkel találkozott, megállt, és kesztyűs kezével megsimogatta arcukat. A szegények negyedeiben sétált, elhagyott utcákon, s egyszer sokáig követtem. Vonzott a törékeny, előkelő jelenség, különösen kalapja és az az aranybojt csábított a követésére, mert senki más nem viselt ilyen föveget a városban. Az egyik utcasarkon észrevett, megállt, magához intett, megkérdezte nevemet, kézen fogott és hazakísért, mint egy elkalandozott bárányt. Ez a kitüntetés elmondhatatlan büszkeséggel töltött el, sokáig lázasan meséltem mindenkinek, aki hallani akarta, hogy a püspök, egy igazi püspök kísért kézen fogva haza. Rajongásomban el is határoztam, hogy hálából, szíves viszonzásul pap leszek."''
== Jegyzetek ==
| |||